Tim Mariann: Nem mindenkinek

szatyraim a hatodikra gyalog cipelem
napra nap tanulok mind egy kérdés körül
liftezni csak az üres gyomromnak lehet
tudnom kell lehet-e élni szeretet nélkül

senki se tudja mikor születtem
Belleville utcáin loptam mind a tíz évem
anyám festett arcát újra látni vélem
ő igéz minden szoknyalibbenésben

egy kék bohóc a járdaszélen néha mellém áll
kicsiny hegedűjén csöndet muzsikál
szomorú dalától oly könnyű leszek
cigarettafüstként szállok el a város felett

rajtad kívül mindenki fütyül rám
tőled kaptam a könnyeimet
lehetnék zsidó vagy hithű muzulmán
most szabadult apám sehogy se szeret

                    *

ábrándjaim netovábbja pezsgő és lazac
arcomra esetlen mosolyt mázolok
az álmok teremtménye vagyok
higgy bennem cserébe reményt adok

páratlan vagyok a magam nemében
a természet törvényeire teszek
örök páratlanságra ítélt szerencsétlen
nehézsúlyú bokszolóból pillangó leszek

fekete ajkaim mély vörösbe mártom
hív a Bois de Boulogne kéjszava
megszentelt az elárult afrikai nap
bőrömön ragyog-rohad az éjszaka

nézz rám, mondd, hogy gyönyörű vagyok
bánatukban meghalnak értem az angyalok