Kedden kora este, Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy rakodógép beleakadt a felsővezetékbe, majd leszakította azt. A vonatforgalom mintegy egy órán át szünetelt az állomáson, 19:45-től pedig korlátozásokkal indult újra, de kezdetben csak a főváros irányába – közölte a Magyar Államvasutak (MÁV).
A baleset miatt jelentős forgalmi változások léptek életbe a záhonyi és a szegedi vasútvonalon, amelyek több járat menetrendjét és útvonalát is érintik.
A záhonyi fővonalon a Cívis InterRégió-vonatok a Nyugati pályaudvar és Szolnok között kerülő útvonalon közlekednek, ezért nem állnak meg Zuglóban, Kőbánya-Kispesten, Ferihegyen, Cegléden és Abonyban. A Nyugatiból 18:25-kor elindult 6108-as Cívis InterRégió két szakaszban jár: az egyik szerelvény a Nyugati pályaudvar és Cegléd, a másik Szolnok és Debrecen között (11768) közlekedik. Debrecenből az utasok a 22:38-kor induló 6138-as járattal utazhatnak tovább Nyíregyházáig.

Hasonló megosztással közlekedik a Debrecenből 18:37-kor elindult 6001-es Cívis InterRégió is: az egyik szerelvény Debrecen és Szolnok között, a másik pedig Ceglédtől a Nyugati pályaudvarig jár. Szolnoktól az utasok a Tokaj InterCityre (IC 568) átszállva juthatnak el Budapestre.
A motorvonatos Z50-es járatok a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekednek, az ingavonatos szerelvények pedig Ceglédbercel–Cserőig. Cegléd és Abony között pótlóbuszok szállítják az utasokat, Abony és Szolnok között ingavonat közlekedik.
A szegedi fővonalon is módosítások léptek életbe: a Napfény InterCity-k a Nyugati pályaudvar és Albertirsa, valamint Nagykőrös és Szeged között közlekednek, míg az Albertirsa–Cegléd–Nagykőrös szakaszon pótlóbuszok járnak. A Kecskemétről 21:15-kor, mintegy félórás késéssel továbbindult IC 711-es Szolnokra közlekedik, ahonnan az utasok Újszász irányában juthatnak el Budapestre.
Kőbánya-Kispestről mentesítő expresszbuszok indulnak Kecskemétre, Cegléd és Nagykőrös megállása nélkül. Az esti S225-ös vonatok nem közlekednek, a vasúti jegyeket azonban minden párhuzamos Volán-járaton elfogadják.
A MÁV azt javasolja, hogy a főváros és Szolnok között utazók az újszászi vonalat válasszák, mivel a ceglédi szakaszra váltott jegyek ezen a viszonylaton is érvényesek. A kerülő útvonalon közlekedő és ingavonatos járatok menetrendje egyelőre nem követhető a vonatinformációs rendszerekben.


