Vajon miért örülök a MESI-nek (a mesterséges intelligenciának) azon kívül, hogy már ötvennél több éve, a szociológia órán tanultak fényében (köszönöm Heleszta Sándor és Andorka Rudolf!) álmodoztam arról (zöldfülű ifjonc!), hogy az összesített és elemzett adatok segítenek az ember alapvető döntéseiben: szakma, párválasztás, egyéni életvezetés stb. Amit én többnyire sikeresen elszúrtam.
Ez a kutatási módszer a megfelelő példákból, adatokból – a valóságból – persze közhely, évezredek óta ismeri az emberiség, csak éppen nem százezer vagy milliónyi adatból vont le tanulságokat, hanem százból, kétszázból, vagy az ideálisnak tartott ezerből. (Gondoljunk Semmelweisre, aki szintén a statisztikát figyelte: mennyi a halál, ahol kezet mosnak klórmeszes vízzel, és mennyi, ahol nem?)
Örömöm valódi oka, egyáltalán nem elsődlegesen, de részben az lehet, amit MESIke szemére vetnek: vagyis az, hogy gondolkodása gépi, robotos – az emberi, az érzelmi világ kimarad a programból. Tehát a MESI nem érez, mint az ember.
Nem érez? Na, ennek örülök én a legjobban. Miért? Mert az emberi érzelmek, indulatok, hitek okozták az emberiség legnagyobb bűneit, háborúit, tömeggyilkosságait, és okozzák azokat mind a mai napig.
Miért baj az, ha a döntések racionálisak? Miért baj az, ha nem akarsz rögtön megölni valakit, aki nem ért egyet veled, vagy akit valami irracionális (de számodra persze egyértelműen igaznak gondolt) ok miatt ki akarsz rekeszteni a társadalomból? És miért baj az, ha nem javasoljuk a menyegzőt valakivel, akit egy hete ismersz, és a nyögdelése hőfokán kívül semmit sem tudsz róla?
Ha alaposan belegondolunk, és nem vakít el bennünket, ami el szokott vakítani, lehet, hogy igazam van?
A szerző író.
