egészségügy;

Richter Gedeon Nyrt. Bogsch Erik örökös tiszteletbeli elnök kapta az Orbán István-díjat

Exportból élnek a magyarországi gyógyszergyártók

A bevételük röbb mint 80 százaléka származott exportból.

Miközben az alapellátásban minden második beteg a magyar gyártók gyógyszereivel gyógyul, gyorsan változó piaci feltételek között kell talpon maradniuk a magyarországi cégeknek – derült ki Greskovits Dávid elnök előadásából a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (MAGYOSZ) 35. születésnapjára szervezett konferencián. Jelezte azt is, hogy a szervezet tagjai több mint 1200 milliárdos árbevételének több mint négyötöde exportból származott. A magyar gyógyszeripar egy főre vetített értéken a 11. gyógyszerexportőr a a világon.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a rendezvényen arról beszélt, hogy az Orbán-kormány számíthat a MAGYOSZ-ra, s ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy megfizethető áron és folyamatosan elérhetőek a leggyakoribb gyógyszerek a magyar betegek számára. A politikus bejelentette, hogy a magyarországi gyártók kutatás-fejlesztésre 10 milliárd forintra pályázhatnak.

A fórumra magyar gyógyszeripart méltató videoüzenetet küldött: Orbán Viktor miniszterelnök mellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa, valamint Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos is.

A konferencián adták át az Orbán Istvánról a MAGYOSZ alapítójáról, az EGIS egykori vezérigazgatójáról elnevezett díjat is. Idén ezt Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. örökös tiszteletbeli elnöke és Major Ferenc, a Béres Gyógyszergyár Zrt. korábbi vezérigazgatója kapta.

A politikai vezetők nem egyszer hangsúlyozták, hogy a meddőségi kezelés jogi szabályozásának kidolgozásánál figyelemmel vannak a katolikus egyház véleményére.