Donald Trump második államfői ciklusát is úgy kezdte, hogy hitet tett egy izolacionista külpolitikai doktrína mellett. Az „Amerika az első” szlogen jegyében Trump gyakorlatilag búcsút intett az Egyesült Államok „világcsendőri” szerepének – méghozzá olyan határozottsággal, hogy félő volt: a jelenlegi elnök az észak-atlanti szerződésnek a kollektív védelemre vonatkozó passzusát sem tekinti magára nézve kötelezőnek. Ez a nárcizmustól fűtött, egoista személyiség azonban kitartóan ambicionálja a Nobel-békedíj megszerzését, ezért korábbi hitvallásának ellentmondva, botcsinálta béketeremtőként lép fel újabban a világpolitika számos konfliktusában. Legnagyobb fegyverténynek alighanem a közel-keleti béke megteremtését tekintené. De van-e esély erre a jelenlegi helyzetben?
Tény, hogy e cél elérésén már számos jeles államférfi munkálkodott. Trump egyik hivatali elődje, Jimmy Carter szívós makacssággal elérte 1978-ban, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök, megtörve az arab államoknak a „hatnapos háború” óta fennálló egységét, különbékét kössön Izraellel, elismerve egyúttal utóbbi jogát a létezésre. A szóban forgó Camp David-i egyezmény aláírásáért Szadat Nobel-békedíjat kapott, a muszlim fundamentalisták azonban ezt a lépését nem bocsátották meg neki: az Egyiptomi Iszlám Dzsihád harcosai agyonlőtték egy katonai díszszemlén.
A következő mérföldkő az Oslóban kötött 1993-as megállapodás volt, mely Bill Clinton bábáskodásával jött létre. Ennek értelmében létrejött a Palesztin Nemzeti Hatóság, mely fennhatóságot kapott Ciszjordánia és a Gázai övezet egy része fölött. A megállapodást Izrael részéről aláíró Jichák Rabin sem örülhetett sokáig a neki adományozott Nobel-békedíjnak: őt egy zsidó szélsőséges merénylő ölte meg két esztendővel később. Ilyen előzmények után került sor még egy tárgyalásra az ezredfordulón, mely többek között Jeruzsálem státuszát rendezte volna. Ám hiába tett Ehud Barak nagyvonalú ajánlatot Jasszer Arafatnak, utóbbi saját táborának szélsőségeseitől túlontúl féltette a hatalmát és az életét. Az ominózus béketerv elutasítását követően kirobbantotta hát inkább a második intifádát.
A Donald Trump nyomására nemrég Sarm es-Sejkben aláírt tűzszüneti megállapodás, a jelenlegi amerikai elnök öntömjénező megnyilvánulásai ellenére, az előzőeknél is csekélyebb sikerrel kecsegtet. Egyrészt palesztin oldalon régóta hatalmi pluralitás áll fenn: a Ciszjordániát uraló Palesztin Hatóság, melyet a nemzetközi közösség egyedüliként ismer el törvényesnek, képtelen kikényszeríteni a Gáza felett kontrollal bíró, Hamasz nevű terrorszervezet lefegyverzését. Legalább ekkora probléma, hogy a korrupciós ügye miatt felelősségre vonással fenyegetett izraeli kormányfőnek ugyancsak érdekében áll a háború folytatása.
Összességében elmondható: a Nobel-békedíj elnyerése érdekében Trump hajlandó a valódi garanciákat nélkülöző látszatsikerek felmutatására is. Ez pedig semmi jót nem ígér a Budapestre ígért, most már bizonytalan messzeségbe halasztott orosz-amerikai csúcstalálkozó szempontjából sem, habár az az ukrajnai háború lezárását célozná.