Úgy idézzük Julius Caesart, hogy „a kocka el van vetve”. Ezt (állítólag) akkor mondta a jeles hadvezér, amikor (mindig) győztes légióival átlépte Róma város határát, a Rubicon folyócskát. Ugyanis a római köztársaság törvényei szerint a légiók belépése a városba tilos volt. A hadvezér nem politizálhatott a fegyvereivel.
A kultúra nagykönyvében maga az esemény is föl van jegyezve: „a Rubicon átlépése” az erkölcsileg és politikailag tiltott határátlépés szinonimája. Akkor és ott ez a polgárháború kezdete, a római polgárok szabadságának vége volt. A nagy Caesar gondolhatta, hogy elég az erőt megmutatni ahhoz, hogy mindenki elfogadja az ő teljhatalmát, és békésen fog uralkodni az idők végezetéig. Tévedett. Rómában voltak hívei a köztársaságnak, és bizony sokan szerették és élvezték a szabadságot. Caesar barátja és örököse (fogadott fia), bizonyos Marcus Iunius Brutus apjaként szerette Caesart, de annyival jobban szerette a szabadságot, hogy az ő kardja is megmártózott az egyeduralomra törő atyai barát vérében. (Shakespeare: Julius Caesar.)
Aztán persze Brutus és a köztársasági eszme (a szabadság) is elbukott. Brutus október 23-án, a philippi csatában halt meg, Krisztus előtt 42-ben. Aztán jött a négyszáz évig tartó autokrácia. Jöttek a többé-kevésbé degenerált, inkább többé, mint kevésbé fényűző császárok, a gyarmatosító rablóháborúk és a tengeri kereskedelem monopóliuma. Dőlt a pénz Rómába. A római polgárok élvezték a jólétet, és fütyültek a szabadságra. (Madách Imre: Az ember tragédiája.)
Azt gondolom, hogy Orbán Viktor a most elindított „kampánnyal” átlépte a magyar erkölcsi-politikai Rubicont. Elképzelhetetlen, hogy kutyákra és poloskákra bízná „a hazát”, vagyis mindenképpen hatalomban akar maradni; viszont a kutyákkal és poloskákkal vívott harcban minden megengedett, a szavazás (képviselőválasztás) csak előjáték, esetleg első félidő lehet. Vagy az sem.
Egyelőre nem dörögnek a lőfegyverek, nincs rá szükség. A vezér hadserege (a „békemenet”) akadálytalanul tör előre. A napiparancs október 23-án mindössze örömteli bálványimádásról szólt. Ezt a rendkívül előnytelen külsejű, 15 éve esetlenül pávatáncoló, válogatott ostobaságokat és hazugságokat kántáló csalót kell imádni. Az örömmámorra és a hozsannára egyetlen ok van. Ő tudja, kit kell gyűlölni. A bátor kormánypárti békeharcosok szerencsétlen, „elrontott” életére ugyanis egyetlen gyógyír van: a gyűlölet. A gyűlölködés szabadságáért indították el a polgárháborút.
Először akkor döbbentem meg, amikor megláttam Magyar Péter arcát egy láncos kutya nyakán. A pórázt az Európai Néppárt elnöke tartja, mögöttük ukrán zászlós kisebb sokaság. A kép bal oldalán az előtérben egy szálfa termetű, elegánsan öltöztetett férfitest, nyakán a húsz év előtti Orbán Viktor arca. (Sehol nincs póráz, sehol sincs Putyin.) Háttérben színmagyar zászlóerdő. Ez a tabló igazán rettenetes. Ez már hitleri stílus. Aki ezt meg tudja bocsájtani, az valóban kutya.
Csak mellesleg: egy magyar patriótának illene tudni, hogy Rákosi nevezte el Titót láncos kutyának, aki patrióta-szuverenista kommunista volt, miközben ő, Rákosi Mátyás volt Sztálinék rendes-nyilvános láncos kutyája. Azt hiszem, orbáni patrióta érvényes tudatlansági igazolvánnyal kell rendelkezzék, hogy részt vehessen a háborúvá alakult nemzeti pávatáncban.
Lassan feláll az ellenfél is. Merthogy a kutyák és poloskák természetesen embernek érzik magukat, mi több, különbnek a poloskairtóknál. Nem tévednek. És nagyon sokan vannak (plusz én). Nem gyűlölködnek, de tisztelik a tényeket. Márpedig a Nagy Poloskairtó, a rokonsága és túl sok munkatársa még a saját zsebre írt törvényeket sem tartja be tizenöt éve. Egyértelmű, hogy rendszerváltás az ő politikai túlélésük esetén kizárt. Naivitás azt hinni, hogy választási vereségük esetén gratulálnak a poloskáknak és a láncos kutyának, bocsánatot kérnek, majd angolosan távoznak. De ha mégis ez történne, mi lesz a békehadsereggel? A Nagy Poloskairtó átlépte a Rubicont. Neki van B és C forgatókönyve. Vajon a Tiszának van-e?
Reméljük, van. A díszszemle nagyon jól sikerült. A műsorok tartalma és szereplői a pompás magyar nemzeti kultúra legmagasabb színvonalát (csúcson Rost Andreával) hozták az utakra és a térre. Magyar Péter beszéde – alighanem Kossuth óta a legjobb magyar szónoklat volt – semmi kétséget nem hagyott a Tisza jó tervei és szándékai felől. És ami a legfontosabb: a legcsekélyebb erkölcsi probléma sincs a szándékokkal és a tervekkel. Minden magyar velük tarthatna.
A szerző orvos.
