Felvezetésképpen januárban kinyomtatták az 1965-ös Eurovízió-fesztiválon győztes France Gall-sláger, a Viaszbaba kottáját Tardos Péter magyar szövegével: „Belvárosi fényes boltban / áll egy viaszbaba…” A hazai verziót nem lehetett telitalálatnak nevezni, ám a lap részéről a kiválasztás kiváló volt, mert akkoriban idehaza sok iskolás másolta le fonetikusan az eredeti verset: „Zső szvi zün pupé dö szirő / űnö pupé dö szon…” (Azaz: „Je suis une poupée de cire / une poupée de son.”)
Az első magyar slágerlista öt magyar és öt külföldi számot tartalmazott. A külföldi készlet így festett: 1. (I Can’t Get No) Satisfaction (Rolling Stones); 2. Dio come ti amo (a San Remó-i fesztivál győztes dala, Domenico Modugno, Gigliola Cinquetti); 3. Get Off of My Cloud (Rolling Stones); 4. I’m Henry the Eighth, I Am (Herman’s Hermits); 5. Michelle (Beatles).
A hazai kollekciót a következő számok alkották: 1. Rohan az idő (Koncz Zsuzsa); 2. Te szeress legalább! (Mikes Éva); 3. Elment a papa, mama (Ambrus Kyri); 4. Egy emberöltő oly kevés (Vámosi János); 5. Nem kell nékem nagyhercegnő (Németh József).
A listavezető számon kívül tehát csupa táncdal került az élmezőnybe. De 1967 szeptemberében, amikor az újság büszkén számolt be arról, hogy immár több mint 50 ezer szavazat érkezett a dalokra, a tízesre bővült hazai lajstromban a beat 7:3-ra nyert a hagyományos slágerekkel szemben, melyek közül a Táncdalfesztivál-győztes, másodikként jegyzett Nem várok holnapig című darabot az Omega kíséretével turbózták fel. (A seregszemle idején került a zenekarba Molnár György, mert az Olympia együtteshez távozó elődje a próbákon belebakizott a szólóba, és az élő adás országos nyilvánossága miatt kiváltképp óvatos rendezők felszólították a formációt, hogy cseréljen gitárost vagy kihagyják a bandát a műsorból.)
A hatvanhetes IM-listán az Illés három számmal – Sárga rózsa (1.), Láss, ne csak nézz! (4.), Ne gondold! (6.) – virított, Koncz Zsuzsa kettővel – Ez az a ház (5.), Mr. Alkohol (9.) – szerepelt, s egy-egy dallal bukkant fel Toldy Mária (Rövid az élet, 3.), Harangozó Teréz (Minden nap, 7.), a Metró (Gyémánt és arany, 8.), valamint az Atlantis (Drága bakter úr, 10.).
Innen vezetett az út 1968 decemberéig, amikor már csak magyar dalokat rangsoroltak, ráadásul húszat. Egyetlen hagyományos sláger, a Fehér sziklák került fel a listára (14.-ként), az is alighanem azért, mert a Táncdalfesztiválon Zorán adta elő. Az Illéstől az Amikor én még kis srác voltam (1.), a Kis virág (6.), a Little Richard (8.), az Eltávozott nap (9.), a Téli álom (16.) és az Egy régi dal (17.), az Omegától a Volt egy bohóc (2.), a Nem tilthatom meg (3.), a Kiabálj, énekelj! (5.), a Trombitás Frédi (7.), a Halott virágok (10.) és az Egy lány nem ment haza (12.), a Metrótól a Dohányfüstös terem (15.) és a Valami újat szeretnék (20.), a Hungáriától a Rémlátomás (11.) és az Egyszer vagy fiatal (19.), Koncz Zsuzsától a Színes ceruzák (4.), a Hajnali lány (13.) és az Eretnek vágy (18.) volt, ha nem is hallható, látható.
A következő év februárjában kivételesen komolyzenei listát is közre adtak Bach: D-moll toccatájával és fúgájával, Kodály Háry János-szvitjével és Psalmus Hungaricusával, Vivaldi Négy évszakával, Beethoven Für Elise-jével, Mozart Török indulójával.
Majd 1971 januárjában tudatták: „A hazai felvételek listáját ezután negyedévenként közöljük, s mivel legalább olyan népszerűek a külföld slágerei is, a közbenső hónapokban ezek sorrendjét tesszük közzé.” Aztán maradtak a tiszta magyar lajstromnál, illetve novemberben ad hoc benyomtak egy kizárólag francia számokból álló rangsort. Az éllovas a Comme Juliet et Romeo volt Michel Polnarefftől.
Decemberben pedig lista helyett 1972-es naptár színesítette az újságot Illés-, LGT- és Omega-poszterrel. A szobájukat „kitapétázó” tinédzserek nem reklamálták a rangsort, inkább azt mondták: köszönjük, IM!
Ami pedig a hat évtizedet illeti, kétség nélkül állítható, hogy a Szörényi Levente–S. Nagy István és a Dobos Attila–S. Nagy szerzőpáros látta a jövőt. Bármennyire szenzitív is a tudat, tényleg rohan az idő, s egy emberöltő valóban oly kevés.
