Nagy Feró is részt vett az október 23-i Békemeneten, ahol az Alap nevű TikTok-csatorna kikérte a véleményét a Szőlő utcai ügyről. A Kossuth-díjas énekes a Budapesti Javítóintézet emberkereskedelem és kényszermunka miatt idén májusban letartóztatott egykori igazgatójáról, Juhász Péter Pálról azt mondta:
„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”
A Telex megkérdezte a Beatrice frontemberét, utólag hogyan ítéli meg saját szavait. Nagy Feró az ügyről a lapnak azt mondta: – Általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani, és a volt igazgató szerinte visszaélt a helyzettel, hogy pénzt kereshessen. Arról is beszélt, hogy ezzel a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is, mivel egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket – magyarázta.
Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal
– fogalmazott Nagy Feró a lapnak.
Hozzátette, hogy „ha például vasláncon tartották” a lányokat, akkor természetesen nem önszántukból cselekedtek. A TikTok-videóban továbbá az üggyel kapcsolatban azt is kifejtette, hogy „nem gondol semmi rosszat”, mert személyes barátja Semjén Zsolt, „nem tudja, hogy van-e ilyen botrány egyáltalán”.
A Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója ellen már a 2000-es elején érkeztek olyan jelzések, hogy nem megfelelően bánik a rá bízott gyerekekkel. A 2010-es évek közepén pedig a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat akkori vezetője fordult a rendőrséghez, mivel több információ is érkezett azzal kapcsolatban, hogy Juhász Péter Pál és a szintén a gyermekvédelemben nevelkedett élettársa gyerekeket hálóz be, szökésben lévő lányokat bújtat.
Elkészült a felmérés, a magyarok több mint fele szerint a rendőrök megtalálták a Szőlő utcai felelősöket, de felsőbb utasításra elfektették az ügyetJuhász Péter Pál áldozata: Hiába mondják azt, hogy nincsen kiskorú, rengeteg gyermekről beszélhetünkMint azt a 444 megírta, létre is jött egy találkozó, amelyen egy rendőr, a fent említett vezető mellett gyermekvédelmi gyámok, és egy budapesti gyermekotthon igazgatója is részt vettek. Ezen a civil ruhás rendőr azt mondta, tudnak a Juhász Péter Pál által elkövetett visszaélésekről, megfigyelés alatt tartják, de arra kérte a megjelenteket, hogy senkinek ne beszéljenek a gyanújukról, mert az veszélyeztetné a fedett nyomozás érdekeit. A rendőr nem jelentkezett többé, Juhász Péter Pál pedig egészen tavasszal történt letartóztatásáig dolgozott tovább a gyermekvédelemben. Holott szintén a 444 birtokába került dokumentumok szerint 2012-ben élettársával együtt ki is hallgatták egy kiskorú szexuális bántalmazása kapcsán, akit később a feltételezés szerint prostitúcióra kényszerítettek.
Tizenkét éves kora óta ismeri a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója azt a lányt, akit később futtatott Öt rendőrt is hazugságvizsgálatnak vetettek alá a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója ügyében
