Kevés izgalmasabb időszakot tudnék elképzelni a történelem során, ahol ilyen gyors ütemben változnak a dolgok, és egy emberöltő alatt ilyen nagy mértékű társadalmi és technikai változásokon megyünk keresztül. Ha csak arra gondolunk, épphogy már mindenki megszokta a Google-t, jött a mesterséges intelligencia, egy olyan újítás, ami alapjaiban változtatta meg az információhoz való hozzáférésről alkotott képet. S hogy az emberek le tudják-e ezt követni? Nehéz kérdés. Azt pedig, hogy jó irányba fejlődünk-e, nem tisztem eldönteni. Egy biztos, rohan a világ. Az erdélyi fényképsorozat készítésekor azt gondoltam, hogy a fenntarthatóság azon múlik: milyen termékeket vásárolunk, és hogyan élünk a hétköznapokban mint átlagemberek.
Fontos kihangsúlyozni az átlag szót, mert ez a kulcs. Amíg egy popsztár több tíz- vagy akár 100-osát is elfogyasztja a Föld erőforrásainak, egy fejletlen afrikai falu teljes lakosságához képest, addig csak egy helyben toporgunk. A megoldás a klímaváltozásban véleményem szerint abban rejlik, hogy a társadalmi rétegek közti különbség egyre csökken. Az Oxfam korábbi beszámolói szerint a felső 10 százalék lehet felelős több mint a kibocsátás akár feléért. Ha a szegény embereknek nem kell gumit és szemetet égetni a tél során, a popsztárok pedig nem repülnek minden másnap privát gépekkel, akkor elkezdhetünk a megoldáson gondolkozni. Az persze szép és jó, hogy bambusz fogkefével mosunk fogat, nem nejlon zacskóba csomagolunk be mindent, de ezek valódi eredményeket kevéssé hoznak. Rendszerszintű megoldásokra van szükség, és bár sokszor az alulról jövő kezdeményezések nyomást gyakorolnak a döntéshozókra, sajnos a probléma és a hatási között akkora idő telik el, hogy ezzel csak a nagyon fejlett társadalmak foglalkoznak igazán.
