Miniszterelnökünkkel az elmúlt időszakban madarat lehetett volna fogatni: micsoda diadal lett volna, ha a magyar fővárosban, a közreműködésével sikerül tető alá hozni egy „békecsúcsot”, amelynek alapja valójában Ukrajna veresége, a Donbász feladása és Oroszország feltételeinek elfogadása – mindehhez Donald Trump széles mosollyal asszisztál, Orbán Viktor pedig „békeközvetítőként” adja el a kapitulációt. A történelmi színjátékból azonban egy ideig nem lesz semmi. Trump figyelmét most megint más háborúk megoldása köti le, Putyin pedig marad a Kreml sötét barlangjában.
Orbán azt remélte, beírja magát a történelembe: a két nagy vezető mellett rá is vetül a reflektorfény a világ színpadán. Az uniós csúcs elvileg a legjobbkor jött volna számára – csütörtökön a világtörténelem legnagyobb békemenete után győztes hadvezérként vonulhatott volna be Brüsszel füstös háborúpárti termébe. Mindenki irigykedve szemlélte volna: ő az, akivel Trump és Putyin is szóba áll, ő az európai béke záloga. Csak Robert Ficóval kacsint össze, akivel már a vétót is előre „lezsírozták”.
Ám semmi sem úgy alakult, ahogy a békepárti nagykönyvben meg volt írva, a díszlet összeomlott, és a főhős a függöny mögött maradt.
Donald Trump már maga is bejelentette, nem lesz békecsúcs, nem akarja az idejét vesztegetni ezzel. A képlet egyszerű: Putyin nem tett le háborús szándékairól, a Donbász megszerzéséről, Trump viszont a frontvonal befagyasztását akarja. A magyar propaganda nyelvére lefordítva: Putyin háborúpárti, így a békecsúcs értelmetlen. Ezt azonban nem lehet elmondani a kormány lelkes híveinek, jelentős részüket már épp eléggé átnevelték ahhoz, hogy Putyint békegalambnak, Volodimir Zelenszkijt ukrán elnököt viszont gaz háborúskodónak lássák.
A reflektor kialudt – de a darabnak mennie kell tovább. Orbán ezúttal Brüsszelben próbált újabb szerepet találni: a békeharcos most a vétó hőseként lép színre. A múlt heti Mandiner-interjúban már előkészítette a terepet: kijelentette, hogy az uniós csúcs előtt Moszkvával egyeztet, tudni szeretné, mit szólna az orosz vezetés ahhoz, ha az EU a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozná Ukrajnát. Meghökkentő mondat: Brüsszel éppen azon dolgozik, hogy a 175–200 milliárd eurós zárolt vagyonból 140 milliárdot Kijev megsegítésére fordítson, Budapest viszont előzetes konzultációt kér attól, akinek a vagyonáról szó van. Ez nagyjából olyan, mintha a tűzoltó megkérdezné a gyújtogatót, elveheti-e tőle a fáklyát, amivel lángba borította a környéket.
Különben sincs mit tudakozódni: Moszkva már elmondta, mit gondol. Medvegyev volt elnök „végtelen üldözést” ígért az érintett uniós tagállamoknak, Peszkov Kreml-szóvivő pedig lopásnak nevezte az ötletet. Bár elvileg ehhez az uniós döntéshez is egyhangúságra lenne szükség, már dolgoznak azokon a jogi formulákon, amelyekkel elérik, hogy a magyar vétó mit se érjen.
Ha elfogadják a terveket, s Ukrajna megkaphatja a támogatást a befagyasztott orosz vagyonból, az még nem jelentene gyökeres fordulatot a háború menetében, de garantálja, hogy Kijev védelme – bármit is döntsön a nem éppen kiszámíthatóságáról ismert Trump – egy ideig nem omlik össze. Ukrajna többéves, kiszámítható finanszírozáshoz jutna: lenne pénze védelemre, költségvetésre, újjáépítésre. Ez biztosítaná a nyugdíjak, közalkalmazotti bérek és alapellátások kifizetését, amikor az orosz rakéták továbbra is az infrastruktúrát rombolják. Mindez persze nem jó hír annak, aki néhány hete már „Ukrajna vereségét” hirdette meg…
Gyakran mondogatjuk, hogy az EU gyenge és lassú. Mégis, amikor valóban próbára teszik, győz a józanság ereje. Az alaszkai csúcs után sem engedte az Unió, hogy Trump bedőljön Putyin szirénhangjának, és most is képes hallatni a hangját.
A békecsúcs elmaradt, ahogy Brüsszel elfoglalása is. Kormányfőnknek marad a magyar ugar, ahol a „globális békeharc” helyett újra a Tisza-adó és a háborúpárti Nyugat „rémképei” között kell araszolnia. A világ történelemkönyveibe nem került be a neve – legfeljebb a lábjegyzetbe, oda, ahol a meg nem valósult diadalokat méla iróniával emlegetik.