nyugdíj;Simonovits András;

Simonovits András: Nem vagyok a Tisza Párt szakértője, a fideszesek a fényképem előtt hazudoznak

A szakértő hangsúlyozta, nem áll kapcsolatban az ellenzéki párttal. 

Már a jelenlegi kormány alatt is működik a nyugdíjak degressziója, amelyet a jövőben jobban kellene fokozni, hogy fenntartható legyen a rendszer – jelentette ki Simonovits András nyugdíjszakértő a Népszava Törésvonal című műsorában.

Az ismert közgazdász mostanában a kormányzati kommunikáció kereszttüzébe került, hamisan azt állítják róla, hogy a Tisza Párt szakértőjeként a nyugdíjak megadóztatását javasolta. Elmondása szerint semmiféle hivatalos kapcsolat nincs közte és az ellenzéki párt között, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Magyar Péter vezette alakulat nyeri a választásokat.

A nyugdíjak adóztatásával kapcsolatos nyilatkozatairól közölte, hogy azokat összevágták, így keltik azt a hamis látszatot, mintha a nyugdíjakat akarná adóztatni. Hozzátette: ez csupán egy hasonlat volt, ugyanakkor a degresszió Orbán Viktor döntésére 2013-ban megmaradt. Ez azt jelenti, hogy a magas nyugdíjak csökkentett mértékben kerülnek megállapításra: például 1 millió forintos alap esetén 40 év munkaviszony után 800 ezer helyett csak 700 ezer forint jár. Ez a nyugdíjdegresszió, más néven „nyugdíjadó”, amelyet helyes döntésnek tart, és amelynek semmi köze nincs a Tiszához – ismertette.

A degresszió lényege, hogy a magasabb nyugdíjalappal rendelkezők arányosan kevesebb nyugdíjat kapnak, vagyis a rendszer nem lineáris: míg 1 millió forintos alapnál 100 ezer forint a különbség, 500 ezresnél már csak 17 ezer. Ez egyelőre főként a nagyon magas induló nyugdíjakat érinti, a többséget nem – hangsúlyozta Simonovits András. Hozzátette: a nyugdíjrendszernek progresszív elven kell működnie, ahogyan a jövedelemadónak is.

Szólt arról is, hogy az Orbán-kormány titkosítja az induló nyugdíjak átlagát, de becslések szerint ez 300–320 ezer forint, ami jóval magasabb, mint a korábban nyugdíjba vonulóké (240 ezer forint). Ez szerinte komoly igazságtalanságot okoz, mert a rendszer aránytalanul megkülönböztet az eltérő nyugdíjazási évek között. A stagnáló gazdaság mellett az évi 6–10 százalékos reálbér-emelkedés automatikus beépítése az induló nyugdíjakba pazarló és méltánytalan. A szakértő szerint a nyugdíjrendszer feszültségeit nem kizárólag adó- vagy járulékemeléssel, hanem elsősorban a magas induló nyugdíjak visszafogásával lehet kezelni.

Simonovits András arról is beszélt, hogy rosszul éli meg a kormányzati támadásokat, különösen azt, amikor – mint fogalmazott – „a fényképem előtt hazudoznak a fideszesek a Tisza állítólagos nyugdíjterveiről”. Felidézte, hogy az ATV-ben korábban tett egy olyan, többes szám első személyben elhangzott kijelentést, hogy a hosszú távú tervekről ráérünk majd akkor gondolkodni és beszélni, amikor megnyertük a választást. Hozzátette: ezzel az ország „Orbán elleni relatív többségére” utalt, nem pedig arra, hogy „Magyar Péter és én megnyerjük, és én leszek a gazdasági minisztere”.

Ősszel felpezsdül az élet a rákellenes civil szervezetek tájékán egészen októberig, az év kiemelt időszakáig, a pink színű szalaggal szimbolizált mellrákellenes hónapig.