Bejelentette a miniszterelnök, hogy hamarosan érkezik a nyugdíj-kompenzáció, a januári 3,2 százalék után novemberben további 1,6 százalékos korrekciót, átlagosan 51 ezer forintot kapnak az idősek.
Orbán Viktor a novemberi nyugdíjkorrekciót a kormány szokásaként említi közösségi oldalára feltöltött videójában, melyet reményei szerint már novemberben ki is fizetnek. Azt is hozzátette, Európában mindenhol spórolnak, ha fizetni kell, szívják a fogukat, mert elküldték a pénzüket Ukrajnába, így máshol nem tudnak nyugdíjat emelni.
Orbán Viktor: Az infláció magasabb lett, mint előre jelezték, mindenki megkapja a kiegészítő nyugdíjemeléstEzzel szemben az igazság az, hogy más európai országban is működnek az állami ellátások, a nyugdíjkorrekció pedig törvény által szabályozott kötelezettség, amit nem a remény, hanem a jogszabály alapján kell fizetni.
A nyugdíjtörvény pontosan szabályozza, hogy az időseknek kompenzáció jár,
ha a január–augusztus hónapokban, vagyis az év első nyolc hónapjában mért tényleges inflációs adatok alapján az éves, becsülhető infláció mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja a januárban érvényes növelési százalékot.
Ebben az esetben a különbözetet novemberben kell utalni januárig visszamenőleg. Ez egyébként azt is jelenti, hogy hiába derül ki év elején, az előző évben rosszul mérte fel a kormány a pénzromlás mértékét, a nyugdíjasok novemberig hiteleznek az államnak.
Orbán Viktor azt is állítja, hogy a pontos elszámolás hosszú barátságot jelent, és a kormány minden évben teljesíti azt a vállalását, hogy a nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből. Az igazság ezzel szemben az,
hogy éppen a becslés alapján működő korrekció akadályozza meg a pontos elszámolást, és ehhez a barátságnak semmi köze. Ráadásul, ha alulértékelnek augusztusban, az a nyugdíjasok kárára történik, mert utólagos pótlás nincs.
A Fidesz-kormány 2012-ben szüntette meg a nyugdíjemelésre alkalmazott vegyes indexálást (amikor a januári emelést felerészben az áremelkedés, felerészben a bérek alakulása határozta meg). Azóta vannak a nyugdíjasok hátrányban, hiszen egyetlen forinttal sem részesülnek a gazdasági fejlődésből. Pedig, ha az úgynevezett svájci indexálás maradt volna, akkor – szakemberek számítása szerint - az idősek pénze a jelenleginél negyedével több lenne.
A kizárólag inflációhoz igazított nyugdíjemelés miatt az ellátások vásárlóértéke romlik a keresetekéhez viszonyítva, és ezeket a veszteségeteket nem korrigálja a kormány, amivel a relatív elszegényedést garantálja.
A tavaly januári 6 százalékos nyugdíjemelés – az előző évi reálnyugdíj csökkenést követően – 2,2 százalékos reálérték-növekedést eredményezett, ezzel szemben a keresetek reálértéke 9,2 százalékkal emelkedett. 2017-ben pedig, amikor egy 2012-tól tartó meredek süllyedés után elérte a mélypontot a mutató, a nyugdíjak vásárlóértéke a keresetekéhez viszonyítva 9,2 százalékkal romlott. Ezen némiképp segít a 13. havi nyugdíj kifizetése, és a választások közeledtével is jól járnak, idén 30 ezer forintos utalványt is kaptak.
Nagy ígéretet kaptak Magyar Pétertől a kisnyugdíjasokTervben sincs egy nyugdíjreform, amellyel a súlyos egyenlőtlenségeket orvosolnák, csak kiszúrják az idősek szemét egy utalvánnyal