Fokozatosan újraindul a termelés a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában (Dufi), miután tegnap délután sikerült eloltani a hétfő este keletkezett tüzet. A Mol azt közölte, hogy a következő időszakban a belföldi ellátásra összpontosítanak és mérlegelik az országos stratégiai készletek felhasználásának szükségességét is. A belföldi üzemanyagellátás ugyanakkor biztosított, a helyzetről folyamatosan tájékoztatást adnak. Orbán Viktor miniszterelnök a legszigorúbb vizsgálatot ígérte az ügyben a Facebook-oldalán.
Az olajfinomító úgynevezett AV3-as egységének sérülése komolyan befolyásolhatja a magyar és a térségi ellátást - írta gyorselemzésében a Mol-részvényárfolyamot figyelő Erste Befektetési Zrt.
A képek és felvételek alapján a finomító lepárlóképességének 40 százaléka hónapokig kieshet, a Mol kénytelen lesz több üzemanyagot vásárolni magyarországi és más piacaira,
és - ahogyan azt az olajipari cég is közölte - ideiglenesen az ország stratégiai készleteit is igénybe veheti, amiként azt az OMV tette a schwechati finomító 2022-es balesete után - közölték.
Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójábanOrbán Viktor: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk a százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeitA mostani esetet az OMV schwechati finomítójában és a Dufi százhalombattai egységében egyaránt három éve keletkezett tűznél enyhébbnek ítélték meg a lapunk által megkérdezett szakértők. Mint emlékezetes, az osztrák olajcég egysége csak közel fél év alatt állt helyre. Így akadt, aki a mostani eset több hónapos helyreállítási idejére vonatkozó becslést túlzónak értékelte. Mások ugyanakkor ezt sem zárták ki. Egy forrásunk az osztrák esethez képest fontos különbségként értékelte, hogy senki sem sérült meg. A helyreállítás így a kapcsolódó helyszínbiztosítás akár több hetes idejével is lerövidülhet. (Igaz, a hatóságok alighanem a szabotázs vagy a terrorcselekmény lehetőségét is kivizsgálják.)
Mol: Nincs összefüggés a százhalombattai tűzeset és a romániai olajfinomítóban történt robbanás közöttA Dufiban három különálló, AV1, AV2 és AV3 jelű úgynevezett desztilláló fogadja a nyersolajat. A számok nem csak elkészültük sorrendjét, hanem, millió tonnában, éves feldolgozóképességüket is jellemzik. Ez azt jelenti, hogy az AV3 átmeneti kiesésével a finomító feldolgozóképességének papíron a felét elvesztette. A valós érték azért lehet kevesebb, mert a számok egyrészt kerekítettek, másrészt a két megmaradó egység teljesítménye akár száz százalékig is fokozható. A feldolgozás folyamatát ismerő forrásaink cáfolták, hogy a mostani tűzeset érdemben kihatna az orosz olajbeszerzés fenyegető uniós tilalma miatti, a tengeri beszerzésű alapanyag feldolgozhatóságát célzó beruházások folyamatára. Ennek befejeztét a Mol 2026 végére ígérte.
„Több mint 13 órán át voltunk kint” – Megszólalt a százhalombattai olajfinomító egyik tűzoltójaAz utóbbi években egyre sűrűsödő finomítói tűzesetekkel kapcsolatos felvetésünkre egy forrásunk kétségtelennek nevezte: a légszennyező alapanyagokkal szembeni világszintű törekvések miatt az olajcégek egyre kevesebbet költenek finomítói nagyberuházásokra, ami esetenként az üzemeltetésre-karbantartásra is kihat. A berendezések öregszenek, ami óhatatlanul növeli a meghibásodások esélyét – szögezték le.
Forrásaink jelen ismereteik alapján azt kizárták, hogy a Mol - a még túl közeli 2022-es üzemanyagellátási válsághoz hasonlóan - akár belföldi üzemanyag-megrendeléseket is lemondjon.
Eehhez szükség lehet akár a szintén Mol-hátterű pozsonyi finomító szállítási irányainak módosítására is. A Slovnaft egysége háromnegyedrészt eddig sem belföldre termelt, így még nyersolajból sem szükséges többet rendelniük: elegendő, ha egy másik piac helyett nagyobb mennyiséget szállítanak Magyarországra. Egy másik szakértő szerint ugyanakkor további külföldi finomítók is rendelkezésre állnak. Az ország stratégiai üzemanyagkészleteinek igénybe vétele egyelőre csak elméleti szinten merül fel.
Azt ugyanakkor senki sem tagadta, hogy úgy a helyreállítás, mint a kieső termelés pótlása, többletköltségeket okoz a Molnak. Kérdés, ezt az olajcég lenyeli-e. Egy forrásunk szerint nem, illetve legfeljebb részben, így az eset növeli a magyarországi üzemanyagárakat.
Felvetésünkre, miszerint a környező államok átlaga fölé emelkedő tarifaátlag esetére az Orbán-kormány „beavatkozást” helyezett kilátásba, általában azt az - egy sóhajtást követő - választ kaptuk, hogy a kutak előtt kígyózó autósorok 2022. végi látványára feltehetőleg senki se vágyik újra.
A mostani eset tanulságai várhatóan arra is választ adnak, hogy egy jelentős térségbeli - akár kőolajellátási zavarra visszavezethető - üzemanyag-termelési kiesés milyen piaci ár- és ellátási hullámokat vet - fogalmazott egy forrásunk.
Azt az Erste elemzése állapítja meg, hogy
az eset a térség egy másik állama, nevesül Szerbia üzemanyagellátását veszélyeztetheti a leginkább.
Október 8-án ugyanis életbe léptek a pancevói olajfinomítóját üzemeltető NIS orosz irányítása miatti amerikai kereskedelmi korlátozások. Mivel emiatt a cég nem jut nyersolajhoz, egy-másfél hónapon belül leállhat az üzem. Az Orbán-kormánnyal kiemelten jó viszonyt ápoló belgrádi vezetés ennek áthidalása céljából számíthatott Magyarország segítségére, ami a mostani tűzeset nyomán legalábbis kétségessé válhat.
Kárfelmérés és újraindítás
Messziről is jól látható lángoszlopok csaptak fel hétfő este tíz óra körül a Mol százhalombattai Dunai Finomítójában (Dufi). A tüzet kedd késő délelőttig oltották, a baleset pontos okát vizsgálják. Az érintett üzemekben a vészhelyzeti eljárásrend szerint járnak el. A kárfelméréssel párhuzamosan a tűzben nem érintett üzemegységeket fokozatosan visszaindítják. Nem találtak arra utaló nyomot, ami szerint bármiféle külső behatás közrejátszott volna a tűz kialakulásában – szögezte le az MTI tudósítása szerint a fővárosi Mol-toronynál tartott késő délelőtti sajtótájékoztatón Pulay Krisztián, a Mol Csoport ügyvezető igazgatója. A tűzeset és a romániai olajfinomítóban történt robbanás között szintén semmilyen összefüggés nincs – rögzítette. Cáfolta a robbanásról szóló közléseket is, hozzátéve, hogy vészhelyzetben egyes gázok semlegesítése ilyen hanghatásokkal járhat. A tűz a finomító három, a beérkező kőolajat fogadó lepárlóüzemének egyikében keletkezett – vázolta. A tűz által érintett egység fontos, de a finomító egészét tekintve nem nélkülözhetetlen. Így a vészhelyzeti leállás és a tűz megfékezése után a társaság munkatársai megkezdték az egység újraindítását – közölte Pulay Krisztián.
Incidens a szomszédban
Romániában nem merült fel a szabotázs vagy bárminemű külső beavatkozás lehetősége annak kapcsán, hogy hétfőn délben robbanás történt a dél-romániai Ploieștiben található Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban. A detonációt nem követte tűz, az orosz Lukoil romániai leányvállalatánál ugyanis épp általános karbantartás zajlik október 17- 30 között. Így, bár Románia egyik legnagyobb kőolajfinomítójáról van szó, az üzemanyagellátást nem befolyásolja a ploiesti baleset.
A cég kedd reggel kiadott közleménye „incidensként” említi a történteket, hangsúlyozva, hogy az a karbantartó munkálatok közben történt. „Az esemény egy helyi robbanás volt az ipari szennyvízrendszerben, amely egy csatorna fedelének leszakadásához vezetett. …. A finomítón belüli beavatkozó egységek és biztonsági vezetők azonnal cselekedtek, és intézkedéseket tettek a hasonló helyzetek megelőzése és az incidens okainak kivizsgálása érdekében” – áll a közleményben. A dokumentum hangsúlyozza, hogy „előzetes adatok szerint nem észleltek környezeti kárt, sem a technológiai berendezésekre, sem a finomítói tevékenységre gyakorolt hatást”. A robbanásban a kivitelező cég egyik alkalmazottja súlyos koponyasérülést szenvedett, őt az intenzív osztályon ápolják. A román rendőrség is vizsgálatot indított a történtek nyomán. G.M.