Pánikra egyelőre semmi ok, csak a tankolás drágulhat a Dunai Finomítóban pusztító tűz után

A százhalombattai tűzeset a kormány és a Mol ígéretei szerint a belföldi üzemanyagellátást nem veszélyezteti, ám előfordulhat, hogy a tankolást drágíthatja. Úgy a helyreállítás, mint a kieső termelés pótlása többletköltségeket okoz a Molnak. Kérdés, ezt az olajcég lenyeli-e. Egy forrásunk szerint nem, illetve legfeljebb részben, így az eset növeli az üzemanyagárakat.

„Több mint 13 órán át voltunk kint” – Megszólalt a százhalombattai olajfinomító egyik tűzoltója

Külön készülnek az ilyen esetekre, emellett az is segítette a lángok megfékezését, hogy többen még a szabadnapjukról is visszajöttek, és részt vegyenek az oltásban.

Eloltották a tüzet a Mol százhalombattai olajfinomítójában

Sem a balesetben, sem az oltás alatt nem sérült meg senki.

Mol: Nincs összefüggés a százhalombattai tűzeset és a romániai olajfinomítóban történt robbanás között

A társaság szerint Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított a Dunai Finomítóban keletkezett tűz után is, a katasztrófavédelem nem mért az egészségügyi határértéket túllépő értéket a térség levegőjében. A százhalombattai polgármester eközben arról számolt be, hogy a tüzet sikeresen eloltották.

A Mol sajtótájékoztatója

Megszólalt a Mol a százhalombattai olajfinomító ügyében

A társaság a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is. 

Orbán Viktor: A lehető legszigorúbban kivizsgáljuk a százhalombattai olajfinomítóban történt tűzeset körülményeit

A miniszterelnök kedd reggel egyeztetett a MOL vezetőivel és a belügyminiszterrel.

MOL Százhalombattai Kőolajfinomító 2022-ben

Még dolgoznak a tűzoltók a MOL százhalombattai finomítójánál

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, a munkálatok továbbra is zajlanak.

MOL Százhalombattai Kőolajfinomító 2022-ben

Videó: tűz, robbanások a Mol százhalombattai olajfinomítójában

Az Időkép egyik webkamerája rögzített mindent.

Tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában

A helyszínre elsőként a cég létesítményi tűzoltói érkeztek ki, utána az esethez érdi, törökbálinti, fővárosi, szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltókat, a Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, valamint a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort riasztották. 

Dobozos sörrel a kezében bolyongott órákon át egy részeg férfi a százhalombattai olajfinomítóban

Egy éven belül már másodjára fordul elő, hogy illetéktelen személy hatol be a területre. 

Ukrán dróntámadás érte az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót

Egy olyan vegyi üzem is találatot kapott, amely az ukrán határtól csaknem 1500 kilométerre található. 

Távoli felvétel az olajfinomítót érő csapásról

Oroszországi olajfinomítóban tettek kárt ukrán drónok

Az ukrán hadsereg szerint sorozaton dróntámadásaikkal kulcsfontosságú orosz létesítményeket is megrongáltak. Az oroszok azt állítják, az éjjel 82 pilóta nélküli harci eszközt lőttek le.

Ukrán tűzoltó egy korábbi dróntámadás okozta robbanás oltásánál

Feljelentést tett az MSZP a gárdonyi szivárgás ügyében

Átfogó dróntámadást indított Ukrajna Oroszország ellen, két drón elérte Moszkvát is

Áldozatokról nem érkezett jelentés, de a Vnukovo, a Domogyedovo és a Zsukovszki repülőtéren egy időre felfüggesztették a légiközlekedést.

1300 kilométerre a frontvonaltól ért dróntámadás egy orosz olajfinomítót

Ez volt az eddigi legtávolabbi csapás, amelyet az ukránok végrehajtottak Oroszország területén. 

Csökkenhet a Mol orosz kőolajra beállított pozsonyi finomítójának termelése, lejár a más forrású nyersanyag feldolgozására való átalakítás határideje

Bár az olajcég azt állítja, hogy folyamatos az átalakítás, a folyamat vége még az eddigieknél is kevésbé látszik.

A Mol pozsonyi finomítójában nagyobb átalakításokra lesz szükség

Robbanás történt a Dunai Finomítóban, egy ember megsérült

Az ügyben vizsgálat indult.

Robbanást követően tűz ütött ki egy romániai kőolajfinomítóban (videó)

Egyelőre nem tudni áldozatokról.

Pozsonyban finomítja azeri olaját a Mol

Jön az orosz olajtermékeket sújtó EU-s tilalom, de a Mol szerint nem lesz fennakadás

Brüsszeli tárgyalások eredményeképpen mégsem vezet ellátási zavarokhoz az orosz olajtermékeket sújtó, február 5-től életbe lépő összuniós, így kivételesen Magyarországra is érvényes behozatali tilalom.

Csúszik a Dunai Finomító újraindítása, újabb hibát találtak

Repedést találtak a szerdai nyomáspróbán.

Továbbra sincs minden rendben a Mol százhalombattai olajfinomítójával, ezért állítják le a kis benzinkutaknak a hatósági áras szállítást

Ismét karbantartást kell végezni.

Újra termelnek Schwechaton

Péntektől teljes kapacitással újra üzemel a schwechati olajfinomító. 

Tűz ütött ki a PKN Orlen płocki olajfinomítójában, két ember meghalt (videó)

A gyors mentőakció ellenére sem lehetett őket megmenteni.

Mol: ismét teljes kapacitással gyártja az üzemanyagot a Dunai Finomító

A karbantartás második fázisa a tervek szerint október 9-én kezdődik.

A MOL százhalombattai finomítója.

Jövő vasárnap újraindítják a MOL százhalombattai finomítóját

A létesítményt július végén állították le karbantartás miatt.

A MOL százhalombattai finomítója.

A kormánypropaganda szerint a Mol jelenleg álló, és emiatt ellátási fennakadásokat okozó benzin- és dízelgyára valójában most is 60 százalékon üzemel

Bár változatlanul zajlik a karbantartás, az egység továbbra is ad ki üzemanyagot.

A Mol arra kéri a magyarokat, hogy kevesebbet tankoljanak

Finomító-karbantartás az indok, de nem titkolják, a háború és a hatósági árszabályozás miatt megugrott kereslet felemésztette a készleteket.

Videón, ahogy lángokban áll egy orosz olajfinomító, miután állítólag kamikaze drónok csapódtak be

Egyelőre nem tudni, ki áll a támadás mögött. 

Tűz volt a Mol százhalombattai finomítójában

Senki sem sérült meg, azonban két hét kell, mire visszaáll minden a megszokott kerékvágásba. 

A MOL százhalombattai finomítója.
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang