Orbán Viktor;Vlagyimir Putyin;Kreml;Donald Trump;orosz-ukrán háború;budapesti Trump–Putyin-csúcs;

Kreml: Putyin és Trump jó kapcsolata Orbánnal hozzájárult a budapesti találkozóhoz

A Kreml szóvivője szerint a budapesti csúcstalálkozótól Oroszország azt várja, hogy ezen a felek előre tudnak lépni az ukrajnai háború békés rendezésében, és meg tudják vitatni a kétoldalú kapcsolatokat.

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök jó kapcsolata Orbán Viktorral hozzájárult ahhoz, hogy Budapestet választották a csúcstalálkozó helyszínéül – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Peszkov egyelőre nem tudott érdemi részletekkel szolgálni a budapesti csúcstalálkozóról. „Még sok feladatot kell elvégeznünk a külügyminisztériumokon belül, valamint a mi külügyminisztériumunk és az amerikai között is” – fogalmazott.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az előkészületekről a TASZSZ hírügynökségnek annyit mondott, hogy az orosz és a magyar külügyminiszter már beszélt egymással, és hogy diplomáciai csatornákon már folyik az előkészítés. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes bejelentette, hogy Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai miniszter hamarosan beszélni fog egymással.

A Kreml szóvivője szerint a budapesti csúcstalálkozótól Oroszország azt várja, hogy ezen a felek előre tudnak lépni az ukrajnai konfliktus békés rendezésében, és hogy meg tudják vitatni a kétoldalú kapcsolatokat. „Természetesen mindenki végrehajtja a elnökök utasításait. De a teljes körű tárgyalás, csapatmunka a csúcstalálkozó megfelelő feltételeinek előkészítésére még nem kezdődött el” – mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy hol tartanak az előkészületek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentésével kapcsolatban, miszerint kész Budapestre utazni, Peszkov azt mondta, hogy a csúcs részleteit még nem tisztázták. A szóvivő nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Putyin és Trump Ukrajna és Oroszország között lehetséges területcseréket vitatott meg telefonon.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország folytatja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal az ukrajnai rendezésről, és „komoly munka folyik”. Mint mondta, az orosz álláspont nem változott azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a konfliktust a jelenlegi frontvonal mentén fagyasszák be. Közölte, hogy az orosz fél nem kapott hivatalos értesítést az amerikaitól arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok nem szállít Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket Ukrajnának.

Idő előtt robbant fel egy tüzérségi gránát egy katonai bemutatón, amelyen az amerikai tengerészgyalogság fennállásának 250. évfordulóját ünnepelték. Az ügyben vizsgálat indult.