Kertész Imre;hagyaték;Nobel-díj;irodalmi Nobel-díj;Krasznahorkai László;

Krasznahorkai László is külföldön helyezte biztonságba irodalmi hagyatékát

Ahogy Kertész Imre is. 

2024 márciusában jelentette be az Osztrák Nemzeti Könyvtár, hogy átveszi Krasznahorkai László irodalmi hagyatékát – hívja fel a figyelmet a 444.

Az osztrák közmédia akkori, magyar nyelvű híradásában azt közölte: „A szerzői hagyatékban az 1980-as évek óta 23 nemzet több mint 700 levelezőpartnerével folytatott »rendkívüli terjedelmű« levelezés található. Kéziratok dokumentálják Krasznahorkai László teljes irodalmi munkásságát, amik között eddig kiadatlan szövegek is találhatók.”

A gyűjtemény a regények és elbeszélések kezdeti vázlatait, a megfilmesített művek forgatókönyveit és a fordítókkal folytatott szoros együttműködést dokumentáló anyagokat is tartalmaz, de kutatási anyagok, utazási dokumentumok, naplók, hang- és videoanyagok találhatók benne – sorolja cikkében a lap.

Bernhard Fetz, az Osztrák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Archívumának és Irodalmi Múzeumának igazgatója a Nobel-díj odaítélése után azt mondta: „Korai regényeivel, a Sátántangóval és Az ellenállás melankóliájával Krasznahorkai László érvényes példázatokkal szolgált hatalomról, kísértésről és erőszakról, legutóbb németül megjelent regénye, a Herscht 07769 pedig a legjobb könyv a jelenlegi jobboldali szélsőségességről. Mint az író összes műve, ez is mély és emberséges humorral áthatott.”

Ez azt jelenti, hogy mindkét magyar irodalmi Nobel-díjasunk külföldre vitte hagyatékát.

Kertész Imre ugyanis a Nobel-díja évében, 2002-ben a hagyatékát a Berlini Művészeti Akadémiának adta át, ahol külön archívuma lett a magyar írónak. Azonban, mint a lap megjegyzi, a 2016-ban elhunyt író műveinek szerzői jogait a Schmidt Mária-féle Kertész Intézet szerezte meg az özvegye által 10 nappal a halála előtt aláírt szerződés értelmében. 

Mint ismert, a Svéd Akadémia a hónap elején jelentette be, hogy 2025-ben Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat, azért a lenyűgöző, látnoki prózájáért, amely az apokaliptikus terror korában is rávilágít a művészet jelentőségére. Krasznahorkai Nobel-díjáról korábban több cikkben írtunk: 

A világ különböző pontjairól érkező alkotásokkal vizsgálja az emberi együttélés határait és lehetőségeit a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idén is.