Egy némiképp szokatlan közjáték zajlott le a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) őszi közgyűlésén, ahol megválasztották a köztestület új és levelező tagjait – derül ki a Magyar Távirati Iroda (MTI) híréből.
Már szinte mindennel végeztek, amikor Tóth Klára filmesztéta a közgyűlés végén, napirenden kívül szót kérve hiányolta, hogy az eseményen nem méltatták Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díját. Az írónak gratulálva Tóth Klára kiemelte: elsősorban a művészi teljesítményre kell fókuszálni, és a Magyar Művészeti Akadémiának feladata, hogy elismerje azt, aki ilyen jelentős nemzetközi díjban részesül. Úgy fogalmazott: az írói munkásságot a nyilatkozatoktól el kell tudni választani.
Turi Attila elnök igazat adott a felszólalónak, és elnézést kért a mulasztásért. Elmondta, hogy az MMA több felületen is gratulált az írónak, az MMA elnöksége nevében pedig külön levélben is gratulált Krasznahorkai Lászlónak.
„Az apokalipszis mestere” – Az egész világ méltatja Krasznahorkai LászlótEgy korszak fel nem kent krónikása – Krasznahorkai László életművérőlAmi pedig a tagokat illeti: az akadémia rendes tagjává választották Szarvas Péter és Viszlai József építészeket, Kabay Barna filmrendezőt, Ádám Gyula fotóművészt, Felsmann Tamás tervezőgrafikust, L. Simon László írót, költőt, Zalán Tibor költőt, Szotyori László festőművészt, Eszik Alajos képzőművészt, Prokopp Mária művészettörténészt, Fazekas Lajos fazekasmestert, Gosztonyi Zoltán faragómestert, Hirtling István és Esztergályos Cecília színművészeket, Bazsinka József tubaművészt és Keller András hegedűművészt.
A közgyűlés döntött az új levelező tagok felvételéről is. Az Építőművészeti Tagozatra Szőke László és Zsigmond László építészeket vették fel, a Film- és Fotóművészeti Tagozatra Almási Tamás filmrendezőt és Apáti-Tóth Sándor fotóművészt, az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatra Attalai Zita cipőtervező iparművészt, Minya Mária keramikusművészt és Tóth Zoltán ékszertervező iparművészt. Az Irodalmi Tagozat Győrffy Ákos költővel bővült, a Képzőművészeti Tagozat Szabó Ábel és Iski-Kocsis Tibor festőművészekkel, a Művészetelméleti Tagozat Lovász Irén néprajzkutatóval, népdalénekessel, a Népművészeti Tagozat B. Kovács István néprajzkutatóval és Horváth Szilárd pedagógussal, a Színházművészeti Tagozat Koncz Gábor színművésszel és Szlávik István díszlettervezővel, a Zeneművészeti Tagozat pedig Balog József zongoraművésszel.