Remélem, hogy sokkal tovább fog élni. A Magyar Tudományos Akadémiáról van szó. Viszont némi riadalom kétségtelenül indokolt. Egy bizonyos Lentner Csaba, a Polgári Szemle című folyóirat főszerkesztője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdász professzora a minap alaptörvény-ellenesnek nevezte az MTA működését. Véleménye szerint „az akadémikusok teljesítménye - különösen a társadalomtudományok területén - nem valósítja meg az Alaptörvény által elvárt magas szintet sem nemzetközi, sem magyarországi kitekintésben”.
Lentner szerint „egy magyar akadémikus 10 év alatt átlagosan 0,4 cikket ír”. (A számítás részletei a polgariszemle.hu aktuális számában olvashatók. A szerk.) Ez az állítás olyannyira abszurd, hogy vitatkozni sem érdemes vele. Az MTA tagjai a magyar tudományos élet elitjét jelentik, közülük számosan bárki számára ellenőrizhetően világhírűek. Ám a honi belpolitika ma sajnos olyan állapotban van, hogy Lentner írása nem veszélytelen. Ha az országgyűlés úgy dönt, Széchenyi akadémiáját egyetlen éjszaka alatt eltörölhetik.
Jómagam őskonzervatív vagyok, nem jobboldali, hanem konzervatív. (A konzervativizmus meghatározó alakjai, mondjuk Burke a XVIII. században, vagy von Hayek a XX. században megdöbbentek volna, ha valaki jobboldalinak nevezi őket.) Ebben a minőségemben és persze az MTA tagjaként 1993 óta abban bízom, hogy talán még jelent valamit, ha érvelek a tények mellett, és felhívom a figyelmet a belföldi és nemzetközi élet és persze az MTA néhány valóságos problémájára.
Égető probléma a hiteles - vagyis nem csaláson alapuló - publikációk számontartásának ellehetetlenülése, vagy ahogy szaknyelven mondják: a tudománymetria csődje. A tudományos közlemények - elsősorban folyóiratpublikációkra gondolok, mivel könyveket írni egyre kevésbé divat - zömükben (tisztelet a kivételeknek!) már évek óta puszta hivatkozásvadászatok. A szerző tudja, hogy melyik folyóiratban kiket idézzen, természetesen hivatkoznia kell olyan cikkekre is, amelyek az adott folyóiratban jelentek meg, ez emeli ama folyóirat tekintélyét, ismét szaknyelven szólva: impakt faktorát.
Rohamosan terjednek a sokszerzős tanulmányok, amelyekkel a szerzők automatikusan emelik a maguk és szerzőtársaik idézettségi szintjét. A stratégia jót tesz ki-ki egyetemi előmenetelének, jót tesz az egyetemi rangsoroknak, ám a tudomány haladását alig-alig befolyásolja. Adatolt becslések szerint a publikált tudományos cikkek 99 százalékát soha senki nem olvassa el.
Mostanára pedig megérkezett a mesterséges intelligencia. Az MI a szellem csodája és egyszersmind klímakatasztrófája, hadd szóljak előbb az utóbbiról. Tisztelet a becsületes szerzőknek és szerkesztőknek, tehát nagy-nagy tisztelet a ritka kivételeknek, de a szakmában elterjedt az a vélekedés, hogy a tudományos közleményeket immár nagy átlagban középszerű szerzők ChatGPT-vel íratják, a szerkesztőségek azokat MI-val bíráltatják, végül a közlemények vagy megjelennek, vagy nem. Ha megjelennek, a csalás vagy kiderül vagy nem; ha kiderül, és a cikket a folyóirat már megjelenése után visszavonja, senki sem csodálkozik, hiszen istenem, ilyen lett a világ.
És akkor térjünk rá az MTA-ra. Lentner tudománymetriai állításai egyfelől abszurdak, másfelől immár semmit sem jelentenek. Itt most az Akadémiai előtt valóságos tudományos és szervezeti kihívás áll. Meg kell teremtenünk a tudományértékelés új, korszerű, hiteles rendszerét. Létezik az ún. Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), amely az Akadémiának sok pénzébe kerül, ám nehezen kezelhető, és rendszere meglehetősen áttekinthetetlen. Továbbá az interneten több olyan fórum található, amelyre rátekintve valamelyes képet kaphatunk a számottevőbb szerzők publikációs teljesítményéről.
Ám létezik egy új lehetőség: itt szólok az MI-ről mint a szellem csodájáról. Tessék az MI-nek kérdést feltenni arról, hogy XY publikációs tevékenysége hogyan fest. Érdemes a kérdésbe beleírni, hogy az online publikációk számát is számítsa be. Jómagam ezt amiatt tartom fontosnak, mert már évek óta nem vagyok hajlandó alávetni magam a szerkesztőségek terrorjának, következésképp tanulmányaimat és köteteimet online jelentetem meg. Tehát: az MI mint a publikációs tevékenység (és a kutatói személyiség) pontos tanúsítója.
Úgy fogalmaztam, hogy az MTA szervezeti kihívás előtt is áll. Létezik az Akadémia úgynevezett köztestületi tagsága, melynek létszáma jelenleg úgy 17-18 ezer fő lehet. Mármost ha az MI-nél rákérdezünk egy-egy köztestületi tag munkásságára, keserű meglepetésben lesz részünk. Zömük a kötelező PhD-n kívül nem vitte sokra, publikációs teljesítményük olykor siralmas. Az MTA munkájában legtöbbjük nem vesz részt. A köztestület jelenlegi formájában ballaszt, megújításra/szűrésre szorul. Magára a köztestületre természetesen szükség van, annak tagjai választják az MTA tudományterületi szakbizottságait, és ezek a tudományos osztályok működéséhez elengedhetetlenek.
A szakbizottságok tudományos erőt képviselnek, tehát azt az erőt nemcsak az akadémikusok és az MTA doktorai jelentik. Mármost a megújuló Akadémiának elemi feladata volna, hogy akadémikusaira, doktoraira és szakbizottságaira mint tudományalkotó közösségre tekintsenek. Az Akadémia ne pusztán népszerűsítse, hanem művelje a tudományt. Nyilván lényeges az ún. „nyitott tudomány” szempontja, de az a szempont ne valamiféle áldemokráciát jelentsen. A tudomány nem demokratikus. Ahogyan Pálinkás József volt MTA-elnök valamikor szellemesen mondta: a tudomány igazságairól nem népszavazás dönt. Nyitott tudomány: persze, a tudományos elit tegye eredményeit közérthető módon is nyilvánossá, a kutatók írjanak a laikusok számára is megvilágító erejű rövid közleményeket; rendezzenek konferenciákat, amelyeken bárki részt vehet, s tartsanak ott érthető, nem szakzsargonnal agyontűzdelt előadásokat.
Reményeink szerint ilyen konferencia lesz az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottsága által ma, október 21-én rendezett esemény, amelyet az MTA honlapján, az Eseménynaptárban közzétett zoom linken is nyomon lehet követni. Külön érdeklődésre tarthat számot az előadásokat követő kerekasztalbeszélgetés, melynek előzetes hozzászólásait füzetben gyűjtöttünk egybe. Ez pdf formátumban a saját honlapomon (hunfi.hu) és az akademia.edu-n is megtalálható.
A szerző filozófus, egyetemi tanár, akadémikus.