Spiró György mondta - legutóbbi nagyszerű regénye kapcsán -, hogy nehéz jó címet találni, sőt talán azt mondta, hogy az a legnehezebb. Én még a közelmúltban sem értettem meg a mester problémáját. Nekem eddigi (szerény tehetségű) publikációimnak mindig könnyen sikerült (legalább nekem tetsző) címet találni.
Most bajban vagyok. A baj az, hogy a sok jó címterv közül nem tudom, melyik a legjobb. Kérem a tisztelt olvasót, segítsen. Az első lehetőséget Petőfi kínálja: „Mint az őrült, ki letépte láncát.” A másodikat Radnóti: „Tajtékzott téveteg”. Aztán Shakespeare: „Bolond beszéd, de van benne rendszer”. Ez a harmadik máris kiesik, túl szelíd, mondhatnám: emberséges. Az első kettőből kellene összegyúrni valamit: Mint az őrült, ki letépte láncát, tajtékzott téveteg. Igen, ez az! Jöhet a MESE.
Egyszer volt, hol nem volt, hogy a „hivatalában pontos kisbírónál" elszakadt a cérna. Az a bizonyos, ami összeköti az idegrendszer működését a való világgal. Nem csoda, hiszen nagy bajban van az egész Hivatal, nagyon úgy néz ki, hogy záros határidőn belül ki kell költözni a palotákból, a jachtokból, a magánrepülőkből, le kell mondani a be nem vetett szántóföldek után ömlő eurómilliókról. Még a jó evés és ivás is veszélybe kerülhet, a homo és hetero ölelési szabadságról nem is beszélve.
Még az is előfordulhat - bár szerintem ettől azért nem kellene annyira félni -, hogy vissza kell adni a lopott holmit és pénzt. Nincs olyan ember, akinek ez ne okozna erős lelki megrázkódtatást. Persze nem mindegy, hogy milyen az az ember, milyen az a lélek.
A kisbíró úr lelke nagyon hasonlít ahhoz, amit a hittanban az ördögről tanul az ifjúság. Ez egyébként nem ritkaság a Hivatalban, mindenkinek példaképül kell választani az ördögöt, amikor megkapja a széket, az íróasztalt, a szolgálati autót és a cselédséget. Az pontosan nem tudható, hogy a Főnök maga az Ördög, vagy ő is csak hűséges famulus. (Ez utóbbit én nem hiszem!) Érthető, hogy ilyen helyzetben elszabadul a lélek.
A Főnök elszabadult lelke sem egérpötty, de a hivatalában pontos Kisbíró a fonalszakadás ellenére, vagy éppen annak jóvoltából jobban teljesít. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Hivatal jövőben várható megpróbáltatásai közben felülmúlható lesz-e a hivatalában pontos Kisbíró azon művészi teljesítménye, amellyel ország-világ előtt átokkal sújtotta és ivartalanításra, egész pontosan "kémiai kasztrálásra" ítélte (egyelőre csak) a liberális pedofilokat, illetve a pedofil liberálisokat, ami azért – legyünk tárgyilagosak! – nagyobb kör.
Tekintsünk el a tartalomtól, vagyis attól, hogy a mesékben éppen a genetikailag sújtott ördögfajzatok követnek el ilyen pajkosságokat, nézzük csak a színtiszta gyűlölet áthatotta briliáns szónoki formát. Ézsajjásról, „a rettentő átkok tudójáról” nem készült portré. Savonaroláról igen, Hitlerről hangos mozgóképeket is láthatunk. A hivatalában pontos Kisbíró formailag már versenyképes, tartalmilag talán még nem egészen, de nagyon tehetséges.
A szerző orvos.