Időugrásos látomások

Pintér Béla jó régóta minden évben ír új drámát, sőt volt olyan év, amikor kettőt is írt. Nem fogy ki a szerzői szuszból, de rajongói ezt el is várják tőle. Kérdés persze, hogy az utóbbi évek termésébe tartozó művei lesznek-e olyan időtállóak, mint például a már szinte klasszikussá nemesedett, más társulatok által is szívesen játszott és mások által is rendezett Parasztopera.

Pintér Bélát egy ideje rendkívül zavarják a hatalomban lévők túlkapásai, az a cinizmus és gátlástalanság, amely jellemzi őket. Így a darabjaiban sem kíméli őket, a színpadon is megjeleníti a jellegzetes és jól felismerhető figurákat. Sőt, mostanában már a nevek és az utalások is egyre határozottabban felfedezhetők a műveiben.

A most bemutatott Kabukiban hamar elhangzik a NER és ahhoz sem kell túl nagy fantázia, hogy kitaláljuk, kinek dolgozik a tájház megnyitójára Szabadszállásra érkező hölgy, Shanda Veronika (Jankovics Péter). Később a nagyfőnököt többször is Nagy Sógunként emlegetik. Nem véletlenül, mert a történet egy idő után kifut, ahogy a cím is jelzi, a japán klasszikus színházi formát megidéző maszkokkal teli mesébe. Előtte azonban csak kapkodjuk a fejünket, mert egy mai sztoriból egyszer csak visszaugrunk a betyárok világáig, de ez még nem elég, mert meg sem állunk a japán középkorig. A nézők tehát kedvükre válogathatnak a számukra leginkább tetsző réteg között. Mindenki ahhoz kapcsolódik, amihez kedve tartja.

A szerző, nemhiába ez a sokadik darabja, rendkívül ügyesen csavar mindig egyet a történeten. Már amikor azt hisszük, hogy nincs újabb időbeli és dramaturgiai fordulat, akkor azon kapjuk magunkat, hogy már teljesen máshol járunk, mint néhány perccel ezelőtt. Ehhez persze kell egy remek színészcsapat és Pintér Béla jelenlegi társulata ennek az igénynek maximálisan meg is felel. A társulatvezető, rendező az elmúlt évek alatt szinte teljesen megújította a társaságot és a mostaniak közül mára már mindannyian teljesen flottul, sokszor egyenesen virtuózan beszélik a szerző sajátos színpadi nyelvét. Mikit, a Kabuki főszereplőjét Szabó Zoltán játssza bravúrosan. Adorjáni Bálint, Fodor Annamária, Jankovics Péter (a zenéért is ő felel), Messaoudi Emina és Takács Géza több szerepet is alakítanak és érezhetően nagyon élvezik ezt a lehetőséget. Érdemes az alkotói stáb tagjait, a dramaturg Enyedi Évát, a koreográfiát jegyző Rohonyi Barnabást, a díszlettervező Gergely-Farnos Lillát és a jelmeztervező Hornyák Dórát is megemlíteni, mert valamennyien jelentősen hozzájárultak az új darab minőségi kiállításához.

Nagy kérdés, hogy a Kabukit, mondjuk egy év múlva, túl jutva a tavaszra esedékes választásokon, miként nézzük majd. Vajon túlhaladottnak érezzük a szerző politikai utalásait, szembesítéseit, vagy sem?. Mindenesetre az évek óta állami támogatást nélkülöző Pintér Béla és Társulata most is bizonyította, hogy a nézőknek nagyon is érdemes számolni velük.