Az ellenzéki táborban egyre határozottabban érződik a hurráoptimizmus. Élénk gondolkodás folyik arról, mit kell majd tenni a parlamenti választások megnyerése után a NER lebontása és egy új rendszer felépítése érdekében. Elismert szakértők, elemzők és politikusok, a trendeket meghosszabbítva, szinte már zsebben érzik a győzelmet. Legfeljebb a választások elhalasztásának vagy a győzelem mértékének kockázatairól beszélnek. A még óvatosabbak csupán a naivitás elkerülésére figyelmeztetnek.
A lelkesedés azonban veszélyes. A valóság az, hogy az ellenzék továbbra is dombnak felfelé focizik. Téved, amikor azt hiszi, hogy a digitális térben felerősödött aktivitás és a személyes találkozók sora síkká teszi a terepet. A lejtős pályán pusztán lelkesedéssel és akaraterővel nem lehet nyerni. A küzdelem egyébként még nehezebbé válhat attól, hogy a jelenlegi rezsim számíthat külsős, nagyhatalmú amerikai, kínai és orosz szurkolóinak érdemi, főként digitális támogatására is.
Tény, hogy ma már Magyarországon szinte mindenkinek van okostelefonja. Elméletileg tehát megnőtt a digitális befolyásolás ereje. De tény az is, hogy a többség a digitális térben sem elsősorban a közügyek iránt érdeklődik. Ráadásul ha mégis, többnyire a saját buborékjaiban marad: a saját tábor híreit hallgatja és csak azokat hallja meg.
A társadalom jelentős, a választási eredményt befolyásoló része továbbra is passzív hírfogyasztó. Alapvetően a közmédiából tájékozódik – abból a közmédiából, amely ma csak az egyik csapat gólörömét mutatja. Nem tölti be a hivatását: nem nyújt fórumot állításoknak és ellenvéleményeknek, nem segíti a valóság jobb megismerését.
A dombfociban az eredményt nem a teljesítmény, hanem a tudatállapot dönti el: ki mit hisz el a valóságból. Ez elvezet a realitásoktól, és tévútra viszi az országot. Káros következményeire hazai és nemzetközi szakértők már több választási értékelésben is felhívták a figyelmet. Mégis maradt minden a régiben.
A 2022-es választást megelőzően voltak ugyan kezdeményezések a közmédia visszahódítására, de az ellenzék képtelen volt csapatjátékra. Lásd Hadházy Ákos tüntetését a köztévé székháza előtt, amelyet az ellenzékiek összességében fintorogva elutasítottak. Az egyénieskedés miatt a támadások elakadtak. Ma is legfeljebb elszigetelt megmozdulások láthatók, amelyek esetleges, alkalmankénti bekerülést eredményezhetnek a közmédia egy-egy műsorába, azt is szinte kizárólag a legfelső vezetők szintjén.
Elképzelhető, hogy a dombfociban is lehet felfelé győzni. De félő, hogy ha marad a domb, marad a kudarc is. Egy reálisan gondolkodó szövetségi kapitány stratégiai hibát követ el, ha nem tesz legalább erőfeszítést a pálya megváltoztatására.
A munka elvégzése nem megy egyik pillanatról a másikra. Az engedélyért meg kell küzdeni, és időbe telik, míg a dombot ellepő köd a sík pályáról is felszáll. A mérkőzés hajrájában vagyunk. Az október 23-i megemlékezések talán az utolsó alkalmat kínálják az erőfeszítések felújítására – a közmédiáért, a valós tájékozódásért, a tisztességes mérkőzésért.
Ez nem csupán az ellenzék, hanem az egész magyar társadalom érdeke. Október 23. ne csak emléknap legyen! Váljék a tisztességes játék újrakezdésének napjává is!
A szerző nyugalmazott diplomata.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
