Stratégiailag kiemelt jelentőségű felszámolási eljárásnak minősítette a kormány a Ganz-MaVag International Kft., valamint a Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Kft. felszámolását – vette észre a hvg.hu a péntek este megjelent Magyar Közlönyben.
A rendelet értelmében a két vállalat adósságainak rendezése és a hitelezőkkel való megegyezés nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek számít. A Dunakeszi Járműjavító – amelyben korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is volt tulajdonrésze – felszámolása az egész magyar vasúti közlekedést érintheti, mivel itt szerelték össze a KISS motorvonatok középső kocsijait, valamint számos karbantartási munkát is végeztek a Magyar Államvasutak (MÁV) számára. A vállalat a felszámolás elrendelésekor 673 dolgozót foglalkoztatott.
Elrendelte a bíróság a Ganz-Mavag és a Dunakeszi Járműjavító felszámolásátA cég nehéz helyzete azután alakult ki, hogy orosz partnere, a Transmashholding Ukrajna megtámadása után kiszorult abból az 1350 vagonra szóló egyiptomi szerződésből, amely a gyártás fő megrendelését jelentette. A járművek előállítása Dunakeszin csak veszteséggel lett volna megvalósítható. A nyár folyamán a kormány bejelentette, hogy meg kívánja menteni a gyárat, később azonban kiderült, hogy ehhez mintegy 40 milliárd forintra lenne szükség, ami források szerint még az Orbán-kormány számára is túl nagy összegnek bizonyult. A Ganz-MaVag a múlt héten levélben értesítette partnereit fizetésképtelenségéről.
A kijelölt felszámoló biztos feladata lesz annak eldöntése, hogy az államnak próbálja-e meg értékesíteni a cégeket, vagy hagyja azok megszűnését, és a vagyonelemeket egy új társaságba menti át.
Nem tervez tömeges elbocsátásokat a Dunakeszi Járműjavító