Orbán Viktor;Vlagyimir Putyin;MÁÉRT;szuverenitás;

Orbán jövendőbeli szomszédai

Civil beszéd

Nem, nem a hatvanpusztai szomszédról van szó. Az nem jövendőbeli, hanem jelenlegi, és nem is kellene ilyen titokzatosan emlegetni. Mindnyájan tudjuk, kik azok: Mészáros Lőrincék. Bár nem tudom, őket szabad-e megnevezni, vagy engem is feljelent Orbán apuka, mint Hadházyt, aki szerinte Hatvanpusztán kutakodva visszaélt személyes adataival. Orbán apuka pedig semmit sem utál jobban, mint a visszaélést.

De szerencsére nem jelenlegi privát szomszédokról van szó, hanem az ország szomszédairól, a jövőbeliekről. Őket emlegette a miniszterelnök a Máérten, elég titokzatos szövegkörnyezetben. Nem mondta meg, kikre gondol. Orbán kalandos szomszédságpolitikája körül lassan ugyanolyan folytatásos sorozat keletkezhet, mint annak idején a Szomszédok volt. Igazság szerint Komlós Juci vagy Pásztor Erzsi nekem kicsit jobban tetszett, mint a miniszterelnök, de ő úgysem fog előállni a megfejtéssel, legfeljebb letagadja, átértelmezi, amit mondott. Nincs ebben semmi ­rossz, az eredeti Szomszédokban is eltartott egy ideig, amíg átláttunk Janka néni intrikáin.

A Máérten Orbán alakította Janka nénit, aki megkeveri az állóvizet. Illetve a nemzetközi status quót. Végigsorolta szomszédainkat, mindenütt volt egy jó szava a szélsőjobboldali vagy legalább oroszbarát erőkről. Ettől még mindenki békésen bóbiskolhatott volna tovább, bár az ukrajnai magyar vezetők felkaphatták a fejüket arra a megjegyzésre, hogy „Ukrajna ellenséges Magyarországgal”, és a 10 millió ukrajnai menekült „egy része meghatározott feladattal hagyta el az országot”: meg kell változtatniuk a magyar külpolitikát, mert az szuverenista.

A szuverenitást pedig az ukránok közismerten rühellik, csak ennek leplezésére védik hazájukat annyi erővel és áldozattal. 

Hiába mondta nekik a miniszterelnök bizalmasa, Orbán Balázs, hogy inkább megadhatnák magukat. A miniszterelnök őt most mégsem idézhette, ahhoz túlságosan közel van október 23-a.

Nem tudom, a 10 millió ukrán menekült hányadrészéről van szó, de ha csak minden tizedikről, az máris egymillió ukrán kémet jelent! És akkor még nem számoltunk a szintén ukrán ügynök Magyar Péterrel meg Ruszin-Szendi Romulusszal. Hogy a többi semmirekellőről ne is beszéljek.

A kárpátaljai vendégek főleg azon lepődhettek meg, hogy Orbán váratlan empátiával megjegyezte: lehet, hogy fordított helyzetben mi is ezt tennénk, bár kicsit elegánsabban. Ami 100 százalékig igaz: ha valamiről híres a magyar kormánypolitika, az az elegancia. Pláne kampány idején. Csak úgy süt arról a kamuvideóról is, amelyen Zelenszkij magyarul tájékoztatja az itthoni választókat, hogy nyugi, az adataik a Tisza jóvoltából már náluk vannak.

Nem is értem, mi bajunk volt az ukrán nyelvtörvénnyel, ha ott még az államfőt is kötelezik a magyar nyelv ismeretére.

Miután így a szomszédok közül mindenkit szépen helyretett, nagy somolygások közepette jött a titokzatos mondat: „Jövendőbeli szomszédokról most ne is beszéljünk, azt egy másik alkalommal majd.”

Az embert mégiscsak érdekli, kik lesznek a jövendőbeli szomszédok. Az ilyesmi még a békés természetű Lenke néniéket sem hagyta hidegen a tévésorozatban. Pláne, hogy most egy egész országról lesz szó. Valahogy az senkinek sem jutott eszébe, hogy Orbán egy újabb Anschlusszal Németország megjelenésére, esetleg Csehszlovákia vagy Jugoszlávia újjászervezésére gondol. Ebből is látszik, hogy a miniszterelnök józan eszébe vetett bizalom töretlen. Ehelyett Oroszországra kezdtünk tippelni, ami annak fényében nem túl merész találgatás, hogy Orbán itt is, ahogy egyre sűrűbben, kétségbe vonta Ukrajna szuverén létét. Mostani előadásában ezt azzal indokolta, hogy „mi fizetjük az ukrán nyugdíjakat és fizetéseket”. Fogadni mernék, ha mégsem lesz 14., 15. és 16. havi nyugdíj, akkor erről csakis az ukránok tehetnek. Elköltik a saját nyugdíjukra a mi pénzünket. Illetve azt a pénzt, amiért mi is a kínai és egyéb hitelezőknél kilincselünk. Csak ne emlékeznék arra, amikor a pedagógusok bérezését a kormányunk az uniós támogatásoktól tette függővé! Szuverénül.

Az érvelés persze nem új: Putyin volt az, aki az Ukrajna megtámadását megelőző dolgozatában kétségbe vonta Ukrajna jogát a létezéshez.

Úgy tűnik, újabb stádiumba érkeztünk a putyinizmusban. Orbán nyíltan bejelentette azt is, amit pár hónapja talán csak titokban tett volna: előbb Putyinékkal konzultál, tőlük teszi függővé, megszavazza-e az Oroszország elleni újabb intézkedést. Mindjárt remek ötletet is ad neki arról, hogy válaszul kitilthatná pl. az ott működő magyar vállalatokat, elkobozhatná vagyonukat. „Ugye ezt tennéd, Vlagyimir?” – kérdezi biztatóan. Közben Szíjjártó azzal büszkélkedett: rekordévünk van, idén eddig már 725 milliárd forintot fizettünk az orosz földgázért. Amivel – a fokozatos leválás helyett – finanszírozzuk a háborújukat.

Kezdetben Orbán még „két szláv ország konfliktusáról” beszélt, amelyben semlegesek vagyunk. Már ez is gyalázat volt, de mára a megtámadott Ukrajnából ellenség, a támadó Putyinból pedig barát lett. Sőt: főnök, akitől engedélyt kell kérni, hogyan szavazzunk a saját szövetségünkben.

Tessék mondani, ez már a szuverenitás, vagy lesz még rosszabb is?

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.