A dal a zenekar debütáló albumán is megjelent 1967-ben, komponálásakor a szerző-gitáros Robby Kriegert – saját szavai szerint – Jimi Hendrix Hey Joe-jának dallama és a Rolling Stones Play with Fire-jának szövege inspirálta. Az albumra, melyet a kritikusok minden idők legjobbjai közé sorolnak, John Densmore, a Doors dobosa évtizedekkel később így emlékezett: „Valami azt súgta nekem, hogy a Light My Fire nagy sláger lesz. Átmenetei borzongással töltöttek el. A lemez valamennyi számában kipróbáltuk az összes lehetséges hangszerelési változatot, ezért meg voltunk győződve arról, hogy minden felvétel eléggé feszesre sikerült. Semmi lazaság. Kivételesen Jim (Morrison) is elégedett volt a The End miatt, a szöveg sötét látomásait gyönyörűen ellenpontozták Robbie akkordjai.”
Annál nagyobb figyelmet érdemel, hogy Feliciano 1968-ban a harmadik helyig jutott az adaptációval, majd 1969-ben, amikor itt, a szomszédban, a pozsonyi Líra fesztiválon is előadta, Grammy-díjat kapott érte. (Nem Bratislaváért.)
A vak Puerto Ricó-i énekes remixe még Kriegert is lefegyverezte. Nem úgy, mint a Doors Ed Sullivant. A zenekar 1967. szeptember 17-én szerepelt a híres amerikai show-ban, ám előzőleg a házigazda arra kérte az együttes tagjait, hogy arra az alkalomra változtassák meg a Light My Fire szlengben a drogozást idéző sorát, a „girl, we couldn’t get much higher”-t. Az együttes látszólag beleegyezett a „girl, we couldn’t get much better” variációba, majd elénekelte az eredeti szöveget…
A fellépés után a vendéglátó nem fogott kezet Jim Morrisonnal, és a Doors soha többé nem léphetett fel a műsorban.
Fájdalom, Morrison kitiltása szűk négy év után okafogyottá vált, mert a legendás énekes-szövegíró 1971 júliusában, alig huszonhét évesen meghalt. (Szintén csupán huszonhét volt, amikor az örök rockmezőkre költözött Jimi Hendrix, Brian Jones és Janis Joplin.)
Közben Feliciano csillaga olyannyira felragyogott, hogy a hetente megjelenő brit zenei magazin, a Melody Maker azt írta róla: „A tökéletes blues, folk, rock és soul egy személyben.” Ide lehetne hozni a canzonét is, hiszen az Antillákról származó zenész 1971-ben a második helyezett Che sarát énekelte a San Remó-i fesztiválon az eredeti előadóval, a Ricchi e Poverivel együtt. (A fődíjat Nicola di Bari és Nada vitte el az Il cuore è uno zingaróval, amelynek magyar változatában Vándor Kálmán, a Népszava szövegíró sportrovatvezetője megörökíthette önmagát: „Mit tegyek hát, ha szívem egy vándorcigány?”)
A szupersztárrá vált Felicianót arra is felkérték, hogy adja elő az amerikai himnuszt a baseball bajnoki döntőjén, amelyet a Detroit Tigers és St. Louis Cardinals csapata vívott 1968 októberében. Személyre szabott, latinos, dzsesszes előadása azonban megosztotta a közvéleményt, egy ideig ártott amerikai karrierjének, mert sokan úgy gondolták, tiszteletlenül bánt a nemzeti dallal. Viszont ez volt az első alkalom, hogy az Egyesült Államok himnusza felkerült a Billboard magazin slágerlistára (az 50. helyre).
Minálunk 1989-ben még nagyobb kudarc érte Felicianót. A Budapest Sportcsarnokba tervezett koncertje „technikai okok miatt” elmaradt, majd a szervező Multimédia Kft. némi spättel tudatta: „Csupán néhány száz jegy kelt el, ezért a művész miatt is úgy döntöttünk, lemondjuk a rendezvényt.”
A pesti érdektelenség persze nem változtatott a pompás pályafutáson, amely – egyebek közt – több mint ötven albumot is magában rejt. A napjainkban nyolcvan éves Feliciano mindig is azt vallotta: „Az én hatalmam a dal. Elmondhatom vele, amit az élet keserűségéről és szépségéről tudok.”
A Light My Fire pedig 1991-ben, amikor Oliver Stone Doorsról készült nagy sikerű filmjét bemutatták, újra a Top Tenbe került a slágerlistán: ezúttal hetedik volt.
Akár a mennyország.
