baleset;Balassagyarmat;MÁV;Hadházy Ákos;kisiklás;

A kisiklott vonat

Elismerte a MÁV, hogy megint kisiklott egy vonat, ám szerintük nincs szó eltussolásról

A történteket már vizsgálják, de nem zárható ki az emberi mulasztás. 

Valóban kisiklott egy vasúti szerelvény Balassagyarmaton – közölte egy, lapunknak is megküldött tájékoztatásában a Magyar Államvasutak (MÁV).

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Hadházy Ákos szerda délután azt állította: az Építési és Közlekedési Minisztérium el akarja titkolni egy vonat kisiklását a balassagyarmati vonalon. A független országgyűlési képviselő szerint az állami vállalat először nyilvánosan is közzétette a történteket, majd rövid időn belül eltávolította a közleményt.

A vasúttársaság közleménye szerint egy, utasokat nem szállító szerelvény egyik kocsiját érintette a baleset, amely a megengedett sebességnél lényegesen lassabban haladva éppen tolatott. A jármű egyik kereke valóban elhagyta a sínpályát, ugyanakkor a szerelvény egésze a pályán maradt, nem dőlt meg, az érintett kocsiban nem keletkezett kár, a pályaszakasz pedig csak kisebb mértékben rongálódott, amit a munkatársak rövid időn belül helyreállítottak. A közlés szerint személyi sérülés veszélye sem állt fenn, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy ilyen mértékű kisiklásnak sem volna szabad bekövetkeznie.

A tájékoztatásban kiemelték, hogy az okok részletes kivizsgálása folyamatban van, és az emberi hiba lehetősége sem zárható ki. Arra is kitértek, hogy Hadházy Ákos állításával szemben nem beszélhetünk eltussolásról, mivel a hír megjelent a MÁV-csoport hivatalos honlapján, valamint a MÁV alkalmazás Mávinform felületén is.

A közleményben hozzátették, hogy az eset kapcsán sajtókérdés is érkezett, amelyre választ adtak, bár cikk eddig nem született a témában. Ez szerintük azzal magyarázható, hogy a műszaki mentés rövid időn belül lezárult, a déli órákra az eredeti menetrend helyreállt, és az autóbuszos pótlás csak kevés utast érintett. Ez indokolja egyben azt is, hogy később a Mávinform-tájékoztatás kikerült a hírfolyamból, ahogyan az más, hasonló esetekben is előfordult – közölte a MÁV.

A Barabás testvéreknek nem tetszett, hogy a Forbes megbecsülte vagyoni helyzetüket.