Vadul taposta a pedált izgalmában, úgy érezte, mintha repülne vele a kerékpár. Csodát látott, amit nem emberi szemnek szántak, minden idők egyik legjelentősebb régészeti anyagát fedezte fel, ugyanakkor félt is, hogy bajba sodorja magát. Arra kérte a földműveseket, hogy óvatosan szedegessék össze a kútásás közben felszínre hányt cserépdarabokat. Három teherautóra való töredék gyűlt össze, nagyobbak és sok egészen kicsi. Ezekből kezdett apránként összeállni 1974 tavaszán a világszenzáció: az ősi kínai terrakotta hadsereg.
Csao Kang-min (1936–2018) muzeológus volt. Nem mintha egyetemen tanulta volna: parasztfiúnak született Senhszi tartományban, kiemelték, azután képezte magát, ahogyan tudta. Szenvedélyévé vált az archeológia. Évekkel azelőtt már talált három figurát égetett agyagból, térdelő íjászokat, de akkor még nem jött rá, honnan, mely korból származhatnak. Ám ezúttal, alighogy megpillantotta a talaj alatti üregből előbukkanó életnagyságú szobrokat, rádöbbent: az első császár mauzóleumából valók, azaz vagy 2200 évesek.
Csakhogy volt egy bökkenő. Még nem ért véget a „nagy proletár kulturális forradalom”, Mao Ce-tung (1893–1976) tébolyult hadjárata a „négy régi” – eszmék, kultúra, szokások, hagyományok – ellen. Vörösgárdisták törtek-zúztak, pótolhatatlan értékeket semmisítettek meg. Egyszer Csaót is nyilvános önbírálatra kényszerítették „múltba fordulás” vádjával, és a korszak borzalmait alapul véve még olcsón megúszta. Ezért úgy döntött, inkább titokban folytatja a rekonstrukciót, nehogy a felheccelt csőcselék szétverje a kincset, őt pedig meglincselje.
Ám a hír gyorsan terjedt, eljutott a fővárosba is. Pekingből szerencsére szakképzett régészeket küldtek segítségül. Együtt tárták fel a lélegzetelállító föld alatti nekropoliszt. Így került elő évek alatt nyolcezer alak: katona, íjász, hajtó, ló és harci szekér szabályos alakzatban, bronzfegyverekkel – és csupa egyedi arccal. A páratlan lelet mára UNESCO-világörökség lett, jelképe a kínai civilizációnak. Megtalálták az országegyesítő Csin Si Huang-ti császár (ur. Kr. e. 221–210) sírkamráját is, de azt azóta sem nyitották fel.
A szellemhadsereg az ősi hit szerint a túlvilágon szolgálta Csint, akitől országának elnevezése ered az európai nyelvekben.
Ám a birodalomalapítót a hagyományos konfuciánus történetírás nem bölcs uralkodónak tartja, hanem könyörtelen zsarnoknak: könyveket égetett, tudósokat temettetett el élve. Mao mégis dicsőítette – ennek ellenére, vagy talán éppen ezért. Egymilliárd alattvalójára letekintve a már nagybeteg, halálra készülő zsarnok önmagát csodálhatta a hajdani istencsászárban.
Kegyes volt a sors az öreg agyagharcosokhoz, megmenekültek a perverz pusztítástól. Felfedezőjük, Csao Kang-min is épségben vészelte át a kulturális forradalmat, és még sokáig dolgozhatott háborítatlanul Hszian város múzeumában. Szerette a munkáját. Nem lett belőle híresség, kínai Schliemann vagy Howard Carter, de érdemeinek elismeréséül írásbeli dicséretet kapott emelt nyugdíjjal. Nyolcvanegy évet élt.