Elviekben azt gondolhatnánk, hogy az áprilisi magyar választásig a kormányzati médiumok rogyásig ismételgetik majd Donald Trump szavait, aki az egyiptomi Sarm-el-Sejkben agyba-főbe dicsérte miniszterelnökünket. Hogy mégsem feltétlenül láthatjuk viszont sokszor a felvételt, leginkább arra vezethető vissza, hogy képileg valahogy nem keltett túlzottan jó benyomást Orbán Viktor. A kormányfő ugyanis, aki hős amazonokat idéző bátorsággal lép fel Brüsszel ellen, most Trump bókjait vöröslő arccal, látható elfogódottsággal fogadta és hirtelenjében szende udvarhölggyé változott.
Kíváncsian várjuk a Szuverenitásvédelmi Hivatal reakcióját, elvégre az amerikai elnök beavatkozott a választási kampányba. A hivatal máskor oly könnyen bélyegez külföldi ügynöknek egy ellenzéki, vagy civil szervezetet, amely mondjuk néhány ezer eurót képes elfogadni egy holland alapítványtól. Vagy a nemzeti függetlenség sárba tiprásával vádolja azt a nyugati politikust, aki megjegyzi, hogy Magyarországon nincs minden rendben a jogállamisággal.
Nemrégiben Vlagyimir Putyin orosz elnök is megüzente a magyaroknak: szavazzanak majd csak Orbán Viktor pártjára, mert így tudunk szuverének maradni a gonosz Brüsszellel szemben. Ám minden jel szerint ha Orbán Viktor nagy autoriter kedvencei, Trump vagy az orosz elnök dicsérik miniszterelnökünket, akkor az nem a belügyeinkbe való beavatkozás, hanem a geopolitikai realitás. A Szuverenitásvédelmi Hivatal civil szervezeteket, újságírókat zaklat, hátha valahol bármiféle nyomot talál egy külföldi befolyásoló szándékra. De amikor a Kreml vagy a a Fehér Ház küldi a politikai üzeneteit, nem hallani semmilyen vizsgálatról. Talán a hivatal radarja pont akkor romlik el, ha a „barátok” beszélnek.
A „szuverenitás” ma Magyarországon olyan, mint a politikai időjárás-jelentés – nem az számít, hogy mit jelent, hanem hogy éppen honnan fúj a szél.