Fergeteges ünneplés és hála fogadta Izraelben Donald Trumpot, a túszok kiszabadítóját. Az elnök valóságos Trump-show-t csinált az eseményből, tudatosan ünnepelteti magát, háttérbe szorítva mind a gázai pokolból 737 nap után szabadulókat, mind a háború és a gázai civilek szenvedésének állítólagos végét. Gépe átrepült a Túszok tere fölött is, a kneszetben maga mutatta meg a kameráknak bejegyzését a vendégkönyvbe, miszerint „egy nagyszerű és gyönyörű nap, egy új kezdet” október 13-a. Trump következetesen kitart amellett, hogy bár a hosszú távú rendezésről messze nincs megállapodás, a mostani tűzszünet egyben a háború végét jelenti. Netanjahu a kneszetben megköszönte Trumpnak az erőfeszítéseit, „a békét az erő által”, illetve közbenjárását az egyiptomi békecsúcsra való utólagos meghívásáért. „A béke elnökétől” azt valamiért senki sem kérdezi, hogy ha erő által, a közel-keleti államokra gyakorolt nyomással és zsarolással lehetett békét teremteni, akkor erre miért kellett eddig várni, miért nem lépte meg már ez év márciusában, amikor a felek egymásra mutogatva épp akkor rúgták fel az akkori tűzszünetet, amikor a hosszú távú rendezésre kellett volna áttérni. Arról érdeklődött a sajtó, mi a garancia arra, hogy a Hamász nem rúgja fel a vállalásait, amit Trump letudott annyival, hogy „betartják”. Végül is erre hivatott az egyiptomi csúcs, amelynek a résztvevői névsorát az utolsó percben íratta át Trump. A palesztin elnököt valahogy bekönyörögték a szervezők, Netanjahu köszönte, de végül nem ment el, Orbán Viktor viszont élt a meghívással, és – mint Facebook-oldalán fogalmazott – „egy huszárvágással” átszelte a Földközi-tengert és Egyiptomba érkezett, ahová Trump csak „békepárti” vezetőket invitált. Vajon kire gondolhatott: Netanjahura, vagy a nemrég még Jement bombáztató szaúdi trónörökösre, netalán az Ukrajnát támogató „tettre készekre”, Macronra vagy Starmerre?