Portugál ok, magyar ok

A legfőbb portugál ok megnyerni a ma esti lisszaboni vb-selejtezőt, hogy hazai siker esetén az immár 225. alkalommal válogatott Cristiano Ronaldo és társai gyakorlatilag kijutnának a jövő évi világbajnokságra.

A legfőbb magyar ok győzni az, hogy honfitársaink soha még nem múlták felül a portugálokat, az eddigi 15 találkozó közül négyet döntetlennel zártak, és tizenegyet elvesztettek. Tétmérkőzésen ennél is rosszabb a mérleg: egy döntetlen, kilenc vereség.

Legutóbb Portugáliában 1983-ban, egy Coimbrába kihelyezett barátságos meccsen szerzett pontot a magyar csapat (0-0) Garaba Imrével, Nyilasi Tiborral, Kiss Lászlóval, Törőcsik Andrással, egészen más kávéházzal.

Azóta kinyílt az olló, de az írek ellen a 91. percben fejelt góllal kivívott gyötrelmes győzelem (1-0) megmutatta, hogy a világ élvonalához tartozó portugálok sincsenek a topon. A gólszerző Rúben Neves panaszkodott is: „Olyan csapat ellen játszani, amely a csatárokat is a saját tizenhatosára helyezi, nagyon nehéz.”

Márpedig Marco Rossi együttese hasonló felfogással ért el olykor szinte megmagyarázhatatlan sikereket, igaz, ezek száma az utóbbi két évben radikálisan megcsappant.

A honosított itáliai szakvezető az örmények elleni 2-0 után be is vallotta, hogy minden meccsen infarktus közeli állapotban van, s idegessége a pályán kívül is érzékelhető, az edző ezúttal az újságírókat „osztotta ki”. Engem speciel nem, mert egyszer sem firtattam, kit miért állít (vagy nem állít) a csapatba. A felhevült Maestro azt mondta: „Minden hétvégén hat mérkőzést rendeznek az NB I-ben, abból hármat vagy négyet élőben szoktam megtekinteni. Mégis: bárkit hívok meg, mindig kritikákat kapok. A meccs előtt sehol nem olvastam olyat, hogy Lukács kezdhet. Igazam van, ugye?”

Bár minden lapot nem nyálaz át az ember, zömmel feltehetően igen a válasz. Ám akárkiket célzott a dartsozó kapitány nyila, nem olyan nagy trouvaille, hogy az ellenfél kapujához a legközelebb lévő labdarúgó szerzi a gólt.

A vb-selejtezőkön idáig százszázalékos portugálok jóval kritikusabban fogadták az írek elleni játékot. Noha abban egyet értenek, hogy „Amerika nagyon közel van Portugáliához”, a Record című lap leszögezte: „A válogatott szörnyű produkciót nyújtott.” Nálunk egy ilyen mondatért hazaárulónak kiáltanák ki a bírálni merészelőt, az ibériai ország másik orgánuma, a Publico viszont ugyanúgy szembenézett a valósággal, mint a Record: „Cristiano Ronaldo egy büntetőt is kihagyott a lehető legnevetségesebb módon. Nem ő volt az egyetlen, aki alulteljesített. Hol maradt Bruno Fernandes, Bernardo Silva, Rafael Leão?”

CR7 és Rafael Leão – aki sérülése miatt kikerült a keretből – egyaránt 4-es osztályzatot kapott, de Vitinha vagy Bernardo Silva sem jutott feljebb 5-ösnél. Arrafelé sztárok vannak, sztárkultusz nincs…

Az Expresso kritizálta az íreket is: „Írországnak kevés eszköze van ahhoz, hogy megközelítse Európa élcsapatait. Játékosainak több mint a fele az angol másodosztályban játszik. Ők, ha tehetik, a levegőbe küldték volna a labdát úgy, hogy csak másnap, a kora reggeli órákban essen az le, amikor a portugál labdarúgók már (még) a párnára hajtják a fejüket.”

Ez az újság még arra is kitért: „Amióta Roberto Martínez átvette az irányítást, a válogatott 33 mérkőzést játszott (24 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség a mérlege – a szerk.), s mindössze hatan debütáltak a portugál bajnokságból. E tekintetben az ezredforduló óta nem történt lényeges változás, pedig 25 évnek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy megszüntesse a liga jelentéktelenségét a válogatott szempontjából.”

Az egyre csak fejlődő magyar bajnokság mindentudói nyilván szívesen meghívnák a portugálokat busás haszonnal kecsegtető tanulmányútra.

Az A Bola másképpen tekint előre: „Portugália válogatottja kis lépésnyire van attól, hogy megerősítse részvételét a 2026-os világbajnokságon. Ehhez kedden nyernie kell Magyarország csapata ellen.” Renato Veiga óvatosabb: „Tudjuk, milyen jók vagyunk, bízunk magunkban, ám nagyon alázatosaknak kell lennünk, és meccsről meccsre kell haladnunk.” Martínez kapitány derűlátó: „Taktikailag nem találni rugalmasabb csapatot a miénknél.”

Kétségtelen, előzetesen minden a portugálok mellett szól – még az is, hogy Aleksander Ceferin, az UEFA szlovén elnöke Nuno Mendest „napjaink talán legjobb játékosának” nevezte –, de az esélyes és az esélytelen kapcsolatában olyankor van a viszonylag legjobb sansz a szenzációra, amikor a favorit, valamint a mögötte álló és a semleges közvélemény túlságosan is sima ügynek tekinti a másfél órát. S most van egy faktor, amely az esélylesőnek kedvez: nevezetesen, hogy Sallai Roland és Varga Barnabás – eltiltása miatt – nem játszott szombaton. Mert néhány portugál ász bizony eléggé fáradtan mozgott már a múlt hét végén is.

A Publico így kommentálta az írek fölött aratott szerény 1-0-t: „Kilencven percnyi középszerűség után csoda történt.”

Maradhatna ez a cím mára is, 0-1-es kimenetellel.