A NEMZET VAGYONÁNAK FOGALMA, JELLEMZŐI. A vagyon alatt általános értelemben a következőket szoktuk érteni: a gazdálkodó alanyok (személyek, szervezetek, állam) birtokában lévő javak és értékek összessége, beleértve a vagyoni értékű jogokat is. Nagyjából ezt a meghatározást adják a mai enciklopédiák, de a Pallas nagylexikona is hasonlóan fogalmazott 1897-ben.
A vagyon tulajdonosa szerint beszélhetünk állami, közösségi vagy magánvagyonról. Például egy háztartás vagyonához sorolhatók a lakás, az autó, a bankszámlán lévő pénz, de a tartozások is, mint a hitel vagy a jelzálog és persze a családtagok szellemi tőkéje. Az állami vagyonhoz pedig az állam tulajdonában lévő ingatlanok, értékpapírok, természeti erőforrások, a humán tőke, a felvett hitelek stb. tartoznak.
Az Alaptörvény alapján egy 2011. évi törvényben jogilag is konkretizálódott a nemzeti vagyon. Ez a jogszabály már a nemzeti/állami/helyi önkormányzati vagyon fogalomhármasa alapján részletezi a tárgyát, olyan elemekre is kitérve, mint a föld méhének a kincsei, a természetes vizek, a balatoni közstrandok (miért csak ezek?). Továbbra sem ejt szót azonban a törvény a háztartási (magán-)vagyonokról, ugyanakkor dicséretes buzgalomról tesz tanúbizonyságot, amikor a nemzeti vagyontárgyak között az első helyen említi a Szent Koronát (nyilván nagybetűvel).
Az aktuális állami nyilvántartási rendszernek mindig is az egyik legnagyobb kihívása volt a nemzet vagyonának felmérése. Magyarországon az elmúlt évtizedekben megbízható számbavételre nem került sor, pedig a nemzeti vagyonleltár létrehozását a jelenlegi kormány még 2010-ben határozta el. A bevezetését 2012-re ígérték, de a rendszer még ma is csak részlegesen működik, a (hiányos) adatokat rendre csak több éves késéssel teszik elérhetővé. Ezért csak becsülhető, hogy ténylegesen mekkora a nemzet vagyona, illetve annak egyes elemei, másrészt pedig, megbízható adatok hiányában egyre-másra légből kapott gazdasági döntések születhetnek. Az is egyértelmű, hogy korrekt számok nélkül a kormány kedve és érdekei szerint csalhat bizonyos gazdasági mutatókkal.
Gyakorlatilag egyedülálló a néhai Bródy András egy régebbi kiváló tanulmánya (Közgazdasági Szemle, 2007. március). Eszerint akkoriban a nemzeti vagyon értéke hozzávetőleg 200 ezer milliárd forintra volt becsülhető (abban az évben a GDP volumene 25,5 ezer milliárd forint volt). Ha a vagyon mára becsült volumenét összetevőkre osztjuk, azt kapjuk, hogy az állami vagyon 23 ezer milliárd forint lehet (erre van hivatalos adat is), a háztartások vagyona – MNB-adat szerint – kb. 94 ezer milliárd forint. Nem létezik ugyanakkor külön statisztikai adat a vállalati vagyonok összvolumenére. Az önkormányzati vagyontömeg nagysága az Állami Számvevőszék tavalyi adatai alapján mintegy 16,9 ezer milliárd lehet. Ennek legnagyobb része ingatlan, KSH-adatok szerint összesen több mint 1 millió épületről van szó (lakás, szociális, oktatási intézmény stb.), de összértékük nem ismert. Mindenesetre csak kevesebb mint a harmaduk forgalomképes.
A vállalati (és önkormányzati) vagyontömeg összegét ma kb. 70 ezer milliárdra becsülhetjük, így összesen 186 ezer milliárd forinthoz jutunk. Ehhez hozzátéve az arányosan taksált szellemi tőkét (100 ezer milliárd) azt kapjuk, hogy a teljes nemzeti vagyon értéke jelenleg 280 ezer milliárd forint körül mozoghat (az idénre tervezett GDP-volumen mintegy 85 ezer milliárd). Tehát nagyjából ugyanazt az értéket kapjuk, mint ami az idézett tanulmány eredeti arányaiból következik.
AZ ÁLLAMI VAGYON ÁLLAPOTA. A nemzeti vagyon leginkább látható és a kormány által „kezelhető” része az állami vagyon, amelynek volumene a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mérlege alapján 2022-ben mintegy 11 ezer milliárd forint volt (ehhez képest a vagyongazdálkodásért felelős miniszter 2020-ban 18 ezerről beszélt). A miniszter tavasszal azt is kijelentette, hogy az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott, 2023-ra 22,9 ezer milliárd forintra emelkedett, valamint a GDP mintegy negyedét teszi ki. A duplázódás annak fényében meglepő, hogy az utóbbi években a Vagyonkezelő többször is komoly vagyonvesztést mutatott ki, 2024-ben pl. mintegy 300 milliárd forintot (ingyenes vagyonátadás kormányközeli szervezeteknek, egyházaknak, egyetemi alapítványok feltőkésítése, stb.). Ennek magyarázata, hogy az állami „immateriális javak" értéke a Vagyonkezelő szerint számottevően emelkedett: úgy, hogy a növekmény lényegében a föld alatt lévő, ki nem termelt ásványok nyilvántartási értékének emeléséből származott (!).
Sokatmondó az is, hogy a könyvvizsgálatot végző Ernst & Young a Vagyonkezelő éves beszámolóját legutóbb is csak „korlátozott vélemény” záradékkal fogadta el, mert az állami vagyon csaknem 10 ezer milliárd forintnyi részét más állami és koncessziós szereplők kezelik. Ráadásul a külső vagyonkezelők által kimutatott vagyonelemek értéke számos esetben nem egyezik meg a kincstári vagyonkataszter adataival. Az állami vagyonkezelésnek a belső ellenőrzése sem működik normálisan. A Vagyonkezelő igazgatóságában és felügyelőbizottságában ma már kizárólag a kormány által kinevezett minisztériumi alkalmazottak és kormányzati középvezetők ülnek.
A VAGYONRABLÁS ELTERJEDT VÁLTOZATAI. Az adatokból kiolvasható, hogy az állami vagyon közvetlen kiszervezése (közönséges nevén ellopása), vagyis ezen keresztül a nemzeti vagyonvesztés jelentősen gyorsul. Amíg a 2010-es években még csak évi 10-100 milliárd forintot nyeltek el a baráti szervezetek, 2020-tól már 300-400 milliárd volt a Vagyonkezelő éves vagyonvesztése. Vannak ennél persze kifinomultabb módszerek is, amelyek a nemzet vagyona egy részének „átcsoportosításával” vezetnek alaptalan gazdagodáshoz, ráadásul elképesztő mértékben.
KÖZBESZERZÉSEK. Ez a magyarországi korrupció legismertebb melegágya, különösen az EU-s források pályáztatása folyamán mutatható ki, hogy vagy a jelentkezők kis csoportjára szabják a feltételeket, vagy eleve csak egy céget hívnak meg a „versenyre”, azzal, hogy a megvalósítás „speciális” ismereteket igényel. A magyar közbeszerzési anomáliákat több hazai vizsgálat is kimutatta, és az OLAF elemzései szerint is sokmilliárdnyi közpénz vándorol így az oligarchák zsebébe.
Különös fajtája a közbeszerzésnek nálunk a koncesszió: az Európai Bizottság legutóbb azzal kapcsolatban fejezte ki aggályát, hogy a kormány a gyorsforgalmi úthálózat építésére, üzemeltetésére és karbantartására vonatkozó kockázatokat hiányosan hárította át a szerződő félre, holott ez a kulcsfontosságú tényező különbözteti meg a koncessziós megállapodásokat a közbeszerzési szerződésektől. A közbeszerzésekre és a koncessziókra vonatkozó uniós szabályok be nem tartása az adófizetők további sokezer milliárd forintjába kerülhet.
ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK. Az állami támogatások területe is kiváló lehetőséget teremt a baráti cégek megsegítésére, ráadásul ezekben az esetekben még az EU ellenőrzéseire sem nagyon kell számítani. Az egyik bevált módszer szerint kijelölnek egy-egy olyan „fejlesztendő” ágazatot, amelyben a támogatni kívánt cégek/cégcsoportok működnek: erre a legjobb példa a regnáló miniszterelnök egyik lányának „turisztikai érdeklődése”, ami érdekes módon egybeesik a sok százmilliárddal kitömött turisztikai ágazat dinamikus fejlődésével. További bevált gyakorlat, hogy a pályázatban megjelölnek olyan, alapvetően nem érdemi feltételt is, aminek csak a kedvezményezett cég felel meg.
CÉGEK FELVÁSÁRLÁSA, ÖSSZEOLVASZTÁSA. A maffiafilmek óta jól ismert az a módszer, amely szerint az adott cégtulajdonosnak tesznek egy „visszautasíthatatlan ajánlatot”, és ha az illető mégsem óhajtja eladni a cégét, akkor hamarosan nehézségekbe ütközik, minimum sok-sok szabálytalanságot találnak nála a NAV hirtelen ellenőrzései.
A NEMZETGAZDASÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELKEDŐ JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSOK ÜGYE. A módszer egyszerű, a fenti körbe sorolnak számos olyan fejlesztést vagy vállalati felvásárlást, összevonást, ami a normális versenyszabályok alkalmazásával nem volna működőképes, így viszont a hatósági jogkörök (pl. Gazdasági Versenyhivatal) megkerülésével gyakorlatilag bármi keresztülvihető.
AHOL A NEMZETI VAGYON CSORDOGÁL – CSALÁDTAGOK, BARÁTOK, NER-ES NAGYVÁLLALKOZÓK. A legutóbbi becslések szerint a 100 leggazdagabb magyar krőzus összvagyona 2025-ben már meghaladja a 11 ezer milliárdot. Egyrészt leszögezhetjük: bár Proudhon óta tudjuk, hogy „a tulajdon lopás”, a valóságban azért mégsem mindenki tolvaj, aki gazdag. Másrészt a leggazdagabbak vagyona részben nem is bankszámlákon vagy zsebekben ücsörög, hanem olyan működő tőke, amely GDP-t termel, sok ezer embert foglalkoztat, adózik. Végül: ha összevetjük a 100-as lista összegét a 280 ezer milliárdnyi nemzeti vagyonnal, 3,9 százalékos a részarány. Igaz, ha csak az állami/önkormányzati és vállalati összvagyonhoz hasonlítjuk, már 11,8 százalékot kapunk.
ELSZÁMOLTATÁS, VAGY A NEMZETI/ÁLLAMI VAGYONVESZTÉS FELÜLVIZSGÁLATA. A magántulajdon minimum erkölcstelen, de gyakran korrupt, törvénytelen gyarapítása nemcsak azért romboló, mert jogtalanul gazdagít meg egyeseket, és közpénzeket von el a társadalomtól, hanem azért is, mert jórészt kikapcsolja vagy torzítja a versenyt és csökkenti a hatékonyságot. Ezért sem véletlen, hogy a NER oligarcháinak cégei jóformán csak Magyarországon életképesek.
Érzékelhető, hogy az elharácsolt közvagyonelemek visszaszerzésére óriási a társadalmi igény, és tulajdonképpen természetes, hogy azok az ellenzéki nyilatkozatok, amelyek a kormányváltás utánra az ellopott vagyonok visszaszerzését lebegtetik meg, roppant népszerűek. Nem árt azonban tisztában lenni azzal, hogy amennyiben sor kerül rá, a beígért „végelszámolás” komoly nehézségekbe fog ütközni.
Először is: a jogsértéseket bizonyítani szükséges, és végső soron bíróságnak kell eldöntenie, hogy bűncselekményről van-e szó. Nem hagyható számításon kívül az elévülési idő sem, ami jelenleg a gazdasági bűncselekmények esetében főszabály szerint a bűncselekmény súlyosságától függ. Az a közelmúltban beharangozott elképzelés, sőt politikai ígéret, ami szerint valamiféle új hivatal fog ez ügyekben eljárni, eléggé rémisztően hangzik, és sötét asszociációkra ad alkalmat.
Azt sem árt tudatosítani mindenkiben, hogy önmagában egy akár jelentős állami vagyonvisszaszerzés sem fogja érdemben javítani az államháztartás állapotát. Ha például egy NER-oligarcha nevén jegyzett, korábban állami cégről bebizonyosodik, hogy bűncselekmény révén került magánkézbe, az állami tulajdon persze visszaállítható. Ettől azonban nem fog megugrani a hazai GDP, és az életszínvonal sem nő hirtelenjében. Hosszú évekre lesz szükség ahhoz, hogy a gazdaság visszazökkenjen normális állapotába, ismét a piaci verseny, a gazdasági észszerűség szempontjai legyenek döntőek.
Ami pedig az előzőeknél is jóval fontosabb: a magyar nemzeti vagyon meghatározó alkotóelemének, a humán tőkének a minősége. Ez a fő forrása a nemzet gazdagodásának, ehhez pedig elengedhetetlen az emberek korszerű, rugalmas, sokszínű nevelése, képzése. Sajnos ezt érintően is mérhetetlen károk keletkeztek az utóbbi időben, és a reparálás nem évekig, hanem akár évtizedekig fog tartani.
A szerző közgazdász.