Megúsztuk a bóvlit - így sóhajthattak fel a magyar gazdaság irányítói, beleértve a miniszterelnököt, és a jegybank elnökét is, nem beszélve a kormányzat kommunikációs stratégáiról. Az S&P döntése kellemes meglepetés lehetett, hiszen korábban a szorongó várakozás volt a meghatározó. A kormánypárti sajtóban is ilyen szalagcímet jelentek meg. „Nincs sok idő hátra: péntek este döntenek Magyarországról, kritikus órák következnek – erre kell készülni.” Az előzetes félelem korántsem volt megalapozatlan, mert legutóbb az S&P negatívra rontotta hazánk adósbesorolásának kilátásait.
A döntés indoklása az volt, hogy a megnövekedett a magyar gazdaságban a stagfláció kockázata, vagyis a viszonylag magas infláció lassú gazdasági növekedéssel párosul. A hitelminősítők az elmúlt másfél évtized során kiismerték: a NER-nek a mindenkori parlamenti választások előtti időszakokban alkalmazott kedvelt voksvadászó természetét, amely mindig a költségvetés fedezet nélküli (értsd újabb hitelfelvételéken alapuló) lazításokban testesült meg, ami tovább emelte a már eleve magas magyar adósságrátát. (Ezzel lesz majd elég gondja az év vége felé a gazdasági csúcsminisztériumnak: miképpen (milyen trükkökkel) képes teljesíteni azt az Alaptörvényben megfogalmazott követelményt, hogy a GDP arányos államadósságnak évről-évre csökkennie kell.)
A nagy kérdés azonban az, hogy - a munkanélküliségtől, s némileg a lakossági fogyasztástól, illetve forint stabilitásától, erősödésétől eltekintve - a legfontosabb makrogazdasági mutatók várható alakulását, beleértve a költségvetését is, rendre elvétő magyar kormány miért részesült kegyelemben? Hogyan kerülhette el a bóvli, vagyis a befektetésre nem javasolttá minősítését, holott - mint már említettük - kilátásai negatívak? A válasz egyszerű.
Az S&P politikailag semlegesnek vallja magát. Ezért úgy gondolták, hogy a leminősítéssel aktívan beavatkoztak volna a választási csatába.
Azonban éppen az S&P passzivitása adhat majd muníciót Fidesz melldöngetéséhez.