Alábbiakban ezekkel kívánok foglalkozni.
„Egy ország nem épülhet hőbörgésre és gyűlöletre” – írta nemrég Orbán Viktor. Ezzel egyet is lehetne érteni, bár eléggé ellentmond a Fidesz-KDNP sok éven át használt propaganda-jelszavainak. Nem titok, hogy a kormányzat az elmúlt 15 évben tudatosan szított gyűlöletet személyekkel, illetve népcsoportokkal szemben: sorra célkeresztjébe került Gyurcsány, Soros György, a migránsok, Márki-Zay Péter..., újabban meg a Tisza Párt és Magyar Péter. Választások előtti évben különösen felerősödött a médiában és a plakátokon folytatott gyűlöletbeszéd, ami aztán hasonló reakciókat eredményezett az ellenzék vehemensebb szószólói részéről. De a fent idézett mondatban előfordul egy ritkán használt szó is, a „hőbörgés”, ami a magyar értelmező szótár szerint megfelel a „felelőtlenül hangoskodik, lázít” fogalmának.
Mivel a miniszterelnöknek
nincs közvetlen tapasztalata sem az 1956-os forradalomról, sem az azt követő megtorlásról, bizonyára nincs tisztában azzal, ki és mikor használta hivatalos formában a „hőbörgők” kifejezést: nem más, mint Marosán György, 1957-ben Kádár János jobbkeze.
Marosán ezzel azokat az egyetemistákat gúnyolta ki és bélyegezte meg, akik „csak” tüntetést szerveztek, újságcikkeket írtak és röplapokat terjesztettek, de nem vettek részt a fegyveres harcban. Mint például e sorok írója, aki felelősséggel lázított a Rákosi-rendszer, illetve a Gerő Ernő által Budapestre behívott szovjet tankok és utána a tankok segítségével végrehajtott Kádár-restauráció ellen.
De hogy mekkora emlékezetpolitikai hibákat képes a mai kormányzat elkövetni, jelzi az október 23-ra bejelentett újabb „békemenet”. Békét hirdetni (az oroszokkal? az ellenzékkel?) erre a napra, annak a magyar forradalomnak a napjára, ami miatt a szabad világ a mai napig ünnepli az azóta populista demagógiába süllyedt, „szuper-patrióta” magyarokat? Több, mint felelőtlenség, egyszerűen ostobaság. Mert játsszunk csak el a gondolattal: tegyük fel, hogy 1956 októberében Gerő Ernő és Kádár János egy nappal korábban tér vissza Belgrádból, ahová szovjet utasításra, a jugoszlávokkal való megbékélés jegyében utaztak el. Mivel riasztó híreket hallanak az egyetemisták mozgolódásáról, esetleg arról is, hogy mennyire rokonszenveznek a fiatalok a lengyelországi változásokkal, eldöntik, hogy hivatalos „békemenetet” szerveznek október 23-ra, az összes budapesti és vidéki funkcionárius bevonásával (több tízezer ember!) és ezzel elkerülik a „hőbörgő” fiatalok lengyelbarát felvonulását. Ezzel egyidőben letartóztatják a Petőfi Kör vezetőit és pár „hangoskodót” az Írószövetségből, a bölcsészkarról meg a Műegyetemről. Egy ilyen forgatókönyv, tudjuk, azért nem reális, mert a magyar pártvezetésnek teljesen hiányzott ehhez a képzelőtehetsége. De ha ez meglett volna, el lehetett volna kerülni Orbán Balázs újabb kori rosszallását, a kihívást a kisebb reformokat talán engedélyező Szovjetunióval szemben, a kétszeres katonai beavatkozást, a közel 3000 halottat, Grebennyik városparancsnokot – más szóval a hivatalosan sokáig „októberi sajnálatos eseményeknek” nevezett, de ma még nemzeti ünnepnek tekintett magyar forradalmat.
