Digitalizált világunk technológiai alapjai a chipek, ezek a különösen kis méretű félvezetők, melyek nagyságát nanométerben, azaz a milliméter milliomod részében mérik. A chipek működtetik az összes fogyasztói elektronikát, az autókat, az adatközpontokat és gyakorlatilag az összes fejlett katonai rendszert. A mesterséges intelligencia bámulatos terjedése és fejlődése különösen nagy lökést adott a legfejlettebb nagyteljesítményű chipek iránti keresletnek. Napjaink világgazdaságában a felerősödött, esetenként meghatározóvá vált geopolitikai gondolkodásmód a polgári célokra használt chipeknek is nemzetbiztonsági dimenziót kölcsönöz.
Az első chipet az USA-ban állították elő 1958-ban, de az 1980-as évek legvégéig Japán uralta a félvezetőipart: a japán cégek a globális piac több mint felét, az akkori élvonalbeli chipek még nagyobb részét állították elő. A kereskedelmi súrlódások az USA-val azonban korlátozták a japán chipexportot, ami lehetőséget teremtett a tajvani és dél-koreai riválisok számára, és esélyt nyújtott az amerikai chipgyártás felfuttatására is. Az 1990-es és a 2000-es években az USA volt a világ vezető chipgyártója: a piacvezető, az Intel a csúcstechnológiát jelképezte; évtizedekig uralta a személyi számítógépes chipek piacát, és 2000-ben rövid időre a világ második legértékesebb vállalatává vált. Manapság azonban, 100 milliárd dolláros piaci értékével az Intel nincs a világ 15 legértékesebb chipgyártója között, és gyakorlatilag semmilyen, a mesterséges intelligenciához használt fejlett chipet nem gyárt. Hasonlóképpen háttérbe szorult a világpiacon az első gyártó, a Texas Instruments is. Az ok igen egyszerű: az egykor kiemelkedően innovatív amerikai cégek az okostelefonokhoz és a mesterséges intelligenciához szükséges chipek fejlesztéséről és gyártásáról egyaránt lemaradtak.
Az „új iparpolitika” jegyében a Biden-adminisztráció egy három elemből álló törvénycsomagot fogadtatott el 2022-ben a kutatás-fejlesztés és a chipgyártás fejlesztésére. Az összesen 280 milliárd dolláros csomagból csaknem 53 milliárd dollárt irányoztak elő a chipgyártás támogatására (a törvény ezen részének ezért CHIPS-törvény a címe), amiből 39 milliárd dollár fordítható vissza nem térítendő támogatásra, 13,7 milliárd kutatásra és szakemberképzésre. Ezen kívül 25 százalékos befektetési adóvisszatérítés jár a chipgyártó berendezések beszerzésére. A CHIPS-törvény 8 milliárd dollár állami támogatást és 12 milliárd dolláros hitelt ígért az Intelnek, a vállalat ennek ellenére vergődik, súlyosan eladósodott, és alig termel annyi bevételt, amivel talpon maradhat. Becslések szerint az Intelnek több mint 50 milliárd dollárt kellene befektetnie a következő néhány évben, ha képes akar lenni a csúcstechnológiás chipek gyártására.
Donald Trump - természetesen - hevesen bírálta a Biden-kormány döntését az Intel támogatásáról, kidobott pénznek, feleslegesnek és károsnak nevezve azt. Második elnökségének első féléve alatt azonban rájött, hogy valamit tenni kell az informatikai óriással – természetesen nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Vámokkal fenyegette a chipimportot, és elő akarta írni az Intellel kapcsolatban álló cégeknek, mint például az Nvidia - amely a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú, 4300 milliárd dollár (!) piaci értékű óriása, egyben a világ legértékesebb cége -, hogy az Inteltől vásároljanak félvezetőket.
Augusztus 22-én azután a Fehér Ház bejelentette, hogy 8,869 milliárd dollárért 433,3 millió Intel-részvényt vásárolt (az ár részvényenként 20,47 dollár volt). Az Intel helyzete ugyan, mint említettük, egyáltalán nem rózsás, de az amerikai kormányok korábban jellemzően azért vásároltak vállalati részvényeket, hogy megakadályozzák egy nagyvállalat fizetésképtelenségét, és potenciálisan az ország gazdasági helyzetének romlását – az Intel esetében ezek a feltételek nem álltak fenn. Szeptember 18-án azután az Nvidia és az Intel vezetői bejelentették, hogy az Nvidia 5 milliárd dollárt fektetett Intel-részvényekbe (részvényenként 23,28 dollárért), aminek hírére tőzsdezárásra a részvények értéke 30,57 dollárra ugrott. Így az Intel részvényárfolyama 4 hét alatt csaknem a másfélszeresére nőtt.
Jensen Huang és Lip-Bu Tan, az Nvidia és az Intel első emberei kijelentették, megállapodtak abban, hogy közösen fejlesztenek chipeket adatközpontok és személyi számítógépek számára, ami akár évi 50 milliárd dolláros piaci lehetőséget is jelenthet. Ez lehetővé teszi az Intel számára, hogy zökkenőmentesebben integrálja központi processzorait az Nvidia legmodernebb adatközpontjaiba, ami az Intel felhőalapú számítástechnikai ügyfeleinek javát szolgálja. Ez a partnerség erősíti is az Intel processzorgyártó üzletágát, de semmit nem jelent a chip üzletág számára, amely a vállalati túlélés másik pillére. Ezzel kapcsolatban a két cégvezető dicsérte a tajvani TSMC-t, a világ legnagyobb szerződéses chipgyártóját, amely mindkét amerikai céget ügyfelének tekintheti.
S ezzel eljutottunk a chip világpiac kulcskérdéséhez, egyben egy óriási újabb geopolitikai kockázathoz.
Az 1987-ben alapított TSMC az árbevétel tekintetében az „öntödék” – a mások által tervezett félvezetőket gyártó cégek – által gyártott összes chip kétharmadát állítja elő. A legfejlettebb szegmensben, beleértve az okostelefonok, laptopok és adatközpontok processzorait, a vállalat részesedése meghaladja a 90 százalékot. A mesterséges intelligencia fellendülését az AI gyorsító hajtja, egy olyan chiptípus, amelyet nagy nyelvi modellek betanítására és futtatására terveztek. Szinte mindegyiket a TSMC gyártja. Az Nvidia teljes mértékben a tajvani cégre támaszkodik, ahogy legközelebbi riválisa, az AMD is. A nagy technológiai cégek, mint az Alphabet, az Amazon, az Apple és a Microsoft, amelyek mindegyike saját, egyedi chipet tervez, ugyancsak a TSMC-vel gyártat. 2014 és 2024 között a cég éves bevétele 24 milliárd dollárról 88 milliárd dollárra nőtt, piaci értéke elérte az 1000 milliárd dollárt, ezzel a világ tizenegyedik legértékesebb vállalata.
Amikor 1987-ben megalapították a céget, a nagy chipgyártók, mint az Intel, az AMD és a Texas Instruments, saját félvezetőket terveztek és gyártottak. A TSMC ezzel ellentétes utat választott: csak a gyártásra összpontosít: 2024-ben 522 ügyfélnek szállított 11878 különféle chipet, s ennek révén a vállalat páratlan méretgazdaságossági előnyt érhetett el, ami csökkentette a költségeket. A TSMC egyedi stratégiája kifizetődőnek bizonyult: századunk első évtizedében több mint 20 cég gyártott élvonalbeli chipeket. 2012-re már csak három maradt: a TSMC, az Intel és a Samsung, de ma már csak a TSMC virágzik.
A TSMC gyárai hatalmasak, egyenként 20 milliárd dollárba kerültek, havonta körülbelül 25 ezer szilíciumlapka előállítására képesek, amelyek mindegyike számos chipet tartalmaz. A cég Tajvanon négy „gigagyárat” üzemeltet, az egyik 950 ezer négyzetméteren terül el. Tisztaterme, a sterilizált gyártócsarnok, ahol a chipeket rétegenként maratják, ennek a területnek egyhatodát foglalja el, és tisztább, mint egy orvosi műtő. Kevés cég képes versenyezni a TSMC méretével vagy pontosságával. 2025-ben a vállalat tőkekiadásai várhatóan 38 és 42 milliárd dollár között alakulnak - szemben a Samsung 3,5 milliárd dolláros és az Intel 8-11 milliárd dolláros tervével.
A TSMC-nek ugyanakkor nagy kihívásokkal kell szembenéznie. Egyrészt a szó szoros értelmében „kinőtte” Tajvant – a szigetországban nincs hely további gigagyárak építésére, és nagyságrenddel több energia sem biztosítható a termelésbővítéshez. Ugyancsak nehéz lenne a megfelelő képzettségű és fegyelmezettségű munkaerő biztosítása az újabb nagy gyárak működtetéséhez. Külföldi partnerei, elsősorban két fő szövetségese, az USA és Kína erősen ösztönzi a céget az amerikai és Japán-beli befektetésekre, gyárépítésekre.
A TSMC már eddig is igyekezett megfelelni ennek az igénynek: 2020-ban 12 milliárd dollárt ruházott be egy amerikai, arizonai üzem építésébe – amit 2022-ben megháromszorozott –, Trump elnöknek pedig egyenesen további 100 milliárd dollár értékű beruházásra tett ígéretet: a cég vezetője szerint „egy kisebb összegre Trump még szemét sem nyitná ki.” A vállalat új gyárakat épít Japánban és Németországban is. Arizonában egy gyár már termel; további kettő építés alatt áll, még három épül 2030-ig. Összességében Arizona a TSMC legfejlettebb kapacitásának akár egyharmadát is befogadhatja.
Arizonában a terület és az energiaellátás nem jelent problémát, de nem egyszerű a megfelelő munkaerő biztosítása („az amerikai mérnöki kultúra nem azonos a tajvanival” - állítják), és a hosszadalmas és bizonytalan engedélyezési eljárások nehezítik a megvalósítást.
Az igazi probléma, a döntő stratégiai kérdés azonban Tajvanon merül föl, és színtisztán geopolitikai jellegű. Tajvan számára a TSMC több, mint egy vállalat. Úgy emlegetik, hogy ez „a szent hegy, amely védi az országot”, és meghatározó jelentőségű nemzetbiztonsági szempontból is: eszerint amíg Kína a TSMC-re támaszkodik a chipek terén, addig nem fogja megtámadni a szigetországot. Ez politikailag kényessé teszi a cég külföldi terjeszkedését. A TSMC tevékenységének elegendő részét kell otthon tartani ahhoz, hogy stratégiailag nélkülözhetetlen maradjon, miközben alkalmazkodnia kell azokhoz a szövetségeseihez, akik szeretnék csökkenteni a tajvani gyáraktól való függőségüket.
A chipgyártás évtizedek alatt fejlődött mai színvonalára, és alapvetően a globalizációra, a szabadkereskedelemre és a globális értékláncok egymásba épülésére támaszkodott - egyben ösztönözte is azok elmélyülését. Amikor rövidlátó gazdasági nacionalisták protekcionizmusra és autarkiára alapozzák gazdaságpolitikájukat, az érintett vállalatok gazdasági és technológiai optimumra való törekvése szükségtelenül nehézzé – ha nem lehetetlenné - válik. A chipgyártás bármilyen megtorpanása pedig beláthatatlan következményekkel járna a világgazdaságra és annak minden szereplőjére.
A szerző közgazdász.