Két éve szenvedte el a zsidó állam történelmének legsúlyosabb terrortámadását. Megtörtént az addig elképzelhetetlen – a világ egyik, ha nem épp a legjobb hírszerzésének és elhárításának orra alatt, izraeli területen, egy maroknyi palesztin terrorista véghez tudta vinni a modern kor egyik legszörnyűségesebb mészárlását és el tudott onnan hurcolni 250 embert.
Ami viszont ezután következett, még hihetetlenebb. A terrortámadásra válaszként indított háború még mindig tart, Izrael minden hadászati fölénye ellenére az elhurcoltak egyötöde – élve vagy halva – de mindmáig a palesztin terrorcsoportok alagútjaiban várja sorsát. Bármi is lesz a gázai háború formális vége és bármikor következik is az be, teljes bizonyossággal elmondható, hogy Izrael ezt a háborút elveszítette. Sőt, a zsidó állam fennállásának legsúlyosabb vereségét szenvedi el éppen.
A két évvel ezelőtti terrortámadás szörnyűségét már rég elfedték a gázai szenvedés képei – a rommá lőtt enklávé, a bombázások elől menekülttáborokba zsúfolt palesztinok nélkülözése, az éhező gyerekek látványa, az a pokol, amit a nagyvilág kizárólag Izrael számlájára ír, mintha soha nem is történt volna meg 2023. október 7. Világszerte tombol az antiszemitizmus, anticionista, (a zsidó állam létjogosultságát megkérdőjelező) jelszavakkal, izraeli zászlókat égetve tüntetnek demokratikus országok progresszív erői.
Izrael elszigetelődött, politikai-gazdasági-kulturális bojkottok sora sújtja, izraeli sportolók, művészek kerülnek pellengérre. És mindez miért? Azért, mert az izraeli demokratikus intézményrendszert fokozatosan lebontó, szélsőjobbra és fundamentalista vallási pártokra támaszkodó kormányzatnak és vezetőjének, Benjamin Netanjahunak egyetlen politikai túlélési eszköze a háború folytatása.
Mindenáron – az izraeli túszok, a palesztin civilek, de akár Izrael jövőjének feláldozása árán is.