Mesterséges intelligencia segítségével mutatja be az SOS Gyermekfalvak, hogy milyen hiányokkal és szorongásokkal kell élnie egy állami gondoskodásban élő gyereknek. Október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján az alapítvány a fiatalok mentális egészségének javítása érdekében elérhetővé tesz egy applikációt is, ami minden tinédzsernek segíthet, ha támogatásra van szüksége, a szülők pedig kamasz gyerekük megértéséhez és támogatásához kapnak eszközt.
Az SOS Gyermekfalvak Népszavához eljuttatott tájékoztató anyagából kiderült, hogy téved, aki azt gondolja, csak az állami gondoskodásban élő gyerekek vannak rossz mentális állapotban.
"Mindenki visz magával valamit otthonról a felnőtt életbe: tárgyakat, érzelmeket, hiányokat, traumákat - írta az alapítvány. - A mai napon elindított kampányban az SOS Gyermekfalvak célja annak bemutatása, hogy milyen hiányérzetet okoz, ha nincsenek meg az ideális gyerekkorhoz szükséges feltételek."
„Miközben az intézetekben élő gyerekek minden szempontból kiszolgáltatottak, még arról sincs megbízható tudásunk, mi történik velük”Ökölvívó világbajnok, villanyszerelő-gyerekjogi tapasztalati szakértő, szociális munkás. Mindhármuk múltjában két közös elem van: állami gondoskodásban nőttek fel és sikeresen talpra álltak.
„Ha összekoszoltam az új ruhámat, előkerült a nadrágszíj. Emlékszem, ahogy állok a tükör előtt és nézem a nyakamon a szíj nyomát. Emlékszem, hogy a fehér ruhámra, amin a fotón vagyok, nagyon vigyáztam, nem mertem aznap megenni a tízóraimat - olvasható Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-boxos visszaemlékezésében, aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel. - Kicsi korom óta sportolok, az iskolában a fiúkkal rúgtam kint a labdát. Ha összekoszoltam a melegítőmet, az volt a büntetésem, hogy másnap is abban kellett mennem. A melegítőkről mindig az a rózsaszín-fehér csíkos jut eszembe, ami füves lett, amikor elcsúsztam foci közben, és büntetésből nem mosták ki, egy hétig abban kellett járnom. A ruha alá meg kombinét adtak rám! Úristen, kombinét adni egy kislányra! Amikor átkerültem a harmadik nevelőszülői családhoz, ők rögtön lecserélték az egész ruhatáramat."
Lyukas cipőket zúdítottak szociális és gyermekvédelmi dolgozók a Karmelita eléRicsit és édesanyját kilakoltatták, így került a kisfiú 14 évesen állami gondoskodásba. Előtte is ide-oda dobálta őket az élet: laktak anyaotthonban, meghúzták magukat ismerősöknél. Ami egész életében a legjobban hiányzott neki, az saját megfogalmazása szerint a biztonság. Hogy ne bántsák. Ricsi most 24 éves, villanyszerelőként dolgozik, mellette az SOS Gyermekfalvaknál tapasztalati szakértőként segít megérteni a szakembereknek, mit jelent szülők nélkül élni és milyen traumákkal küzd egy fiatal.
"Az anyaotthonban az egyik gyerek nagyon rám volt állva. Egyszer talált egy égő cigicsikket a földön és belenyomta a szemembe. Onnantól kezdve a fémcsúszda alatt bújkáltam mindig, ha kimentünk az udvarra, mert azt reméltem, a fém megvéd majd mindenkitől és mindentől – emlékszik vissza Ricsi, aki úgy érzi, sosem volt mellette igazán felnőtt, aki óvta volna, figyelt volna az igényeire. - Engem mindig bántottak. A bölcsiben, az oviban, a suliban, otthon. Mindig találtak rajtam valamit, ami nem tetszett a környezetemnek. Jó lett volna, ha elfogadnak olyannak, amilyen vagyok."
Gábor óvodás korában került állami gondoskodásba, édesanyja adta be két nővérével együtt, 19 év alatt 70 felnőtt vigyázott rá, alig kötődött valakihez.
A fideszesek leszavazták a gyermekvédelmi dolgozók béremelését és az állami gondozott gyermekek étkeztetésére fordítható keret emelését is a parlamenti bizottságban"„A szobám az intézetben. Szűkös szoba volt, dísztelen, puritán, szegényes. Csak két ágy, meg egy ruhásszekrény - írta Gábor. - A másiknak szinte minden részét ismered. Tudod egy mozdulatból, egy hangból, hogy mi történik benne, mert mindig együtt vagytok ezen a kicsi, szürke helyen. Mint egy testvérrel, de mégsem az. Együttérzéssel fordultunk egymás felé, mert tudtuk, mindenki hasonló okok miatt van ott. Csak azért volt bennünk néha féltékenység, mert valaki anyukája gyakrabban jött, mint a miénk. A szobáról még egy emlékem van: 9 éves voltam, amikor az egyik nevelő felakasztott a fogasra, és ott hagyott. Egy ideig lógtam a levegőben, aztán nem bírta a súlyomat és leszakadt.”
A teljes történetek fotókkal illusztrálva - egymás melletti fotókon látható a valóság, illetve mesterséges intellgencia segítségével ábrázolva, amire vágytak a gyermekotthon lakói - az SOS Gyermakfalvak honlapján.
Az SOS most induló pszichoedukációs programjával a fiatalok mentális problémáinak felismeréséhez és kezeléséhez nyújt segítséget képzési programokkal és egy-egy applikációval a fiatalok és felnőttek számára. A WHO módszertanát adaptáló program a 10–15 éves serdülőket célozza meg, akiket különböző sérelmek, traumák értek, vagy érzelmi válságban vannak. A fiatalokat célzó applikációt úgy tervezték, hogy játékos és elgondolkodtató feladatokkal segítsen nekik megbirkózni a különböző problémákkal, mint például az intenzív lehangoltság, szorongás vagy stressz. A felnőttek számára fejlesztett applikáció célja, hogy hatékonyan tudják támogatni a kamaszokat ebben az életszakaszban.
Az EASE-Y applikáció ingyenesen letölthető bármilyen telefonra QR kód segítségével az SOS Gyermekfalvak honlapjáról.
Érzelmileg elhanyagolva
Majdnem minden második megkérdezett fiatal (44 százalék) úgy érezte, nem fogadták el olyannak, amilyen. Harmaduk élt olyan személlyel egy háztartásban, akinek alkohol- vagy drogproblémái voltak, majdnem minden második pedig (43 százalék olyannal, aki valamilyen mentális betegséggel, depresszióval küzdött. A mintába kerülő fiatalok 12 százalékánál előfordult, hogy éhezett, 18 százaléknál hogy nem volt fűtés otthon és fázott. Minden ötödik számolt be róla, hogy hosszabb időre otthon hagyták a szülők és félt. Minden második megkérdezett említett fizikai, vagy verbális családon belüli erőszakot, 40 százalékuk esetében a veszekedés ellenük is irányult. A fiatalok százaléka jelezte, hogy előfordult, nem ünnepelték meg a születésnapját, minden harmadik pedig gyakran úgy érezte, senki sem szereti a családjában, nem tartja fontosnak.
