Nyílt levelet írt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak Lakatos Ádám. A jelenleg utógondozásban élő 18 éves gyermekvédelmi aktivistának abból lett elege, hogy a döntéshozók nem a valóságot mutatják a nyilvánosságnak. Nem ritka például, hogy egy 15 fős csoportból 10-en szökésben vannak.
Kérdezem én, ha egy tízéves gyerek cigizik, mit tud csinálni a gyerekfelügyelő, ha a gyerek szökni akar az intézményből, mit tud csinálni a gyerekfelügyelő, és ha a gyerek nem megy iskolába, mit tud csinálni a gyerekfelügyelő? Semmit – válaszolta meg ennek kapcsán a saját kérdéseit az aktivista. Igen – fűzte hozzá – , a gyerekfelügyelő hívhatja a rendőröket, de a rendőrök nem fogják keresni a gyereket, mert most már pont nem érdekli őket,
leszarják kvázi, ami a gyermekvédelemben folyik, mert ők sem tudnak már többet tenni
– magyarázta Lakatos Ádám. Beszélt arról is, hogy omladozó falak, betört ágyak, penészes falak jellemzik az állami intézetek, otthonok épületeinek többségét. A kifogástalan életvitel vizsgálatnak nincs értelme – mondta, pszichésen beteg emberek is bekerülnek és dolgoznak a rendszerben, ugyanakkor nagyon jó szakemberek hagyták el már emiatt a gyermekvédelmet.
Amikor tudomást szerez arról – árulta el az aktivista –, hogy egy felnőtt dolgozó szexuális visszaéléseket követ el egy gyerek ellen, akkor felhívja a intézményt. hogy a dolgozót 24 órán belül „takarítsák el”, ne is közös megegyezéssel mondjanak fel neki, hanem rúgják ki, nehogy gyerekek közé mehessen még egyszer. Igennel válaszolt arra a kérdésünkre, tud-e olyan gyermekek elleni szexuális visszaélési esetről, amelyet nem vizsgáltak ki, a nyilvánosság nem is tud róla, a dolgozótól viszont megváltak. Szexuális visszaéléseket egyébként nemcsak felnőttől, hanem lakótársaiktól is elszenvedhetnek a gyerekek. – A 12 évesek ráveszik a 8 évest bizonyos dolgokra – mondta erről.