Papp Dániel, az MTVA jogerősen hírhamisítónak nevezhető vezérigazgatója egész vicces indokkal titkolja, hogy mennyiből, hányan, milyen szállodákban utazgattak az adófizetők pénzén – írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.
A független országgyűlési képviselő bejegyzésében az áll, információi szerint legalább négyszer utazott a köztévé igazgatója Kínába, Amerikába és Vietnámba, a kiküldetések 8-10 naposak voltak. Az ezzel kapcsolatos közérdekű adatigénylése válaszadási határidejét először kitolták két héttel, mondván, túl sok munkába kerül megválaszolni, majd megtagadták a választ. Hadházy szerint az indoklás azt volt, hogy ez
döntéselőkészítő irat ismertetése lenne,
üzleti titkot és személyiségi jogot sértene,
megnehezítené a jövőbeni döntéshozatalt,
és amúgy is tíz évre titkosították a kért adatokat.
A független képviselő közölte, hogy az ügyben perelni fognak.
Ezúttal negyvenmilliót szán az MTVA arra, hogy tapsoló közönséget vegyen magánakÚj rekord, fél év alatt 80 milliárd forintot pumpált a kormány az állami médiábaBármilyen sületlenséget szabad gondolni, de ne a közmédia sugározzon tapinthatóan véleményszerű véleményt