Fekete Valér Sior közel egy évtizede Skóciában él a családjával, onnan figyeli a hazai közéletet. A lázadó telepi punkból lett történelemtanár, amikor éppen nem kertet épít vagy háztetőt mos, akkor rajzol. Bármire, ami csak a keze ügyébe akad, alkotás születik filccel, spray-jel. Ezután ott hagyja műveit a köztereken, vigye haza az, aki látja benne a poént és a művészi értéket.
- Belföld
- Gazdaság
- Külföld
- Vélemény
- Kultúra
- Népszava-videó
- Fotógaléria
- Szép Szó
- Visszhang
- Nyitott mondat
- Reflektor
- Bűnügy-baleset
- Sport
- Mozaik
- Napi Visszhang
Csak a csend, amelyre vágyunk
Budapesten élünk, a XIV. kerületben, ami régebben zöldövezetnek számított. Amikor húsz éve ide költöztünk egy kilenc lakásos társasházba, a környéken a mi házunk számított a legmagasabbnak, leszámítva az előttünk álló templom tornyát. Nyugodt környék volt ez annak idején, madárcsicsergés, hatalmas fák, bokrok, a házak előtti területet is rendben tartották a lakók. A gyerekek még az úttesten fogócskázhattak, focizhattak, ugróiskolázhattak, mert ritkán kanyarodtak a térre az autók. Húsz év alatt azt tapasztaljuk, hogy sorra tűnnek el körülöttünk a kis egyszintes házak, az új lakók a zöld terület kárára bővítenek, minden talpalatnyi részt beépítenek, leköveznek.
