A múzeumi intézményrendszer állapotáról alakult ki vita a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke és a korábbi államtitkár, kulturpolitikus L. Simon László között.
Mint megírtuk, Demeter Szilárd egy vezetői értekezleten a köztük kialakult vita után hétfőn kivezettette Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatóját, munkahelyi mobilját és belépőkártyáját pedig letiltatta.
Fejlesztés helyett válság: méltánytalan munkakörülmények, egyre növekvő feszültség Demeter Szilárd alatt a központosított múzeumi rendszerbenA penész és a csótányok miatt robbant ki vita az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója és Demeter Szilárd közöttDemeter Szilárd egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben reagált. Felidézte, hogy Rózsa Dávidot évekkel korábban miniszteri biztosként kérték fel az OSZK átvilágítására, munkája pedig meggyőző volt, így javaslatra versenyvizsgán nyerte el a főigazgatói posztot. Hozzátette, hogy azóta jó volt az együttműködésük, számos támadástól védte meg, és lehetőségeket nyitott számára. „Csakhogy van egy ökölszabály, ami mentén élek és vezetem a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központot (MNMKK): az önérdek soha nem előzheti meg a közérdeket” – fogalmazott. Kiemelte: „Kritikán aluli állapotban vettem át országos hatókörű közgyűjteményi intézményeket. Az elmúlt évtizedekben hozott rossz döntések, vagy éppenséggel meg nem hozott döntések miatt most rengeteg strukturális probléma mutatkozik meg egyszerre. Régi mulasztásnak hosszú az árnyéka. És mindehhez igencsak kevés forrás áll rendelkezésünkre.”
Az MNMKK elnöke hangsúlyozta, tisztában van azzal, hogy a közgyűjtemények a nemzeti kulturális identitás stratégiai végvárai, ezért gyanú esetén belső vizsgálatot indít, valamint feltárja a háttérügyeket. Bejegyzése végén jelezte: a vezetői értekezlet nem Visegrádon zajlott, és senkit sem vezettetett ki.
Nem sokkal később a volt kulturális államtitkár, L. Simon László is a Facebookon reagált, elsősorban arra utalva, hogy Demeter Szilárd szerint kritikán aluli állapotban vette át az országos hatókörű közgyűjteményi intézményeket. L. Simon László jelezte: mivel nem lehet kommentelni a közgyűjteményi központ elnökének posztját, saját oldalán osztotta meg véleményét. Úgy vélte, Demeter Szilárd szavait feltehetően nem a Magyar Nemzeti Múzeumra értette, hiszen kollégái intézményeiket jó gazdaként vezették.
L. Simon László felsorolta: főigazgatói ideje alatt felújították a közönségforgalmi tereket, új büfét és múzeumshopot hoztak létre, 40%-os béremelést hajtottak végre, gazdasági társaságot alapítottak műtárgyszállításra, mecénásszalont indítottak, felújították a múzeumkertet, játszóteret és illemhelyet létesítettek, korszerű raktárakat alakítottak ki, több ezer műtárgyat költöztettek és integrálták a régészeti egységet. A restaurátorok modern eszközöket kaptak, elkészültek a főépület felújítási tervei, Balassagyarmaton és Nagytétényben új raktárakat és kiállítóteret adtak át. Pótolták a nemzetközi kiadványcseréket, fejlesztették a fotótárat, Sárospatakon és Nyírbátorban új kiállításokat valósítottak meg. Hozzátette: távozása után Csák János korábbi kulturális miniszter átvilágíttatta mind az intézményt, mind a múzeumi kft.-t, az ellenőrzés pedig mindent rendben talált. „Kedves Szilárd, ezt írod: »Fáj, akinek fáj, és bárhány érdeket is sértek vagy bármilyen bizniszekbe is nyúlok bele – rendet fogok tenni.« Csak arra kérünk, figyelj a forgácsokra is!” – zárta bejegyzését L. Simon László.