Antifa

Nem elegáns dolog, hogyha a szerző saját magától idéz, de ebben az esetben talán bocsánatos lesz. 2002-ben a Fidesz első bukásakor elhangzott Orbán beszéd (a haza nem lehet ellenzékben) felkeltette bennem a gyanút, hogy az egykori fiatal demokraták már nem demokraták, viszont megnyilvánulásaikkal feltűnően hasonlítanak a korábban Magyarországon nagyon népszerű fél és egész fasisztákra. Ezt szóvá is tehettem a később megszüntetett Népszabadság hasábjain.

Akkor azt vártam a győztes új rezsimtől, hogy számolja fel az immár alkotmányellenesen viselkedő pártszerű képződményt. Ez nagyon könnyű lett volna, akkor még nem voltak akkora többségben a populizmus fogyasztói, mint most. Az MSZP és az SZDSZ – minden ellenkező híresztelés ellenére – a tisztesség és a hozzáértés ígéretével szerzett (nem túl nagy) parlamenti többséget. Az új kormányzat másképp döntött, „árokbetemetést” hirdetett, sőt a köztörvényes bűnök miatti, a mindenkori fasiszták elleni küzdelmet megkönnyítő számonkérést kivette a rendőrség kezéből, és egy amatőr parlamenti biztosra bízta.

Így sikerült megerősíteni a Fideszt és időt adni nekik, hogy rehabilitálják a magyar fasizmust, azaz fogalmilag és személyekben is diszkvalifikálják a demokrata (és liberális) jobboldalt. Így nyertek választást kétharmaddal 2010-ben. Ügyesen csinálták. Természetesen meg kellett változtatni az Alkotmányt, mert ők „alkotmányellenesek” voltak. Ebben a nagy jogtudós (akkori köztársasági elnök) minden jogi és erkölcsi megfontolást mellőzve volt a fasiszták segítségére. (Ma divatos szóképzéssel fasiszta-simogatás történt.) Megingathatatlanul voltak hatalmon, egészen addig, amíg a magyar nép ép eszű többsége megértette, hogy nem jobb és bal oldal „harcáról” van szó (amit a Fidesz sikeresen etetett meg szavazóival), hanem az elvárható emberi tisztesség és a bűnöző nemzeti hazugok kell, hogy összeütközzenek a jövő évi választásokon, illetve, ha az elmarad, akkor az utcán.

A Fidesz tökéletesen tisztában van a bukás veszélyével, továbbá azzal, hogy csak a (fasiszta szimpatizáns) fanatikus szavazóira számíthat biztosan. Nekik szól a nyílt és hangos náci beszéd, annak is bugris és undorító változata. Ez most is elég lenne, ha az épeszű magyar szavazó nem érezné, hogy erkölcsi pokolban él, és távol maradna a szavazástól. Csakhogy ettől a szavazástól Tízparancsolat és Hegyibeszéd tisztelő – vagyis tisztességes – ember nem marad távol.

A Fidesz uralom 15 éve alatt a mindenféle ellenzék korrektnek akart látszani, nem akarták vagy nem merték fasisztának nevezni a gazembereket, mert a fasiszták nem szerették, ha annak nevezik őket, amik. A fasiszta akkor még rosszul csengett, a hazafi keresztény pedig nagyon jól. Változott a helyzet. Ma a fasiszta modor – a remélt Fidesz szavazók körében – komilfó.

Ugyanis egy Antifa aktivista olasz hölgy Budán meghúzta egy derék egyenruhás újnáci fülét, vagy az orrát fricskázta meg (senki sem tudja, mit csinált és ki volt a sértett, mindegy): megzavarta Európa neonáci söpredékének Orbánék által évek óta védnökölt, rendőri védelemben, tiltott önkényuralmi jelképek sűrűjében zajló gyülekezését. (Csak zárójelben: a második világháborút lezáró párizsi békeszerződés tilt Magyarországnak mindenfajta fasiszta és/vagy náci szervezkedést.)

Az olasz kormányban is vannak újfasisztának tartható pártok, de Olaszországban – nyilvánvalóan antifasizmusa miatt – EU parlamenti képviselővé választották az aktivistát, így aztán képviselői mentelmi joga miatt Orbán nem teheti 11 évre tömlöcbe, kurtavasra a hölgyet. A Vezér – mérgében - igazi náci megoldást választott: szuverénül (azaz egyedüli fasisztaként) terrorszervezetté nyilvánította az Antifát. 2002-ben sokan mondták, hogy hiba volt „lefasisztázni” a tehetséges faluszéli szeladont. És most? Az az érzésem, kis hazánkban immár nem szégyen fasisztának lenni.

A szerző orvos.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.