közpénz;MÁV;tender;Mészáros Lőrinc;Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt.;

Mészáros Lőrinc cége javíthatja 1,2 milliárd forintért a MÁV járműveit

A tendert a társaság úgy nyerte el, hogy a rivális ajánlattevőt többek között aránytalanul alacsonynak ítélt árajánlata miatt kizárták.

A felcsúti milliárdos cége, a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. már a megalakulását követő évben állami megbízáshoz jutott, a mostani pedig már a harmadik hasonló szerződés – írja az Átlátszó.

A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. 1,2 milliárd forintos tenderét a társaság úgy nyerte el, hogy a rivális ajánlattevőt többek között aránytalanul alacsonynak ítélt árajánlata miatt kizárták.

A pályázatot idén tavasszal hirdették meg gépjárművek javítására és karbantartására. A felhívásra két vállalat jelentkezett: a Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. és a Varga Vasúti és Közúti Járműjavító és -gyártó Kft. Utóbbi ajánlatával probléma merült fel, mert az általa megadott árak a becsült érték meghatározásához benyújtott indikatív ajánlatokban szereplő egységárak átlagához, valamint a másik pályázó áraihoz képest is aránytalanul alacsonynak tűntek. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. ezért árindokolást kért a Varga Kft.-től, amely ugyan benyújtotta a kért dokumentumokat, de a társaság ezeket nem találta kielégítőnek, és további részletezést kért. Mivel ezt a cég már nem adta le, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánították, jogsértő üzleti titokra hivatkozva, valamint azért, mert a hiánypótlás után sem javította a hibákat. A közbeszerzési értesítőben közzétett hivatalos eredmény szerint így végül az egyetlen érvényes pályázatot benyújtó Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. lett a nyertes.

Így a Magyar Államvasutak (MÁV) nettó 1,2 milliárd forint értékben 36 hónapos keretmegállapodást kötött a társasággal 422 db személy-, haszon- és tehergépjármű karbantartása, garanciális időszak alatti és azon túli javítása, valamint a kapcsolódó szolgáltatások ellátására. A 2023 végén alapított cég rövid idő alatt több állami tenderen is nyert, köztük az Országos Mentőszolgálat és a Készenléti Rendőrség pályázatán. A vállalat tavalyi árbevétele 359,8 millió, adózott eredménye 13,8 millió forint volt. A társaság tulajdonosa a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt.-n keresztül a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc. Cégei a G7 szerint már több tízmilliárd forint extraprofitot vontak ki a magyar vasútból.

Egyelőre nincs kereslet újabb irodaházakra, a plázastop hatásait viszont meg kellene vizsgálni. A nagy nemzetközi intézményi befektetők hiányoznak a magyar ingatlanpiacról, de olyan termék, hogy bérház sincs - mondta Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztő Kerekasztal Egyesület elnöke. Ami az Otthon Startot illeti, szerinte valahol azért kellene hangsúlyozni, hogy minden első lakást vásárlónak az életben csak egy ilyen lehetősége van, és ne kapkodjon, döntse el, hogy mire lövi el az egyetlen töltényét. Interjú.