Móricz Zsigmond Csöréjének története egy árva gyerek története, vagy mondhatnánk úgy is: ez a regény a cserbenhagyott gyerekekről szól. Öt küzdelmes év után, miután állandó hely és biztos források híján hónapról-hónapra a markukban vitték tovább a Freeszfe Egyesület tagjai az egykori Színház- és Filmművészeti Egyetem szellemiségét, 2025 őszére végre a főváros jóvoltából saját helyet kaptak a budapesti Szabolcs utca 27. alatt. A megnyitón Forgács Péternek, az egyesület elnökének mégis a sanyarú sorsú fiatal, Csöre története jutott eszébe, mondván, egy állam arról ismerszik meg, hogyan bánik a gyermekeivel.
A vezetés kétségkívül bánik velük, nevelne belőlük hazájukat szolgáló felnőtteket, magyar, keresztény értékek szerint élő polgárokat. “Irány a sereg!” - hirdeti plakátokon. Ad százmilliókat kedvenc producerének, Kálomista Gábornak, készítsen sorozatot a katonaság szépségéről. Alakít át tantervet, hogy az “hazafiasabb”, “keresztényibb” legyen, int be a feltételezett hedonista létnek drogügyi biztossal. Közben ezek a gyerekek már alig húszévesen megtanulják, mi az a fix törlesztő, a magánnyugdíjpénztár, a fusi munka, a kis mellékes, a pro bono, a szakváltás, a pályázatírás, az önálló vállalkozás, és összességében, milyen az, amikor az állam nélkül próbálsz boldogulni, ahogyan teszik ezt most a Freeszfe diákjai is. Móricz Zsigmond maga írta, Csöre története “irtóztató”, de egy sorát sem a fantázia szülte. Magyarországon a “gyíkvállú”, “tesiből felmentett” gyerek képe a fantázia, a jég hátán is kénytelen megélő huszonéves sorsa az irtóztató valóság. A Freeszfe pedig az állam helyett is hitt abban, amiben Móricz történetében az öregember: „Ne félj fiam, akármilyen nehéz is neked, te még fiatal vagy: kibírod. A fiatal mindent kibír. Veled még sok minden történhetik, még jó is.”