Jobbára azon múlik a Tisza nagyarányú választási győzelme, hogy képes-e a közbeszédet irányítani, vagy hagyja, hogy a Fidesz a közfigyelmet másodlagos hazugságokra terelje. A Fidesz ebben nagymérvű jártasságot szerzett, amint azt a mostani adócirkusz szorgos, bár nem túl eszes építése is mutatja. Mindezt a kormányzópárt úgy igyekszik keretezni, hogy a Jó NER és a Gonosz Tisza végső küzdelméről van szó. A Tisza nem kaphatja meg a hatalmat, mert mi vagyunk a jogos birtokosok.
Harmad évszázaddal a rendszerváltás után az uralkodó elit ennyire természetes magatartásnak veszi a demokrácia szétporlasztását. A NER az abszolút monarchiához gyenge és gyáva, de közbülső megoldások is szóba jöhetnek, csak hadd maradjanak. Ehhez viszont kondicionálni kell a népet. Állítólag Indiában az elefántot apró korában az egyik lábánál fogva pányvázzák ki egy földbe vert cölöphöz. Később bármikor letéphetné, akkora az ereje, de ott marad mégis, mert az a kötél – beleégetve az agyába - még mindig fogja a lábát.
A rendszer hivatalos önképe helyett másféle valóság szállja meg a politikai horizontot. Elemei a legdurvább gyermekintézeti prostitúció elfedése, Hatvanpuszta átlátszóan fejlesztett legendája, amely napi fűtőanyaggal szolgál az ellenzéki érzelmekhez, és akkor ott vannak még az alapok, Mészáros, Matolcsy, infláció, növekedéshazugságok, meg a napi uszítás. Közállapotainkat ma még az jellemzi, hogy egy jól bejáratott mechanizmus képes egy érdektelen, hazug ügyből hatalmas botrányt kavarni. Fordítsuk el a fejünket, nekünk nem Tarr Zoltán mondatának szemantikai értelmezése a dolgunk, hanem a (Hatvan)puszta közepén lerobbant haza újraélesztése. Mindenhonnan a rendszer bűnei bukkannak elő, a választók viharos aha-élményeket élnek meg. Orbán és az általa futtatott NER így lesz a Tisza-kampány egyik fő generátora a morális alapok szétverése elleni népi tiltakozás, a fiatalos erő és kitartás mellett.
A mostani NER-ellenes küzdelmek azt mutatják, hogy akár az influenszerek, akár Hadházyék, akár a Tisza milliói egyszerűek átléptek az agyukhoz rögzített pányván. Még egy kicsi, és egészen közel leszünk ahhoz, hogy szabadon döntsünk. A Fidesz a megrettentést, a fenyegetést használja fel, és még hat is az ijesztgetés, de napnál világosabb, hogy nem az ellenzék rettent meg, Orbán tartja elviselhetetlennek és elképzelhetetlennek a hatalomváltást. Annyit még elér, hogy provokációikra sokan zsigerből reagálnak, egy mondat innen, egy videórészlet amonnan, elpocsékolva az értékes időt közös bajaink megbeszélésétől. Soha nem lehet unalmas a lista: közszolgáltatások, szegregáció, intézményesített hazudozás, államilag szervezett korrupció, eltussolt kiskorú-prostitúció. Öröm a NER-nek, amikor arról vitáznak, hogy Tarr tiszteletesnek milyen hangnemben illenék kedélyeskedni a gazdaságról. Addig sem esik szó az ország helyzetéről. Ha fele annyi erőt és eltökéltséget fektettek volna a gazdaságstratégiába, amennyivel az ellenzéki karaktereket igyekeznek legyilkolni, már az óbudai lakótelepen gyűjtenének a manhattani proletároknak.
Tisztázzuk magunkban a téteket. Többeknek tetszik úgy, hogy most vagy óriási győzelem lesz, vagy vége a világnak. Hát nem. A világnak nem lesz vége attól, mert megbukik a kormány. Szemben a sugalmazással, a pénzügyi alapok nem a Tisza ígéreteitől borunknak fel, hanem a Fidesz költéseitől, amelyek igazán akkor fognak beindulni, ha a pártprefenciák 4-5 hónap múlva is hasonlóan festenek. A gazdasági és lelki sérülések nem attól nőnek az égig, mert a Tisza győz, hanem mert a Fidesz ezt hozta össze már ma is. Ez most nem olyan, mint a spanyol polgárháború vége. Orbán nem a győztes Franco tábornok, hanem egy ideológia nélküli, oligarchikus, vérgazdag vezérfigura, akinek annyi bátorsága sincs, hogy bevallja a családja vagyonát.
Orbán Viktor és környezetének szellemi öregedése erős kontrasztot mutat a fejlődésben lévő, sokat hibázó, de milliók számára roppant meggyőző Magyar Péterrel szemben, akinek anyagi eszköztára talán hiányos, de hatásos.
Fiatal Kennedy a róka Nixonnal szemben, az ismeretlen és szemtelen Orbán az ismert Hornnal szemben. Egyik sem volt lefutott mérkőzés, de a győzelem után mégis ez marad meg bennünk: fiatalság és öregedés. A fiatalság az ígéret, az öregség a taszító múlt, maga a tisztátalanság. Vagy nincs ilyen üzenet? Dehogy nincs: nálunk éppen Orbán Viktor kezdte, akit saját forgatókönyve szerint a pályáról rángat le a csúfondáros sors.
A szerző közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.