Pitiáner bűnöző volt, mégis egy hírhedt politikai gyilkosság kulcsszereplőjévé vált James Earl Ray (1928–98). Martin Luther King megöléséért ítélték el; kérdés, tényleg ő tette-e, vagy csak elvitte a balhét. Az afroamerikai polgárjogi mozgalom karizmatikus vezetőjét 1968. április 4-én este érte a halálos lövés, amikor kilépett a memphisi Lorraine Motel első emeleti szobájának erkélyére. Az orvlövész az utca túloldaláról, egy bérelt szobából tüzelt, majd puskáját hátrahagyva elrohant.
Hamar megnevezték a gyanúsítottat, egy szökésben lévő fehér fegyencet. Ray egy évvel azelőtt, 1967 tavaszán kenyérszállító furgonba rejtőzve surrant ki a missouri börtönből, ahol fegyveres rablás miatt ült. A merénylet után még újabb két hónapba telt, amíg végre letartóztatták Londonban, Heathrow repülőterén. Álnévre szóló útlevéllel akart eljutni Afrikába, hogy a rhodesiai rezsimtől kérjen menedéket.
Tennessee állam bírája előtt bűnösnek vallotta magát, amiből eljárásjogilag az következik, hogy nem volt szükség esküdtszékre. A bíró gyorsan kiszabott 99 évet, azzal az ügyet hivatalosan lezárta. Három nap múlva az elítélt már hiába vonta vissza a beismerést, hiába bizonygatta, hogy csak a villamosszéktől akart megmenekülni, azért hazudott a sztárügyvéd Percy Foreman tanácsára. Hiába kért perújrafelvételt a King család.
Ray ujjlenyomatát megtalálták a gyilkos fegyveren. Rasszista volt, ám megélhetési bűnöző: a precízen megtervezett és kivitelezett politikai gyilkosság nem vág a profiljába.
Bűnlajstromában nem szerepelt erőszak, éppenséggel mesterlövész sem volt. De valamit tudott, hiszen állítása szerint a merénylet előtt egy Raoul néven bemutatkozó idegen megpróbálta rávenni King megölésére a kanadai Montrealban.
Hogy került oda? Körözött szökevény létére zavartalanul járt-kelt St. Louis, Chicago, Toronto, Mexikó között. Miért nem kapták el? Miből utazgatott, miből élt? Ki segítette? A nyomozás adós maradt a válaszokkal, ragaszkodtak a magányos tetteshez. Azóta kiderült, hogy az FBI célszemélyként kezelte az áldozatot, az erőszakmentességet hirdető Nobel-békedíjast. Ezért is gondolják sokan, hogy a rendőrök keverték gyanúba a balekot: Ray megtette bűnbaknak, érte nem volt kár.
1968 nyarán lelőtték az elnökjelölt Robert Kennedyt is, tombolt a vietnámi háború, terjedt a tömeges tiltakozás. Kizökkent az idő. A felfordulás maga alá temette a megválaszolatlan kérdéseket. James Earl Ray egy újabb, háromnapos szökést leszámítva rács mögött maradt haláláig. A nashville-i rabkórház látogatószobájában 1997. március 27-én ünnepélyesen kijelentette az immár polgárjogi ikonként tisztelt lelkész fiának, Dexternek: nem ő a gyilkos.
Kingék hittek neki. A család beperelte Loyd Jowers memphisi vendéglőst, aki egy interjúban bevallotta, hogy benne volt az összeesküvésben; szerinte egy helyi rendőr, Earl Clark hadnagy húzta meg a ravaszt. A polgári per esküdtszéke 1999-ben kimondta, hogy az Egyesült Államok kormányát felelősség terheli Martin Luther King haláláért. Washingtonban ezt máig tagadják.