Doktor úr, tisztában vagyok vele, hogy első hallásra nem tartozik szorosan egy orvosi konzultáció tárgykörébe, azonban azt hiszem, a problémám megértéséhez mégis ezzel kell kezdenem. A Klubrádió hűséges, sőt, megrögzött hallgatója vagyok. Ébredés után szinte még félálomban a mobilomon gépiesen rányomok a Klubrádió ikonjára, mire kíméletlenül rám zúdul a rögmagyar valóság, hogy mást ne mondjak. Sorjáznak az idegesítő, elkeserítő hírek, frusztráló tudósítások, egyik a másik után.
Az egészségügyben tapasztalható anomáliákról és várólistákról, a PET palackok visszaváltó automatáinak gyakori meghibásodásairól, a MÁV késéseiről és szerelvényei harmadik világbeli állapotáról, a gátlástalan, minden elképzelést felülmúló korrupcióról, rendszerszintű lopásokról, a hivatalok packázásairól, a független média elhallgattatására tett kísérletekről. És ha mindez nem lenne elég, jönnek az elemzések az aggasztó nemzetközi helyzetről. Gondoljon bele, reggelente ez az első kontaktusom a külvilággal. Ezzel az erővel felkelés után rögtön egy az éjjeliszekrényemre kikészített vasrúddal akár orrba is verhetném magamat, a hatás nagyjából ugyanaz lenne.
Még ha netán vidáman, frissen ébrednék is – ami sajnos az utóbbi időben egyre ritkábban fordul elő - a hallottak hatására eluralkodik rajtam a depresszió, a reménytelenség fullasztó érzése. Tegnap is borotválkozás közben, amikor éppen arról számoltak be, hogy Burundiban magyar finanszírozásban curling stadion épül, felindulásomban megcsúszott a penge, és nem sok híja volt, hogy megvágjam magam. Lelki szemeim előtt ugyanis az ilyen tartalmú hírek hallatára - tudom, hogy demagógnak hat, de ez van - rendszerint a János kórház hámlott vakolatú falai, a túlzsúfolt, sivár kórtermek, a kátyúkkal teli pesti utcák jelennek meg. Majd miközben önkéntelenül fejszámolásba kezdek, elképzelem, mi mindenre lehetne fordítani a Burundinak szánt összeget. Ettől felszökik a vérnyomásom, szinte vibrálok az idegességtől, pánikroham uralkodik el rajtam. Doktor úr, esedezem, van erre valami gyógymód?
Az orvos nem válaszolt azonnal. Gondolataiba mélyedt, és miközben átható tekintete a paciensen pihent, jobb kezével megvakarta a tarkóját.
- Nézze Kovács úr - szólalt meg aztán.
̶ Először is, ne higgye, hogy az öné egyedi eset. A nem kormánypárti média érzékenyebb idegzetű követőinél elég gyakran jelentkeznek hasonló reakciók, különösen az ön korosztályában, bár nem kizárólag. Ugyanis ne feledje, ön a manipulált híreken nőtt fel, egész életében ezekhez szokott hozzá. Divatos kifejezéssel élve ezen szocializálódott. Így aztán nem csoda, ha a szervezete vehemensen reagál a nem kozmetikázott, valós hírekre.
De ne csüggedjen, az ön esete jó eséllyel gyógyítható. Igaz, sokkterápia, komoly önfegyelemre lesz szüksége. Ráadásul választási kampány kezdődik, mely nem teremt kedvező feltételeket a gyógyulásához. Először is, reggelente, bármennyire drasztikus is, a Klubrádió helyett a Kossuth Rádióval kell kezdenie. Minek elébe menni a valóságnak, napi ügyeinek intézése közben úgyis találkozik vele, ha akarja, ha nem. Jót fognak tenni magának az olyan tartalmú hírek, mint például: a Szent Eutanázia Kórházban előző nap egyetlen fertőzést sem regisztráltak, és több szemtanú egybehangzó állítása szerint az egyik beteg olyan finomnak találta a kelkáposzta főzeléket, hogy repetát kért. De vegyük az ön által említett burundi curling pályát. Véletlenül én is hallottam a hírt, de másképpen. A Kossuth Rádió verziója szerint ugyanis magyar segítséggel olyan világszínvonalú curling centrum épül, melynek kapuja nyitva áll majd a jeges sportok magyar kedvelői előtt is. Ha netán arrafelé jár, ön is curlingezhet majd Burundiban, és akkor ez már egyáltalán nem negatív hír, sőt. Gondolom a rendszeres testmozgás jótékony hatásait nem kell ecsetelnem.
Javaslom, amennyiben meg tudja állni, a Klubrádiót csak déltől kezdje el hallgatni, ugyanis addigra már éri olyan dózis mindennapi atrocitás, hogy valamelyest immunissá válik a szervezete a valós hírek befogadására. Persze akkor is csak mértékkel és kíméletesen. Ugyanez vonatkozik az ellenzéki sajtó és internetes portálok olvasására is.
De vigyázat! Este nyolctól már nincs több ellenzéki médiafogyasztás! Lefekvés előtt nézzen inkább bele a TV2-n a Tényekbe vagy a Hír TV-be. Fogja fel a tudósításokat esti mesének, a bemondót meg Tévémacinak. Újraélheti a gyerekkorát.
Milyen megnyugtató lesz abban a kellemes tudatban álomra hajtani a fejét, hogy amíg Belgrádban jégeső pusztított, Csempeszkopácson idén másodszor virágzik a rekettye. Ja, és még valami nagyon fontos: a mobilja csengőhangját cserélje le a „La vie en rose” Edith Piaf sanzon refrénjére. Tudja, magyarul valami olyasmi, hogy az élet rózsaszínű. És felírok magának egy rózsaszínű árnyalatú napszemüveget, sajnos a NEAK nem támogatja. Meglátja, csodákra képes.
A szerző író.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
