Hazugságok lépten-nyomon; hazug hirdetések fogadnak a televízióban, az interneten, a plakátokon. Mintha az igazság lassú halálát élnénk át, egy új világrendet, ahol az „alternatív valóság” az úr. Sokan még tapsolnak is ahhoz, hogy az orruknál fogva vezetik őket.
Sovány vigasz, hogy a politika és a hazugság mindig is összefonódott egymással. Hannah Arendt amerikai filozófus megállapította: „A hazugság a politikus mesterségének része”. Roger Willemsen német író pedig a hazugságot a politikusok „alapvető kompetenciájának” nevezte. Akár önbeismerésnek is tekinthetjük, hogy épp a jobboldali populista AfD társelnöke, Tino Chrupalla ismerte el, hogy „a hazugság a politika része”.
Ma már kissé át kell fogalmazni a politika és a hazugság kapcsolatát. Már nem lehet csak politikusok hazugságairól beszélni: Magyarországon, Szerbiában – és lassan Donald Trump Amerikájában is – a dezinformáció a kormány hivatalos álláspontja lett.
Oroszország egyre arcátlanabbul befolyásolja az egyes országok belpolitikáját hibrid hadviselésével. Már nem elégszik meg az internetes támadásokkal, a hamis, dezinformációkat terjesztő közösségi fiókokkal, gyanús robbantgatásokkal (például Csehországban). Moszkva szintet lépett, amikor Lengyelország ellen tömeges dróntámadást intézett, tesztelve ezzel a NATO készenlétét. Bár Trump a szövetséges Lengyelországgal kapcsolatban nem sok empátiát mutatva azt mondta, csak hibáról volt szó, majdnem kéttucatnyi drón esetében nehéz erről beszélni.
Bár az EU komoly lépéseket tett az orosz dezinformációk terjedésének megakadályozására, a magyar és szerb kormányzati kommunikáció büszkén közvetíti, hirdeti az orosz álhíreket. Miközben Magyarország, papíron legalábbis, még mindig a nyugati szövetségi rendszer része, az orosz dezinformációs stratégiának megfelelően a kormány ellenségnek állítja be a Nyugatot, s nem csak Brüsszelt, hanem Svédországot, sőt, Németországot is. A magyar kormányfő múlt héten közölte, Ursula von der Leyen háborúba akarja vinni Magyarországot, miközben „német anyanyelvű hölgyek és urak” korábban kétszer megtették már ezt. Arról persze nem tett említést, hogy azért ebben a kor magyar politikusainak is volt némi szerepe. Például, mielőtt Magyarország belépett a II. világháborúba, jelentős területeket kapott vissza a náci Németország közbenjárására. S ennek bőségesen megkérte az árát. Magyarország pedig önként és dalolva sétált bele a csapdába és még akkor is túltett az elvárásokon, amikor arra nem lett volna szükség.
Szerbia moshatja kezeit, az ország nem tartozik sem az EU-hoz, sem a NATO-hoz, így még magyarázkodnia sem feltétlenül kell azért, hogy az orosz propagandát visszhangozza. De az is tény, hogy a belgrádi vezetés nem indított olyan durva verbális támadásokat a nyugat-európai államok ellen, mint a magyar kormányfő. Aligha véletlen azonban, hogy az orosz hírszerzés épp e két, súlyos belpolitikai válsággal küzdő országban hallatja egyre hangosabban a hangját. S vélhetően az sem írható a véletlen számlájára, hogy olyan elemzéseket tesz közzé, amelyek megfelelnek a kormányzat hazug propagandájának. Augusztusban az orosz hírszerzés azt állította, hogy az Európai Bizottság a Tisza által akar hatalomváltást végrehajtani Magyarországon. Tehát szinte szó szerint ugyanazt mondták, amit a sok százmilliárd forintba kerülő hirdetésekben terjeszt a kormány.
Szerbiában is hasonló furcsaságok történtek. Az orosz hírszerzés a napokban azt közölte, hogy a szerbiai tüntetések „sok tekintetben az EU felforgató tevékenységével függnek össze, amelynek célja, hogy Brüsszelhez lojális vezetés kerüljön hatalomra az országban”. Vučić elnök hű szolgaként köszönetet is mondott a belgrádi Majdant jövendölő elemzésért, jóllehet az Európai Bizottság hamar cáfolta az állítást.
Ezek nyilvánvaló beavatkozások orosz részről az adott ország belpolitikájába. Ennél is ijesztőbb azonban, hogy az orosz hírszerzés hazug dezinformációi a kormány hivatalos álláspontjának tekinthetőek. Az oroszok már nem a spájzban, hanem az előszobában vannak.