Szőnyi Judit: A cápák nem esznek meg elég embert

Az egész a Maldív-szigeteken kezdődött, miután Gabit kirúgták. Csaba örömet akart neki szerezni az utazással, úgy emlékszem, akkor már hónapok óta ki sem kelt az ágyból. A Maldív-szigeteken aztán majdnem a vízbe fulladt, ha nincs ott Jézus, akkor bizonyosan meg is halt volna. A búvároktatót valóban Jesusnak hívták, de Gabi ragaszkodott hozzá, vele csoda történt. Megvilágosodásának három stációja volt. Megszakította a kapcsolatot Borimamával, engem újra megkereszteltek, utolsó lépésként pedig hobbi hittérítő lett a YouYube-on. A keresztelőm napján nyolcéves voltam, semmit nem értettem, de örültem, hogy minden rólam szól. Habos-babos ruhában járultam a pap elé, véletlenül fellöktem a szenteltvizes edényt, majd pukedliztem, hogy bocsánatot kérjek. Ezzel nemcsak a neokatekumenális utunk kezdődött el, hanem Gabi influenszer karrierje is. Húszezren látták, ahogy a földre borul a keresztvizem, ebből páran oda is kommenteltek, hogy milyen cuki vagyok.
Születtek a testvéreim szépen, sorban. Három fiú és két lány. A legkisebb öcsém úgy tudta nyújtani Gabi hasát a nyaralásokon, mintha rétestészta lenne. De Gabit nem érdekelte, Csabával vagy kétszáz fotót csináltatott magáról a tengerparton, feltöltötte Instagramra és leírta, hogy ő bizony hat gyermeket szült és minden ráncra, narancsbőrre, hegre büszke. Rólunk is vagy ezer fotó született, állandóan pózolnunk kellett, a kicsik meg hisztiztek, hogy miért nem ehetik már meg a fagyijukat. Gabi türelmesebb volt, amikor csak egyedül voltam. A kicsiktől, főleg a legkisebb fiától egyszerűen megbolondult. Egy ideig próbálta őket lenyugtatni, de amikor már a sokadik alkalommal nem voltak képesek belemosolyogni a kamerába, elszakadt nála a cérna. Megfogta a bűnös csuklóját és megszorította, hogy ha emberek között voltunk. Ha otthon vagy az autóban, csapkodott és üvöltött. Egyszer úgy csinált, mintha felhívná a Mikulást, hogy az egyik kishúgomnak soha többé ne hozzon ajándékot, mert olyan csúnyán viselkedik. A kishúgom úgy sírt, hogy meg kellett állnunk, mert hányni kezdett, Csaba pedig semmit sem csinált. Mögötte ültem a kisbusz második sorában, ránéztem a visszapillantó tükörre, ő is belenézett. Egy rövid időre találkozott a tekintetünk, de ő hamar elkapta, és az utat figyelte.
A kishúgom valóban nem kapott semmit a Mikulástól, Gabi nem felejtett. Nekem bezzeg egy óriási, kézzel készített babaházat hozott, aminek az ára pont megfelelt három minimálbéres fizetésnek. Peakeltünk elérésben, miután Gabi felvette az úszó edzésemet. Az egyesület neve az volt, hogy Veresegyházi Cápák. A medence szélébe kapaszkodtam, bele kellett vigyorognom a kamerába, megkérdezte, mennyi embert esznek meg a cápák, én pedig azt feleltem: szerintem nem eleget. Innentől kezdve én lettem a kedvence, a legkisebb öcsém pedig az ellensége. De nem csak neki, mindegyiküknek elmondta, hogy bár úgy viselkednének, mint én. Rám lehet számítani, ők pedig kis szörnyetegek, akik nem tartják tiszteletben a munkáját, a vállalkozását, amit keserves munkával felépített.
A cápás videó után sokkal többen ismertek meg, mint korábban. A boltban, az étteremben, a moziban, egyszer egy fagyizóban sorbanállásnál megfordult egy néni, megsimogatta az arcomat, és azt mondta, a videókon nem is látszik, mennyire pufi kislány vagyok. Csabával voltam, aki megint nem mondott semmit. Sokszor elgondolkodtam, hogy Csaba létezik-e egyáltalán vagy Gabi teremtette magának, hogy kiszolgálja a céljait, amiről valószínűleg csak Isten tudta, hogy micsodák.
A legkisebb öcsémnek épp fagyasztott zöldborsón kellett térdepelnie, amikor egyszer csak megszólalt a telefon. Gabi menedzsere volt az, hihetetlen dolog történt, a Miniszterelnökségtől keresték, a miniszterelnök úr szeretne találkozni velünk, fogadni minket az irodájában. Gabi majd’ kicsattant az örömtől, még a kisöcsémnek is elengedte a büntetése utolsó tíz percét. Már tizenöt éves voltam és nagyon ronda. Összeért a szemöldököm, az arcbőrömet pattanások tucatjai borították, de Gabi mindig csak azt mondta, Isten most azt látja jónak, hogy így nézzek ki, se a lábamat borotválni, se arcápolni, se szemöldököt szedni nem engedett, a nassolást viszont megtiltotta. Én annyira rettegtem tőle, hogy még a szobámba zárkózva se mertem rendbe szedni magam.
Dr. Németh Gabriella, hat gyermeket nevelő, keresztény édesanya látogatást tett a gyermekeivel a minisztériumban. Elmondta a tapasztalatait, hogy milyen könnyű nagycsaládosnak lenni hazánkban, hála a kormány támogatásának. Alatta egy fotó, mi hatan, Gabi és a miniszterelnök. Jöttek a kommentek szépen sorban, fú, a Zille de meghízott, milyen aranyos kislány volt, Zillének nem kéne csinálni valamit az arcával?, a frufru miatt ilyen zsíros a homloka, Gabi, etessetek vele élesztőt, az én lányomnak is rendbe jött az arcbőre. Olvasgattam a segítő szándékú kommenteket és sírtam. Gabi nem engedte, hogy többé ne szerepeljek a videóiban, kitett egy hosszú vallomást, amiben elmondta, hogy serdülök, a menstruációm is most jött meg, van már saját profilom, látom a megjegyzéseket, és ő tudja, hogy a rajongók segíteni akarnak, de kéri, hogy inkább szép dolgokat írjanak rólam.
Igazából fogalmam sincs, hogy attól, hogy Gabi nyíltan kiállt a miniszterelnök mellett és az ország egyik fele meggyűlölte vagy valóban amiatt, hogy bemondta fél millió embernek, hogy megjött a menzeszem, de elkezdtek sorakozni az önkéntes gyerekvédők. Észrevették, hogy a legkisebb öcsémnek állandóan karikásak a szemei, az egyik húgom mindig elbújt, hogy ha meglátta a kamerát, Gabi pedig egyre fanatikusabb lett. Már nem is a gyereknevelés csodáiról, nem az ügyes bajos kis dolgainkról tartott hosszú előadásokat, hanem az ördögről, ami megkísértette az országot, sőt az egész világot.
Ebben az időszakban volt az egyetlen közös pillanatom Csabával. Az osztálytársam meghívott a születésnapjára, ahol egyébként nekem meg volt tiltva, hogy tortát egyek, Csaba jött értem, hogy hazavigyen. Megkérdezte, milyen volt a buli, megint összetalálkozott a tekintetünk a visszapillantó tükörben és én azt feleltem: meg akarok halni. Csaba felsóhajtott, megint az utat figyelte: én is, jött a válasz.
Megtanultam láthatatlan maradni, a fejemben pedig teremtettem magamnak egy másik családot. Egy anyát, aki szeret, aki még Facebookon sincs fent és egy apát, aki elvisz biciklizni, megfenyegeti a fiút, akinek tetszem, persze csak viccesen. Ebben a világban nem voltak testvéreim, csak én voltam egyedül, mint nagyon régen.
Nagyon rossz tanuló voltam, úgyhogy biztos volt, hogy nem vesznek fel az egyetemre, csak azért jelöltem meg a jogot, mert Gabi azt akarta. Szerintem ő is tudta, esélytelen, hogy odamenjek. De azért leérettségiztem. Borimama, akivel Gabi évekkel korábban megszakította a kapcsolatot, felhívott telefonon. Nagyon rég nem beszéltem vele, de olyan jól esett, hogy megkérdezte, hogy sikerült-e az érettségi, hogy elsírtam magam. Bevallottam, hogy hülye vagyok, örüljön, hogy nem kell velem kapcsolatot tartania, ronda is vagyok és biztosan csak szégyellne, ha velem mutatkozna az utcán. Borimama nem hagyta magát lekoptatni, azt mondta, menjek el hozzá Szegedre, beszélgessünk egy kicsit, aggódik értem, és nincs ez jól, hogy egy fiatal lány ilyeneket mond. Azt hazudtam Gabinak, hogy osztálykirándulásra megyünk, ő meg éppen annyira elfoglalt volt egy videó vágásával, amit valami elvonuláson vett fel, hogy elengedte a füle mellett. Elvégre már tizennyolc vagyok, azt csinálok, amit akarok.
Borimama aranyos volt, beszélgetni akart velem, mi van a fiúkkal, biztos tetszem valakinek, biztos érdekel valamelyik tantárgy vagy van-e olyan dolog, amit szívesen csinálnék. Nem értette meg, hogy nincs. Anyád egy kibaszott picsa, mondta, miközben elnyomta a cigijét az átlátszó hamutálban. Hogy szülhettem ilyen szörnyeteget, kérdezte, mire megint elsírtam magam.
Gabi hívott egyszer, nem vettem fel, megkért, hogy küldjek neki képet az osztálykirándulásról és írjam meg üzenetben, hogy Jól érzem magam, de hiányoztok, szeretlek titeket. Tudtam, hogy csak az Instagramra akarja feltölteni. Nem válaszoltam, így hívott még egyszer. Megint nem vettem fel. Se másnap, se a harmadnap. Először úgy döntöttem, hogy letörlöm magam mindenhonnan, se Facebook, se Instagram, de akkor nem tudtam volna megfigyeléseket készíteni. Úgyhogy álnevet használtam és bekövettem Gabit.
Borimama talált nekem pszichológust, aki azt javasolta, hogy hívjam őket Gabinak és Csabának, hiszen egyáltalán nem viselkedtek úgy, mintha a szüleim lennének, de azt már egyáltalán nem tanácsolta, hogy napi szinten figyeljem Gabi oldalait. Miután már egy hete nem keresett senki a kommentelők között, remegő kézzel ugyan, de odaírtam Zillét mostanában egyáltalán nem látni. Te pedofil vagy? ikszdé, érkezett a kérdés, jogos persze, gondoltam, mégis csak Lakatos Sándor néven regisztráltam, úgyhogy kellett egy másik profil, egy női névvel.
Amíg Borimama napközben dolgozott, én otthon takarítottam és mostam, de biztos voltam benne, hogy egy ponton azt mondja, munkát kell keresnem, ha maradni akarok. Erre nem tudtam még válaszolni, nem foglalkoztatott a jövőm. Miután gondosan eltörölgettem a bögréket és a poharakat, általában leheveredtem a kanapéra és Gabi videóit néztem. Ha olyan kedvem volt az új profilommal is odaírtam, hogy Hol van Zille? De Gabi sosem reagált, mintha sosem léteztem volna. Nyilván, kellemetlen lett volna neki beismerni, hogy inkább otthagytam őket, idővel pedig biztosan megtudta valahonnan, hogy hol vagyok. De nagyon zavart, hogy teljesen letörölt a családi csatornáról.
Egyik nap eltörtem egy poharat, megvágtam a hüvelykujjam. A sebet azonnal a számhoz érintettem, majd bepötyögtem a komment szekcióba, hogy a cápák tényleg nem esznek elég embert, különben a Maldív-szigeteken is ettek volna.