Horváth Eve: Takarító, Általában

Egy harmonikaajtón besereglenek a mulatós zene
termeszei, csak összecsuklom az ágy mellett,
mint aki tisztítószerek kotyvalékában úszott
egész nap. Kesztyűs kezem, ahogy a halak,
elmerül egy latyakos kukában, bűz van
Általában.

Általa egy ország, ahol a királyok rondák.
Az udvar szaros, a pipik rakott szoknyában
csipegetnek a budi körül.

Általában elszabadultak az indulatok.
Tegnap egy pillanatra visszanyertem az öntudatom,
amit összepedofilozott a mélyszegénység.

Minden sarkon rám kenik a propagandát, mint
valami fertőzést, ami az agyat támadja meg,
az idegrendszert, hiába kerülöm el a veszélyes
zónát, amire halálfejek figyelmeztetnek.

Barokkot hallgatok ma is. Minden benne van, amit
egy nagytakarítás megkíván. Rongyok összevissza szárnya,
tisztítószerek babazáras káromkodásai, szórófejek tévedése.
Az ablakon végre kilátni, ahol a tájék már nem tudhatom,
hogy mit jelent.

Általában élek, de Általa nem.

Kiszállnak a sírból az eltemetett ideológiák, tetszhalottak
táncolnak az élők csontjain. A szemükről lehet felismerni őket,
olyanok, mint a kiszáradt kút, vagy egy sötét odú, beledobálhatsz
bármit, elnyelik.

Általa lehetett volna jó is. Kedves. Aranyos.

A faszért ilyen dühös mindig. A kurva anyját.
A Dobogókőjét neki! Fulladjon bele a sekély,
teleszart Balatonba! Zuhanjon le a vára a budai
domboldalról! Földrengés nyomja agyon
a lombkoronasétányt.

Kell egy görcs. Muszáj a madzagra görcs, hogy ne
csússzon bele a gatyába. Mindenki fél, és izgul,
a mutatványos után, meglehet, extrém takarítóra
lesz szükség, aki fertőtlenít, és kiszedi a parketták
rései közül a beleivódott vért, hullaváladékot.