Emlékeznek még a „Városháza ügyre”? Véletlenül akkor is a választás előtti év, 2021 őszén jártunk, amikor a semmiből felbukkant egy másfél oldalas, se füle, se farka, aláírások és egyéb azonosító jegyek nélküli, „megállapodásnak” nevezett – amúgy döbbenetesen primitív - „dokumentum”, amilyent bárki írhat öt perc alatt, de amelyre alapozva megvádolták az akkor még az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének számító Karácsony Gergelyt a Városháza eladásának szándékával. Ami persze nem volt igaz, de mégis a Fidesz választási kampányának csodafegyverévé tették, és nem kis része volt az újabb kétharmadban. Az ügy a választás után azonnal eltűnt a közbeszédből, és mostanra a többség emlékezetéből is kitörlődött.
A módszer, amit a Finkelstein-Birnbaum párosnak tulajdonítanak, orosz neve pedig „kompromat”, végtelenül egyszerű és undorító, nyelvtanilag a jövő idő és a feltételes mód használatán alapul. Azaz fogd rá – persze alaptalanul - a politikai ellenfeledre, hogy valami olyat tenne a hatalomba kerülése esetén, ami a népnek nem tetszene, aztán erre építsd fel a kampányodat. Az ellenfél hiába cáfol kétségbeesetten, a regnáló hatalom elsöprő média-túlsúlyának következtében ez nem „megy át” ahhoz a tömeghez, ahol a „nem zörög a haraszt” effektus uralkodik.
A Fidesz ezt a kaptafát már sokadjára alkalmazza (sajnos eddig sikerrel), mindig új bőrt húzva rá. Az idei bőr az adóemelés, amit állítólag a Tisza Párt tenne hatalomra kerülése esetén. A kiindulás kísértetiesen hasonlít a négy ével ezelőttihez: megint egy aláírás és más azonosító jegyek nélküli, helyesírási- és mondatszerkesztési hibáktól sem mentes másfél oldal. A Tisza persze hiába cáfolta az abban foglaltakat és tette közzé hivatalosan az éppen hogy adócsökkentést tartalmazó elképzeléseit, már jól látszik, hogy a Fidesz és Orbán Viktor ezzel mit sem törődve erre a hazug állításra építi fel a következő választási kampányt. Olyannyira, hogy még egy sokmilliárdnyi közpénzt felemésztő újabb nemzeti konzultációt is szerveznek rá.
Egyébként „Tisza-adó” valóban van (illetve lesz a választási győzelmük esetén). Ez pedig az ötmilliárd feletti vagyonok adója. Ez úton is nagy összegű fogadást ajánlok arra, hogy ez a téma viszont nem fog szerepelni a tervezett konzultáció kérdései között. Hiszen az erre érkező elsöprő mennyiségű „igen” a Fidesz Waterloojával lenne egyenlő. Kivéve persze, ha csalnak, mint már annyiszor. Ha pl. az ötmilliárdról nagyvonalúan elfeledkezve úgy tennék fel a kérdést, hogy „Akar-e Ön vagyonadót fizetni?”, akkor az eredmény fordított lesz, és azt harsoghatnák, hogy „a magyar emberek nem akarnak vagyonadót”. Ilyen nüanszokon múlik…
A mindebben dicstelen főszerepet játszó Index nevű sajtótermék folyamatosan szállítja a muníciót ehhez az aljas kampányhoz, még arra sem ügyelve, hogy a hamis állítások legalább koherensek legyenek. Az Indexen augusztus 26-án megjelent „dokumentumban” az szerepel, hogy „A korábbi években a gazdasági szereplőket sújtó adóterhek már azt jelentik, hogy a gazdasági szereplők képtelenek további befizetésre, rosszabb esetben a kivonulást/leépítést tervezgetik.” Ugyanez az Index egy szeptember 11-én megjelent cikkben „forrásaikra” hivatkozva azzal riogatja a nagyérdeműt, hogy a Tisza drasztikusan emelni szándékozik a társasági adót. Tehát azoknak az adóját, akik a korábban állítólag tőlük származó írás szerint már nem képesek további befizetésre…
Ceterum censeo: adóemelés pedig lesz, persze akkor is, ha marad a jelenlegi hatalom, és ha a neve nem tartalmazza az „adó” szót. Orbánék választási osztogatása sokezer milliárdos lyukat ütött a jövőbeni költségvetésen, és mivel – tudvalevőleg – ingyen ebéd nincs, ezt a lyukat be kell foltozni az államcsőd elkerülése érdekében. A foltozásra csak három módszer létezik: a kinövekedés, az elinflálás és a direkt adóemelés. Az utóbbi kettő hatását tekintve azonos. Az előbbi a jövedelmek vásárlóértékét, az utóbbi magukat a jövedelmeket csökkenti.
A Fidesz elhibázott gazdaságpolitikája kezdettől fogva a fogyasztást bünteti az Európában rekordmagas forgalmi típusú közterhekkel (és farizeus módon ezek helyett mindenféle más indokot hoznak fel a nullához közelítő gazdasági növekedésre). Ez azért körmönfontan hazug politika, mert az adófizetők nagy többsége ezeket a közterheket nem adóként éli meg (pedig azok), mert az ő „könyvelésükben” nem így jelennek meg. A legtöbb adófizetőnek fogalma sincs arról, hogy a mindennapi vásárlás során nemcsak az áfát, hanem a jövedéki adót, a kiskereskedelmi különadókat, és mivel minden tulajdonátruházás vagy szolgáltatás pénzt igényel, a legtöbb esetben még a tranzakciós illetéket is fizetnie kell. (Ez utóbbit Orbán Viktor legutóbb Kötcsén a pénz áfájának nevezte, azzal büszkélkedve, hogy ilyen csak nálunk van.)
A foltozás egyetlen olyan módszere, amelyet nem az adófizetők nyelnének le, a növekedés felpörgetése lenne. Átmenetileg ez is az állam eladósodásának és az adósságfinanszírozási terheknek a növekedésével járna, de nem ez a legnagyobb baj. Hanem az, hogy az eddigi tapasztalatok szerint nálunk a „repülőrajt” helyett valami egészen más történik. Persze erre is van magyarázatuk: „a háború blokkolja a gazdaságot” (© Orbán Viktor). Érdekes módon abban a Lengyelországban, amelynek a miénknél sokszorosan hosszabb határa van a háborúban álló Ukrajnával, ahol orosz drónokat lőnek le, és ahol több mint másfélmillió ukrán menekült lelt tartós létbiztonságra, nem blokkolja. Ott rendre 3–4 százalék közötti éves növekedést produkálnak a mi alig fél százalékunkkal szemben.
Kíváncsian várom, hogy jövő áprilisban végre meg tudunk-e szabadulni a kaptafától, hogy megérdemelt helyén, a szemétben végezze.
A szerző mérnök-közgazdász.