„A befogadónak a saját nyelve felől kellene közelíteni a kortárs irodalom nyelvéhez, s nem valami mást keresni benne. Az irodalmi nyelv is, mint oly sok fogalom, konszenzus kérdése, s nálunk ez a konszenzus igen merev: a későromantikus nyelv jelenti a legtöbb olvasó számára az irodalmi nyelvet” - ezt Kusper Judit, az Esterházy Károly Katolikus Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének igazgatója fogalmazta meg még 2015-ben. A kortárs irodalom tanításának lehetőségei a tankönyvek tükrében című tanulmány egyike volt annak a számos publikációnak, amelyben szakértők érveltek amellett, hogy a kortárs alkotók nagyobb hangsúlyt kapjanak a köznevelésben. Kukorelly Endre író is részben a megkövesedett, a kortársakat háttérbe szorító gyakorlat ellen egyfajta ellen mozgalomként hozta létre, ma is aktív Facebook csoportját egy évvel korábban, Kortárs magyar irodalom a közoktatásban néven. Csakhogy minden próbálkozás ellenére ezeket a hangokat látványosan nem akarta meghallani a magyar oktatáspolitika, sem az irodalom, sem a képzőművészet terén: a helyzeten a 2020-ban módosított Nemzeti Alaptanterv rontott részben tovább.
Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár az új szabályozással kapcsolatban akkoriban úgy fogalmazott, a 21. századi modernitás az egyik fő vezérelv volt az új viszonyok kialakításában, csak hát ez ambivalens módon azt jelentette, hogy a kortárs irodalom aránya még a korábbi, szintén nem túl rózsás viszonyokhoz képest is csökkent a tantervben. (A klasszikusokat előtérbe helyező, nyilvánvaló fontossági sorrenddel kapcsolatban eleve beszédes, hogy a 9-12. évfolyam kerettantervének leírása úgy fogalmaz, a pedagógus beilleszthet kortárs alkotókat a tananyagba, a választható órakeret terhére.)
A helyzeten tovább rontott a 2024-től életbe lépett döntés, amely alapján a Nemzeti Alaptantervből eltörölték a művészettörténet tantárgyat (a film- és médiaismeret mellett) és ez érettségi tárgyként sem választható már. Itt az indoklásban szintén a korszerűsítés szerepelt. Számos szakember mellett a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottsága közleményben tiltakozott a döntés ellen: “Az európai és magyar képzőművészet hagyománya és jelene semmivel sem alacsonyabb rendű, mint az irodalmi örökségünk. Különösképp így van ez a 21. század képközpontú kultúrájában, amely képek és szavak szintetikus egységével kommunikál.” - írták. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a művészettörténet oktatásának elhanyagolása a közgyűjteményekben és örökségvédelemmel foglalkozó szakemberek utánpótlását is veszélyezteti a jövőben.
Minden marad a régiben, sem a NAT-on, sem a kompetenciamérésen nem akar változtatni a BelügyminisztériumA Belügyminisztérium akkor egy Indexnek küldött válaszában azzal nyugtatta a felháborodott szakmát, hogy a tantárgy elemei majd a vizuális kultúra tantárgyban, részben pedig az irodalom, történelem és a földrajz tantárgyakban köszönnek vissza. A 9-10. évfolyam nevelésének valóban része 68 alapórányi vizuális kultúra - de ebből az úgynevezett „kortárs művészeti jelenségek - művészeti koncepció, személyes és társadalmi üzenet” nevű témakörre mindössze 10 órát szán a tanterv, amely laikusként is könnyen megállapítható, pontosan milyen mély ismeretek elsajátítására elég. Az pedig, hogy az amúgy sem csekély követelményi rendszerrel rendelkező történelem, földrajz és irodalom oktatásán belül a tanterv milyen részletesen képes foglalkozni egy olyan témakörrel, amellyel korábban külön tantárgy foglalkozott, meglehetősen esetleges és ismét csak a pedagógusokra, diákokra tolja rá a terhet. Öt év telt el az új NAT bevezetése óta, a törvény értelmében pedig így sor kerülhet annak felülvizsgálatára - azonban, ahogyan azt a tanév kezdetén megírtuk, a folyamatos szakmai oldalról érkező kritikák és a nyilvánvaló hiányosságok ellenére egyelőre nem tervez változtatást a Belügyminisztérium.
Komikus, de a legtöbb kortárs irodalom az alsó tagozat szöveggyűjteményeiben van
Korszerűtlen, nem gyakorlatias és figyelmen kívül hagyja a szakma meglátásait a jelenlegi NAT. Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke válaszolt kérdéseinkre.
Az alaptanterv biztosít óraszámot a kortársak oktatására, de a tetemes törzsanyag mellett erre mennyi lehetőség jut valóban a gyakorlatban? Pláne, hogy a szabályozás a kronologikus szemléletet helyezi előtérbe.
Érdemes a kérdést árnyalni. A NAT biztosít erre 5 órát a 11-12. évfolyampárban, de lényegében 12. végén. Hozzáteszi még azt is, hogy a szabadon felhasználható százalékban meghatározott órakeret terhére természetesen a tanár, ha elvégezte a kötelező anyagot, akkor kitérhet kortárs szerzőkre. Ez látszólag van, gyakorlatilag nincs. Ez egészen minimális. Egyrészt ez az 5 órás óraszám önmagában is komolytalan, nagyon csekély. Másrészt a kötelezően elvégzendő tananyag olyan mérhetetlenül nagy, hogy ha komolyan veszi valaki, hogy azután kitérhet kortárs szerzőkre, akkor nem fog kitérni. Egy elem biztosítja, hogy valami legyen, ez az érettségi, mert az érettségi tételek között a 20 tételből egy az kortárs irodalom. Mindez 12. végén lenne, mert a NAT és főleg a kerettanterv az nagyon erősen, kronologikusan van felépítve. De hát 12. végén, ha az ember elképzel egy érettségi előtt álló diákot áprilisban, a tavaszi szünet és az érettségi között, hát akkor látszik, hogy ez nagyon súlytalan megoldás, nagyon nincs a helyén. Fontos hozzátenni mindehhez, hogy az általános iskolában, tehát 5. és 8. között meg egyáltalán nem szerepel kortárs: ez legalább ugyanakkora probléma, tudniillik, az általános iskolai anyag olyan rettenetesen messze van a mai diákok világától, szókincsétől, olvasási szokásától, hogy nagyon nehéz hidat verni a diákok és az irodalom között. Arra gondolok, hogy ha az ifjúsági irodalomban Csukás István több mint negyven éve írt műve a legutolsó kötet, akkor ott szerintem nagyon látszik, hogy a tanterv elszakad attól a világtól, amiben a diákok nyelvileg mozognak.
Torz adatokat adhat a kompetenciamérés, az értékelés során nem szűrik ki a diákok által szándékosan rosszul kitöltött teszteketA tapasztalatok szerint igénylik a diákok, hogy kortárs műveket olvassanak?
A kortárs irodalom jellegzetessége, hogy a gyerekek, ha nem ismerik vagy valamit nem tudnak róla, akkor nem nagyon tudnak belőle kérdezni, nem nagyon tudják kérni órán. Tudniillik a kortárs irodalom egy változó, amorf dolog, egyik évben egyik szerző tűnik jelentősnek, a másik évben a másik. Ahhoz viszont, hogy a gyerekek akarjanak kortárs irodalmat olvasni, sokszor és sok különböző életkorban, különböző nehézségi szinten kell találkozni kortárs irodalommal. Ahhoz pedig, hogy azt mondják, hogy ez vagy az érdekes lenne, vegyük elő őket órán, egyszerűen kellenének impulzusok. Komikus viszont, hogy a legtöbb kortárs irodalom az alsó tagozat szöveggyűjteményeiben van. Ennek az az oka, hogy ott semmiféle ilyen kánonkényszer nem működik. Ott nincs olyan, hogy muszáj, hogy találkozzon mindenki legalább egy Arany, Babits, Kosztolányi verssel, ezért sokkal szabadabbak a szövegválasztásban és így sokkal több is a kortárs. Szóval alsó tagozatban találkoznak kortárs szövegekkel, 5. és 8. évfolyam között egyáltalán nem, a 9. és 12. között elvi lehetőség van erre és a tizenkettedik végén.
A kortársak mellőzése és a tananyag kronologikus feldolgozása tudatos oktatáspolitikai irány? Miért nem enged ebben a NAT?
Nagyon is azt gondolom, hogy van mögötte egy olyan oktatáspolitikai elképzelés, amellyel a magam részéről nagyon nem értek egyet. A helyzet viszont szerintem még az elmúlt években is tovább romlott, mert a 2020-as NAT és kerettanterv fogja ennyire szűkre ezt az órakeretet és ez betonozta be azt a fajta kronológiai rendet, amit ön is említett. Tehát, hogy tényleg úgy kell haladni, hogy például Homérosztól juthatunk csak el Varró Dánielhez. A korábbi NAT-ok nem voltak ennyire merevek, lehetővé tettek például tematikus, motivikus, műfaji blokkokat. Tehát nem az van, hogy a NAT nem tud rendet vágni ebben, vagy nem sikerül átvinni azt az igényt, hogy az irodalmat a jelenkorhoz közelebb hozzák, hanem pont fordítva, az előző törvényi szabályozásoktól eltérően a mostani szabja ilyen nagyon-nagyon szűkre ezt. Egészen paradox, hogy például a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején az 5-6 évvel korábban megjelent művek már benne voltak a tankönyvekben. A Rozsdatemető Fejes Endrétől, A Húsz óra Sánta Ferenctől például fontos kötelező olvasmányok voltak. Az 1978-as tanterv, aminek a hatása már érezhető, az kifejezetten foglalkozott kortárs irodalommal, bizonyos szerzőket kanonizált is, feldolgozva a műveiket. A 2010-es években kezdett ez az irány háttérbe szorulni. Bár hozzátenném, soha nem volt nagyon nagy hangsúly a kortárs irodalmon, egyszerűen azért, mert a tanárok állandóan az idő, a világirodalom és a magyar irodalom hatalmasságának a szorításában működtek. Tehát, hogy, jaj, mindenképp jussunk el Radnótiig, legyen elég sok József Attila, ne maradjon ki Pilinszky, ne maradjon ki Ottlik és így tovább. De azért sokkal közelebb volt az irodalom időben akkor a diákokhoz. A mostani helyzetet nagyon árulkodóan fogalmazza meg a kerettanterv: lehet kortárs irodalmat is tanítani a szabad órakeret “terhére”. Ráadásul hozzáteszi, hogy a Nemzeti Alaptanterv és a kerettanterv a lezárt, biztosan értékelhető műveket állítja a középpontba. Tehát ez azt jelenti, hogy a jelenlegi szemlélet egy kanonikus és viszonylag régebbi irodalmat preferál.
